Isten dicsőségének szolgálatában

Róm 8,22-27 - Tudjuk ugyanis, hogy minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mind ez ideig. ²³De nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. ²⁴Üdvözülésünk ugyanis reménybeli. Ha látjuk azt, amit remélünk, az nem reménység; hisz ki remélné azt, amit lát? ²⁵Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor várjuk is türelemmel.
²⁶Hasonlóképpen a Lélek is segítségünkre van erőtlenségünkben, mert nem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. ²⁷Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint.

Zsolt 18,8-11 - ⁸A föld megindult és megreszketett, alapjukban megrendültek a hegyek, és megindultak, mert ő haragra gerjedt. ⁹Füst szállt fel orrából, és emésztő tűz a szájából, égő parazsat lövellt magából. ¹⁰Lehajtotta az eget és leszállott, ködhomály volt lába alatt. ¹¹Fölszállt a kerubok fölé, a szél szárnyain repült.

Jn 15,1-8 - ¹Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves.
²Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. ³Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. ⁴Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. ⁵Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. ⁶Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. ⁷Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. ⁸Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.

Isten dicsőségének szolgálatában ma, nálunk, irgalmasság délutánját vezetem. E hónap irgalmasság szentjének Szent Ninot választottam, Aki kiérdemelte a Krisztiána nevet. Aminek jelentése: krisztusi nő. Majd még beszélek róla, hogy miért Ő.

Szent Nino, amúgy Grúzia szentje, ortodox keresztény szent. A pápa – mily véletlen, hogy most volt Grúziában. Illetve, ma is egy olyan szentre emlékezünk, aki Krisztusi nő volt, nem véletlen, hogy egyháztanítóként tiszteljük Aviliai Szent Terézt! Ninot a hagyomány női apostolként tiszteli! Mint tudjuk, nincsenek véletlenek! Hiszem, hogy a csillagok együttállásával dolgom van! Tanúskodnom kell arról, amit láttatni akar velem az Isten!

Nos, Szent Krisztiána annak a rendnek, társaságnak a védőszentje, amely társaság városunk lelkiségének szolgája 23 éve: Jézus és Mária Gyermekségének nevezett Nővérek ők. Ez egy Francia alapítású rend, azon kevesek közül való, melyet egy házaspár alapított, a Francia forradalom idején, amikor a Metz-i püspök keresett olyan társaságot, akik segítségével tenni tudna valamit az elkereszténytelenedés ellen. Ő mondta, hogy „pont jó lesz Nektek védőszentnek Szent Krisztiána!”

De induljunk el elmélkedésünkben a mai olvasmánytól, ahol Pál apostol így szól: „nem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint.”

És ez elég is arra, a számomra, hogy vizsgáljam a „csillagokat”, melyek ma az eget ékesítik a számomra!

Szent Nino – Szent Krisztiána

A patróna, akit a püspök a Kongregáció számára választott Cappadociá-ban született Krisztus után 300 körül. Azt tartják róla, hogy egy álmot látott, melyen keresztül Szűz Mária elküldte őt, hogy hirdesse az Evangéliumot Ibériában, melyből később Grúzia lett. Küldetése és Krisztushoz való tartozása jeleként, Mária egy keresztet adott Nino-nak, melyet ő a hajába kötött.

Mchétában úgy él, mint „Krisztus rabszolgája” egy egyszerű kis kunyhóban, ahol először három évet tölt el némaságban. Egy nap, egy beteg gyermeket hoznak hozzá, imádság által meggyógyítja. Híre elterjed…

Ekkor, Nana királynő lesz súlyos beteg. Senki nem tud rajta segíteni. Ninohoz viszik, aki imádkozni kezd érte. Mindenki nagy örömére, a királynő hamarosan meggyógyul. Meg akarják Ninot ajándékozni ezért, de ő mindössze, Nana megtérését kéri, aki tiszta szívből fordul Krisztus felé.

Mirian király megingathatatlan pogány marad mindaddig, míg az erdőben vadászva a déli napfény hirtelen éjszakai sötétséggé nem változik. Nino Istenét hívja és a Nap újra előtűnik. Mirianra nagy hatással van mindez: megtér.
Ettől kezdve terjeszteni kívánja az Örömhírt a királyságában.
Konstantinusz császárhoz fordul, hogy küldjön neki papokat.
Nino pedig visszavonul a magányba és az imába. Bodbé-ben hal meg. Sírját mind a mai napig nagy becsben tartják.
Nino-t, Grúzia apostolát január 14-én ünnepli a nyugati kereszténység és december 15-én a keleti.
“Szent Kereszténynek” is szokták hívni, mert az ibériaiak számára, akikkel együtt élt egyszerűen csak ő volt a “keresztény nő”.

A Méjanès házaspár

Anne-Victoire Tailleur soha nem ismerte az anyai gyengédséget. Édesanyja, Jeanne Boisteaux 1763 május 11-én Distroff falujában (Moselle) elhunyt, mikor Anne-Victoire–nak, tizenhatodik gyermekének adott életet. Az isteni gyengédség lett számára az a kincs, melyet szeretett volna másokkal megosztani és, amely beragyogta egész életét.

Édesapja személyesen figyel oda tanulmányaira. Mikor édesapja újranősül, Anne-Victoire-nak nehézségei támadnak mostohaanyjával, de őszintén próbálja legyőzni azokat. Kislányként már azon van, hogy segítse a szegényeket. Édesapja kisebb összegekkel támogatja, melyet a kislány a szegényekre fordíthat.

Tizenévesen belép a Metz-i Propagation de la Foi (a Hit Elterjedése) nevű bentlakásos intézetbe, ahol nővére, Madeleine is él. Itt nagy igyekezetet tanúsít a kétkezi munka iránt és nagyon ügyesen kézimunkázik.

Distroff-ba visszatérve, védelme alá vesz egy rokkant asszonyt a faluban. Mindennap látogatja és nemcsak anyagilag könnyít a helyzetén, de szeretetteljes jelenlétének örömét nyújtja neki.

A nagy megbecsülést kiérdemlő fiatal lány híre Haynau ezredének tisztjének, Alexis de Méjanes-nek a fülébe is eljut. A tiszt felkeresi, és hamarosan megkéri Anne-Victoire kezét. Az esküvőre 1786 augusztus 28-án kerül sor.

Alexis de Méjanès huszonhét évvel öregebb Anne-Victoire-nál és a vallás iránt kevés érdeklődést mutat. A fiatalasszony próbál megfelelni a jó háziasszony és katonafeleség szerepnek. Előbb Montmédy helyőrségen, majd Thionville-ben. Ugyanakkor továbbra is töretlenül próbálja minden idejét az imádságnak szentelni és folytatni a szeretetszolgálatot.

Ekkor tör ki a Francia Forradalom. Haynau ezrede az 50. gyalogsági brigáddá alakul. Alexis nem akarja az új rendszert szolgálni. Nyugalmazását kéri. A házaspár 1791-ben Argancy falujába vonul vissza, ahol van egy kastélyuk. Innentől kezdve hívja meg őket az Úr, hogy teljes egészében az Ő szolgálatába álljanak.

Itt jelenik meg a házaspár életében a püspöki igényen keresztül Isten rendelése. Miután a Méjanès házaspár elkötelezte magát Isten hívásának!

Jézus és Mária Gyermekségének Kongregációja

A Metz-i püspök olyan embereket keres, akik készek lennének segíteni neki a hit újraélesztésében. Figyelme az Argancy közösség felé fordul, mely úgy tűnik, megfelel kívánalmainak.

1807. április 20-án születik meg a Jézus és Mária Gyermekségének Kongregációja (la Congrégation de L’Enfance de Jésus et de Marie). Hogy ne legyen összekeverhető más hasonló nevű kongregációkkal, M^GR Jauffret püspök, egy védőszentet ajánl nekik, akinek személye teljességgel megfelel a közösség szellemiségének és terveiknek: „Szent Nino, szűz és apostol, az ő példája megfelel nektek”. Szent Glossinde apátságának kápolnájában (Metz-ben) Anne-Victoire de Méjanes és két társa leteszi első fogadalmát.

A kongregáció máig érvényes jelmondata abba a keresztbe van bele vésve, melyet a rend nővérei viselnek: Krisztus szeretete sürget minket. - A szegények evangelizálása. - Gyertek Atyám áldottai. - Boldogok az irgalmasok. - Mi egy szív egy lélek vagyunk.

A kongregáció jelen van szolgálatával Ausztriában, Franciaországban, Afrika szegénynegyedeiben, az USA-ban, Kanadában, Grúziában, és Magyarországon.

Ki vagyok én?

Itt csatolnák vissza Ferenc pápa mai Grúziai látogatására, mellyel bezárul a kör:

Tulajdonképpen, ha jól megfigyeljük, akkor Ferenc pápa az Új Egyházról meghirdetett elképzeléseinek a Jézus és Mária Gyermekségének Kongregációja mindenben megfelel! Az Egyház Újraevangelizálásának zászlós hajójává válhat Szent Ninó – Szent Krisztiána védelme alatt működő társaság. Miért ne lehetne közös szentünk az ortodox keresztényekkel?

Szent Nino, aki apostoli küldetéssel megtéríti Ibériát. A kongregáció, aki a szegények egyháza képviseletét élni, hajlandó és képes; egyúttal közösséget hirdet, áldottnak hirdetve mindazokat, akik készek egymással közösségre lépni, Krisztusban; az irgalmasság gyakorlása ott van zászlóján; továbbá, sőt legfőképpen idézve Pál szavait: nincs mód várakozni, sürget az idő, „Krisztus szeretete sürget minket”! Mindannyiunkat, kik kereszténynek valljuk magunkat! Az Új Evangelizáció gondolatával teljesen egységben van a Szent Krisztiána rend, a Jézus és Mária Gyermekségének Kongregációja! Abszolút időszerű a Velük való közösség vállalása!

De nézzük azt meg, hogy helyes-e a következtetésünk? Mennyire igazolja a Katolikus Egyház péteri szándéka a magam okfejtését? Bizonyosság kell ahhoz, hogy azt állíthassuk, sikerülhet számunkra a lelkek megkülönböztetése, és a Szentlélek működésének követése!

A Pápai Missziós Művek gondolatait idézem ide:
(http://www.papaimisszio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=891&Itemid=1)
» A II. Vatikáni Zsinatot követően minden pápa hangsúlyozta az evangelizáció sürgető voltát, és fontosságát:

(Boldog) VI. Pál pápa már a zsinat lezárásának 10. évfordulóján, 1975-ben kiadott Evangelii Nuntiandi (Az evangéliumot hirdetni) c. apostoli buzdításának első szavaival így int: „Az evangéliumot hirdetni korunkban kétségkívül nemcsak a keresztény világ számára fontos, de az egész emberiség javát is szolgálja. Az evangelizáció azokhoz a mai emberekhez szól, akik tele vannak ugyan reménnyel, de mégis félelmek és szorongások között élnek.”

Az új evangelizáció sürgető gondolata Boldog (Szent) II. János Pál pápánál is hangot kapott a Redemptoris missio (Az Üdvözítő missziója) című enciklikájában: „A métely sújtotta ősi keresztény világot újra kell evangelizálni”(RM 32), majd „az ősi keresztény országokban, … ahol a megkereszteltek egész csoportja elvesztette az eleven hit erejét, vagy már nem is vallja magát az Egyház tagjának, mert életükben eltávolodtak Krisztustól és az Evangéliumtól … új evangelizációra vagy ismételt evangelizációra van szükség.” (RM 33).

XVI. Benedek pápa 2012. január 27-én beszédet intézett a Hittani Kongregáció ülésén, amely az Új Evangelizáció Pápai Tanácsával együttműködve előkészíti a Hit évét: „Földünk nagy részét az a veszély fenyegeti, hogy kialszik a hit, mint egy olyan láng, amelyet nem táplál többé semmi. A hit mély válságával, a vallásos érzék elveszítésével találjuk szemben magunkat, ami ma az egyház számára a legnagyobb kihívást jelenti. A hit megújulása legyen tehát napjaink egyházának elsődleges feladata.”

XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulójára 2012. október 11-től kezdődően meghirdette a Hit Évét. Az ezen alkalomból megjelent Porta Fidei (A Hit Kapuja) c. motu proprio dokumentumban a Szentatya így fogalmazza meg a Hit Évének legfontosabb célját: „újra föl kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét”«
 

A pápák, láthatóan, már időben észrevették azt, hogy a világban, a világ kereszténysége körül nincs valami rendben. És ez napjainkban már kézzel fogható a számunkra is. Amikor a nyugati egyházban eladják már nem csak az ingatlanjaikat, de templomaikat is, mert se pap se közösség. De már nálunk is éles probléma a pap hiány, a lelki események iránti igény érdektelensége, és a népesség fogyása. Ugyanakkor felélénkül egy más vallású közeg elvándorlása hazájából Európa felé, abban a reményben, hogy itt van esélyük életteret találni, ami otthonukban a békétlenség, és erőszak miatt már elviselhetetlen. Vagyis a mérleg nyelve, mert elbillent, azt ők készek helyre állítani.

A II. Vatikáni Zsinatot követő pápák sora felszólít bennünket, nem csak önmagunkért, de azért az sem elhanyagolandó, mert Isten tervének beteljesítése nem maradhat el, legfeljebb én leszek az, és mi sokan, akik olyan értéktelenné leszünk, Isten terve, szándéka teljesítése szempontjából, hogy áthullunk a rostán. Átsodródunk az ítéletkor Krisztus baloldalára, mert a tömeg, mely oda kerül, magával sodor bennünket is. Ha nem állunk ellen már itt, és most a sodrásának!

Ez az élet, a sorsdöntő a mi számunkra, mindegyikünk számára!

Bizony, szentek azok a pápák, akik időben figyelmeztetni próbálnak bennünket arra, hogy a mi dolgunk valamit tenni, akik kiválasztottai vagyunk Isten ügyének!

A II. Vatikáni Zsinat erre szólította fel a keresztényeket. És szándékosan nem használom az Egyház szót, mert az számunkra mindig valami olyan közeget jelent, akit hibáztathatunk, de aki mögé elbújva, magunkat felmenthetjük! A kérdés az, hogy Kereszténynek, Krisztusinak vallom-e magam?

VI Pál pápa kihirdeti, hogy bizony minden keresztény dolga, hogy felfedezze a saját, és személyes Istenkapcsolatát, és abból való örömhírét, amit meg kell osztani másokkal, hogy egymás örömében gazdagodhassunk, és így bártorságává lehessünk egymásnak!

»„Isten Országa” és „üdvösség”: ez a két szó kulcsfontosságú, ha meg akarjuk érteni Jézus tanítását. Az Isten Országát és az üdvösséget Isten ingyenes kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de nekünk magunknak is erőfeszítést kell tennünk érte. Az Úr szavai szerint az erőszakosak ragadják el azt. Fáradoznunk kell és szenvednünk; az evangélium elvei szerint kell élnünk, meg kell tagadnunk magunkat és felvenni keresztünket; a nyolc boldogság szelleméhez kell tartanunk magunkat. Ehhez pedig főképpen arra van szükség, hogy végbemenjen bennünk a teljes lelki megújulás, amit az evangélium így nevez: „metanoia”, megtérés, felfogásunk és szívünk teljes megváltoztatása.« (1975 Evangelii Nuntiandi 10.)

II. János Pál pápa alkotta meg 1979-ben, hazájában tett első apostoli látogatásakor az új evangelizáció kifejezést. »elsősorban az ősi keresztény országokban, olykor még a fiatalabb egyházakban is, ahol a megkereszteltek egész csoportja elvesztette az eleven hit erejét, vagy már nem is vallja magát az Egyház tagjának, mert életükben eltávolodtak Krisztustól és az Evangéliumtól. Ebben az esetben „új evangelizációra” vagy „ismételt evangelizációra” van szükség. (…). A régi hagyományokkal rendelkező egyházak például az új evangelizációban csak úgy boldogulhatnak, ha megértik, hogy nem lehetnek más országok vagy kontinensek misszionáriusai, ha nem foglalkoznak saját otthonuk nem keresztényeinek gondjaival: a befelé irányuló missziós készség jele és ösztönzője a külsőnek, és fordítva.« (1990 Redemptoris Missio 33-34.)

A harmadik évezred küszöbén enciklikájában II. János Pál pápa már azt is látja, hogy a Szentlélek segítsége nélkül, és Neki nem megengedőn ez nem fog menni: »a Szentlélek az új evangelizáció fő szerzője. Jelentős lesz tehát újra fölfedezni a Szentlelket, mint aki Isten országát építi a történelem folyamán, s előkészíti annak teljes kinyilvánulását Jézus Krisztusban azáltal, hogy belülről indítja az embereket, s mindennapi életükben kicsíráztatja annak a végső üdvösségnek magvait, mely az idők végén jön el.« (2000 Tertio millennio adveniente 45.)

XVI Benedek pápa a Hit évére kiadott buzdításában pedig egyértelmű sürgetést mond ki:
» a Hit Éve meghívás hiteles és ismételt megtérésre az Úrhoz« (6.)
»„Krisztus szeretete sürget minket” (2Kor 5,14): Krisztus szeretete tölti be szívünket és késztet minket arra, hogy evangelizáljunk. Ő ma éppen úgy, mint akkor, küld bennünket a világ útjaira, hogy hirdessük az Ő evangéliumát a föld népeinek (vö. Mt 28,19). Jézus Krisztus szeretetével minden nemzedék tagjait magához vonza, minden korban összegyűjti az Egyházat a mindig új paranccsal, hogy hirdesse az Evangéliumot. (…)szükség van arra, hogy erős, egyházias elkötelezettség éljen bennünk az új evangelizációra, mert csak így fedezhetjük föl a hit örömét, és a hit továbbadásának éltető erejét. Szeretetének napról napra való fölfedezése, a hívek missziós elkötelezettsége, olyan erőforrás, mely soha nem gyengül meg. A hit ugyanis a kapott szeretet tapasztalatától növekszik, akkor, ha a kegyelem és öröm tapasztalatával közlik. Ez tesz termékennyé bennünket, mert kitágítja szívünket a reményben és képessé tesz életadó tanúságtételre: megnyitja azok szívét és értelmét, akik meghallják az Úr hívását, hogy hallgassanak rá és legyenek a tanítványaivá. Szent Ágoston szavai szerint „a hit erősíti meg a hívőket”.« (7.)
»Ebben az évben döntő lesz felidéznünk hitünk történelmét, melyben megmutatkoznak az életszentség és a bűn közötti szakadék kifürkészhetetlen mélységei. Míg az életszentségben láthatóvá válnak azok a kincsek, amelyekkel férfiak és nők életük tanúságtételével hozzájárultak a közösség növekedéséhez és fejlődéséhez, a bűnnek folyamatos és őszinte megtérésre kell késztetnie mindenkit, hogy megtapasztalhassák a mindenkihez közeledő Mennyei Atya irgalmát.« (13.) (2011 Porta fidei)
 

Ferenc pápa korához itt érkezünk el. Aki nem kertel többé. Meghirdeti a szegények egyházát, az Irgalmasság évét, miközben összehívja a Család szinódust. Egyedül a Család, a Keresztény Család lehet alkalmas arra, hogy újra evangelizálja az Egyházat, az Egész Kereszténységet! Mert eltévedtünk, rossz útra tévedt nyugat, melyet eddig a Kereszténység bölcsőjének hittünk, de mára sírásójává lett. Majd kiadja az Amoris laetitia kezdetű enciklikáját, mert mást nem tehet, mint azt, hogy felhívja a családok figyelmét a családban megélhető Krisztusi szeretetre, mely minden változás ereje kell legyen! De ehhez a családot alapítóknak meg kell élniük Isten irgalmasságát, és maguknak is irgalmas apostolokká kell lenniük! Vagyis, szövetségre kell lépnünk Krisztussal!
»Az Egyháznak az a küldetése, hogy hirdesse Isten irgalmasságát, az evangélium dobogó szívét, melynek általa kell eljutnia minden ember szívéhez és elméjéhez. Krisztus Jegyese magáévá teszi Isten Fiának magatartását, aki válogatás nélkül közeledik mindenkihez. Manapság, amikor az Egyház az új evangelizáció feladatával szembesül, az irgalmasság témáját új lelkesedéssel és megújított lelkipásztori tevékenységgel kell hirdetnünk. A hitelesség szempontjából döntő, hogy az Egyház és igehirdetése az irgalmasságot elsőként élje és tanúsítsa.« (12.)
»A zarándoklat késztessen a megtérésre: a Szent Kapun áthaladva engedjük, hogy átöleljen bennünket Isten irgalmassága, és kötelezzük magunkat az irgalmasság gyakorlására, miként az Atya is irgalmas irántunk.« (14.)
»Jusson el mindenkihez a megbocsátás hívó szava, és senki ne maradjon közömbös az irgalmasság megtapasztalására szóló meghívás iránt. A megtérésre szólító felhívásom különösképpen szól azoknak, akik életvitelük miatt távol vannak Isten kegyelmétől.« (19.)
»Az irgalmasság nem ellentétes az igazságossággal, hanem Istennek a bűnös iránti magatartását fejezi ki, mellyel további lehetőséget nyújt számára a meggondolásra, megtérésre és hitre.« (21.)

» A rendkívüli Szentév célja, hogy a mindennapjainkban éljük meg az irgalmasságot, mely az Atyától szüntelenül árad felénk. A Jubileum során engedjük, hogy Isten meglepjen bennünket. Ő soha nem fárad bele, hogy kitárja szíve kapuját, és újra meg újra megmutassa, hogy szeret bennünket és meg akarja osztani velünk az életét. Az Egyház határozottan érzi a sürgetést, hogy hirdesse Isten irgalmasságát. Élete akkor valódi és hiteles, amikor meggyőződéssel hirdeti az irgalmasságot.« (25.) (Misericordiae vultus)
»E buzdításnak különös jelentősége van az Irgalmasság Jubileumi Évében. Elsősorban azért, mert javaslatnak szánom a keresztény családok számára, amely arra irányul, hogy becsüljék meg a házasság és a család ajándékait, és őrizzék az erős és az olyan értékekben gazdag szeretetet, mint a nagylelkűség, az elkötelezettség a hőségben és a türelemben. Másodsorban, hogy mindenkit buzdítsak: az irgalmasság és a közelség jele legyen ott, ahol a családi élet tökéletlenül valósul meg, vagy békétlenségben és örömtelenségben zajlik.« (Amoris laetitia 5.)

Csillagok születnek szüntelen. Nekünk dolgunk az, hogy időnként felkapva fejünket, rácsodálkozzunk az Égen felvillanó új fényességre, mely önmagában új, de annak fényét tükrözi felénk csupán, ki örökre ragyog, és árassza fényességét a világra, teremtésére. Pontosan azért, hogy mi is csillagokká váljunk! Talán érezhető e sorokból is az, hogy mennyire egyetlen esélye kereszténységünknek, hogy a család keretei között örökítsük át azt a szeretetet, mely életet hordoz, és éltető erő!

Egy családból forrásozik Krisztus szeretete, és árad ki a családokra, hogy minden keresztény család e szeretetet vigye tovább, és hirdesse! De ne felejtsük, és ne bújjunk a család szelleme mögé! Mert Lássuk meg, személyesen szentek Ők: Mária, József és A Krisztus! E három személy szentsége tette szentté a Szentcsaládot! Ha bármelyikük szentsége hiányzott volna ebből a közösségből, nem lehetett volna Szentcsaláddá! Egymást kell megszentelnünk, és mindegyikünket szentségi mivoltában segíteni, hogy a családot alkotó személyek szentségi volta emelje közösségüket is szentségi érdemekre!

Ebben a szolgálatban lehet segítségünkre Szent Krisztiána, és a Jézus és Mária Gyermekségének Kongregációja, akik egy család szentségéből lettek Krisztus közösségévé. Akik Szent Ignáci lelkületre buzdítanak önképzésünkben, hogy így válhassunk Krisztus követőkké, cselekvő keresztényekké, kik képesek közösséget alkotni, Krisztussal, és a Szentlélekkel. Tedd érthetővé szavaidat Istenem a számunkra! Szent Krisztiána, Aviliai Szent Teréz, ti a Méjanes házaspár, legyetek közbenjáróink, hogy Krisztus nevére, szent pápáink iránymutatása által, elnyerhessük azokat a kegyelmeket, adományokat, karizmákat, melyek szükségesek ahhoz, hogy megváltásunk rajtunk végbemenjen, és a világ üdvösségére, Isten szolgáló szeretetének eszközei lehessünk! Ámen