Egy elmarasztaló közleményben olvasom

Ef 4,32 - 5,8 - Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát adományként, jó illatú áldozatul Istennek. Paráznaság és mindenféle tisztátalanság vagy kapzsiság szóba se jöjjön köztetek, mint ahogy ez a szentekhez illik, sem ocsmányság, sem ostoba vagy kétértelmű beszéd, ami illetlen, hanem inkább a hálaadás. Értsétek már meg, és jegyezzétek meg magatoknak, hogy semmiféle paráznának vagy tisztátalannak, kapzsinak, vagy bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és Isten országában. Senki se vezessen félre benneteket üres fecsegéssel, hiszen ilyenek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Ne legyetek tehát bűneik részesei. Mert valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei

Zs 1 - Boldog az az ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, nem áll a vétkesek útján, és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében, hanem az Úr törvényében leli kedvét, s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja! Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét, és amelynek nem hull le a lombja. Boldogul minden dolgában. Nem így járnak a gonoszok, nem így, hanem úgy, miként a szálló por, amelyet elsodor a szél. Ezért a gonoszok meg nem állnak ítéletkor, sem a vétkesek az igazak gyülekezetében. Mert ismeri az Úr az igazak útját, de elvész az istentelenek ösvénye.

Lk 13,10-17 - Szombatonként az egyik zsinagógában tanított. És íme, volt ott egy asszony, akiben tizennyolc éve lakott a betegség lelke. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, odahívta, és azt mondta neki: „Asszony! Megszabadultál betegségedtől.” Rátette a kezét, mire az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette Istent. Ekkor megszólalt a zsinagóga elöljárója. Azon méltatlankodva, hogy Jézus szombaton gyógyított, ezt mondta a tömegnek: „Hat nap van, amikor dolgozni kell; azokon jöjjetek hát és gyógyíttassátok magatokat, ne pedig szombaton!” Az Úr ezt felelte neki: „Képmutatók! Nem oldja-e el mindegyiktek szombaton az ökrét vagy a szamarát a jászoltól, és nem viszi-e itatni? Ábrahámnak ezt a leányát pedig, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett-e szombaton föloldani ettől a köteléktől?” Amint ezt elmondta, megszégyenült minden ellenfele, s az egész nép örvendezett a csodás dolgokon, amiket cselekedett.

Egy elmarasztaló közleményben olvasom, hogy kerülni kell az „esetleg erotikus érzelmeket keltő cselekmény” –t olyan körökben, kik felelősek erkölcsileg, emberileg a fiatalokért – állítom, nem megelőzhető! A mai világban, amikor mindent átjár az erotika, az erotikus érzelem és a szexualitás, mert az intimitás és a szemérem, no meg az erkölcsi morál olyan állapotban van, ami nem emberi, szerintem lehetetlenség, képtelenség – pontosabban: mára olyan módon megváltozott az emberi viszonyulás mindahhoz, ami természetes, de mégis természetellenes, a korábban beidegződött emberi kapcsolatok értékítéletéhez képest, hogy nem lehet a megszokott sémák és sablonok szerint gondolkodnunk világról ,emberről, és emberi kapcsolatokról.

El kell dönteni mindenkinek, mihez méri magát? Képesek lehetünk az isteni értékrend szerint élni és ehhez az élethez való jogot magunknak megkövetelni, kivívni, vagy elfogadjuk a világ megszólítását, és megengedjük, hogy a bűnös világi gondolkodás sodorja a mi gondolatainkat is? Kegyelmi állapot az, ha erről mi magunk lehetünk méltók döntést hozni, és döntéseinknek életteret teremteni, és abba beengedni, vagy abból kizárni azokat, akik arra nem hajlandók!

Vegyük tudomásul, hogy az erotika mindenkinek sajátja! Ráadásul, az nem kortól függő! Legfeljebb, egy fiatal pap esetében a környezete másképpen minősíti, mint az idősebb pap esetében! A kérdés az, hogy az erotikus énemmel mit kezdek, és milyen módon tartom keretek között, felvállalva, őszintén és nyíltan, hogy igen is, érzelmekkel dúsított személy vagyok, de érzelmeimet képes vagyok kezelni, illetve elvárom környezetemtől is, hogy ebben az állapotomban segítsen, tiszteljen, hogy teljes értékű ember lehessek! Ez a kérdés természetesen pro és kontra, minden ember vonatkozásában megválaszolandó! Mert egy családapa is bírhat – akár élethelyzetéből adódóan is - olyan erotikus torzulásokkal, melyeket tévesen ott él ki, és olyan módon, ami emberi kapcsolataiban mutatkozik meg, és másokra terhelővé lehet!

Semmit nem elhallgatni, de mindent tudni felvállalni, az Isten szeretetével közösségben: megtapasztalásával, megélésével és annak, az emberi tisztelet keretei között való megosztásával termékennyé lenni. Termékennyé arra, amire Isten országának építésében nekem van feladatom!

Ide kell idéznem Martin Werlen, Egyházprovokációban kifejtett gondolatait: » Az élet egyes kérdéseiről az egyháznak alig van már mondanivalója, még a megkereszteltek számára sincs. Ide tartozik a szexualitással való bánásmód.« - Hozzátenném, hogy megérzésem az, hogy a szexualitása kérdése sincs kellő képen tárgyalva, terítéken, egyes papnevelő intézetekben!

Majd a szerző idézi Walter Kaspert: » A szexualitást a Teremtő ajándékozta az embernek és rábízta; az a feladata, hogy kivezessen bennünket az egocentrikus individualizmus magányából és szűkösségéből, és elvezessen az emberi közösség megéléséhez. A szexualitás elszigetelése az általános emberi kapcsolatoktól, és testiségre redukálása nem a sokat dicsőített felszabaduláshoz vezetett, hanem a szexualitás közönségessé és kommerszé tételéhez. Mindebből az erotikus szerelem halála és nyugati társadalmunk öregedése következik. A házasság és a család az ellenállás legutolsó fészkei egy olyan szemlélet ellenében, amely az életet minden szinten technicizálni próbálja, s hideg számítással pusztán az üzleti érdekeknek akarja alárendelni. Minden okunk megvan rá, hogy kiálljunk a házasság és a család ereje mellett, s mindenekelőtt a fiatalokat elkísérjük ezen az úton és bátorít őket.” (A család evangéliuma c. könyvből idézve) (…) Az egyház szexualitásról szóló üzenete csak akkor hiteles, és csak akkor járul hozzá a beteljesült élethez, ha azt megelőzi és megalapozza az emberre kimondott igen, s mindez érzékelhető is. Másképp joggal tartják az egyház hozzáállását az ember elutasításának. S teljesen világos, hogy egy ilyen hozzáállás nem katolikus.« (LXXXI)

»A nehéz kérdésekre adott gyors válaszok legtöbbször a gyengeség jelei, nem pedig az erőé. Ez különösen világosan érhető tetten ebben a témában. S nemcsak a személyiség szerkezet gyengeségéről van szó, hanem a hit gyengeségéről is. Nem bizalom teli, hanem félelemmel teli hozzáállás ez. Nem ritkán a saját homoszexuális vágyak elfojtása vagy esetleg kettős élet áll a hátterében.« (LXXXIII)

Vajon, lehetünk bármilyen esetben is bizonyosak, amikor mindenki a maga vélt, vagy vélelmezett álláspontját képviseli. Mert nem is képviselhet mást. Ki lát a háta mögé, és ki az, aki látja mi lesz holnap? De, ki állíthatja azt, hogy minden vonatkozásban független tud lenni egy rengeteg érzelemmel, identitással, és terheltséggel összekuszált helyzetben. Nem válhatunk igazság osztóvá ott, ahol magunk is érzelmeinktől terheltek vagyunk. Elfogultak, ráadásul a tényeket sem ismerjük. Persze, egyéni véleményünk az adott esetről lehet, de az sem lesz több mint a másiké, akinek kötelessége volt döntést hoznia, a rendelkezésére álló érvek és ellenérvek, bizonyítékok és lehetséges bizonyítékok birtokában. Előnyünk a dologban annyi, hogy nekünk, az egyéni véleményünkért nem kell felelősséget vállalnunk, ha csak, azt nem erőltetjük, nem terheljük rá másokra! Amit véleményünkkel tehetünk, hogy önmagunkban Isten előtt tisztázzuk annak értékét.

Ugyanakkor, és még ez is a magam véleménye, és nem több: aki vét, az él, és aki él, az nem kerülheti el azt, hogy vétkezzen, bűnt kövessen el. A kérdés az, kinek milyen módon és mikor esedékes, hogy a vétkéért megfizetni kénytelen legyen! Egy biztos, hogy senkinek sincs jogában bárki vétkét megtorolni, számon kérni, vagy a vétkéért a vétkesen még egyet rúgni, csak azért, mert vétkezett. Mégis megtörténik sok esetben ez. Olyankor nem marad más, mint az, hogy a vétkes a büntetését társítsa Jézus szenvedéséhez, aki semmit sem követett el, de vállalta a világ minden bűnéért a büntetést!

E gondolatok sokaságát, talán csak a keserűség, a csalódottság, az elkeseredettség levezetése miatt lett fontos a számomra leírni, összefűzni. Mindenesetre, ez csupán egy történet, mely valószínűleg sokakat érint, és sokak számára okoz gondot. De ezek a gondjaink mindennaposak! A lényeg, mindig az marad, hogy én hogyan reagálok, hogyan vagyok képes önmagamban elrendezni, elhelyezni azokat a történeteket, melyek az én életembe beleszólnak, beleavatkoznak. Azok a történetek, melyek beleavatkoznak az én életembe, azok lesznek meghatározói az én bölcsességemnek és teljességem alakításában. Az alapkérdés mindig az marad: Isten jelenlétében és gondviselésében van életem! Minden ember élete, akár tudomásul vesszük, akár nem! Uram, Atyám, Veled akarom minden történetemet átelmélkedni, hogy Veled, minden történet, a javamat szolgálja! Segíts meg engem!

Istenünk, Mennyei Atyánk, legyél irgalmas mindannyiunkhoz, és segíts át bennünket azokon a torlaszokon, melyek utunkat keresztezik, miközben Hozzád szeretnénk igyekezni! Jézus Krisztus nevére, Te aki szombaton, vagyis bármikor kész vagy bennünket elkötni kötelékeinktől, köss el megkötöttségeinktől, rosszra való hajlandóságunktól! Tévedéseinkben, és bűneinkben is legyél úrrá rajtunk végtelen szereteteddel! Tölts el bennünket is, egymás iránti könyörülettel, elfogadó és megsegítő szeretettel! A bajban találjunk társra, akit Te küldesz, még mielőtt a gonosz megtalálna és elragadna! Ámen