Mintha az Ószövetségi idézet ma hangozna el

Ez 34,1-11 - Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: „Emberfia, jövendölj Izrael pásztorairól; jövendölj, és ezt mondd a pásztoroknak: Így szól az Úr Isten: Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Vajon a pásztoroknak nem a nyájat kell-e legeltetniük? A tejet megettétek, a gyapjúval ruházkodtatok és a hízott állatot leöltétek, de nyájamat nem legeltettétek. A gyengét nem erősítettétek és a beteget nem gyógyítottátok; a sebesültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem hoztátok vissza és az elveszettet nem kerestétek; hanem keménységgel és erőszakkal uralkodtatok rajtuk. Juhaim pedig elszéledtek, mert nem volt pásztoruk; prédájává lettek a mező minden vadjának és elszéledtek. Ott bolyongtak juhaim minden hegyen és minden magas dombon; a föld egész színén elszéledtek juhaim, és nem volt senki sem, aki velük törődött volna, nem volt, mondom, aki velük törődött volna. Ezért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! Életemre mondom, én, az Úr Isten: Mivel nyájaim prédává lettek és juhaim a mező minden vadjának eledelévé, mert nem volt pásztoruk - pásztoraim ugyanis nem törődtek nyájammal -, mert a pásztorok önmagukat legeltették, de nyájaimat nem legeltették, azért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten: Íme, én magam fordulok a pásztorok ellen; kezükből követelem nyájamat és végzek velük, hogy ne legeltessék tovább a nyájat, és a pásztorok ne legeltessék többé önmagukat. Kiszabadítom nyájamat szájukból, és az nem lesz többé eledelük. Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat.

Zs 22 - Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, zöldellő legelőkön adott nekem helyet, csöndes vizekhez vezetett engem. Felüdítette lelkemet, és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért. Járjak bár a halál árnyékában, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem. Asztalt terítettél számomra azok előtt, akik szorongatnak engem; olajjal kented meg fejemet, és kelyhem csordultig töltötted. Mert jóságod és irgalmasságod kísér engem életem minden napján, hogy az Úr házában lakjam időtlen időkig.

Mt 20,1-16a - Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül a piactéren. Azt mondta nekik: „Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.” Azok elmentek. Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett. Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: „Miért álltok itt egész nap tétlenül?” Azt felelték neki: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek el ti is a szőlőbe.” Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: „Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.” Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.” Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: „Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.”

Mintha az Ószövetségi idézet ma hangozna el! Itt, Európa szívében támad a szó! De ha támad, ugyan kire talál? Van egy igaz is, kit megtalál, mint a villám, mely éjjel csapkodott?

Mert bizony úgy érzem, hogy a mai kereszténység hamvában, melyben a parázs oly ritkán pislákol, és nincs, aki őrködne a tűz felett. A pelyva sok, elnyomja azt a kevéske parazsat is, mely még pislákol. De, mert mindegyik őrzője - a tűznek szétszéledt, a maga dolgával törődik, ahogy olvasom: „Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették!” Minden szava, e mai beszédnek ül, elmondhatom még saját papunkról is, aki bár jó szándékú, jóra való volna, de, mert nincs neki sem pásztora, ki eligazítaná: mi az, amit meg kell tennie, és mi az, amit nem szabadna elhagynia; nem érti hol a helye, mire kellene figyelnie, koncentrálnia. Idegesen kapkod, lót-fut, széthajtja magát, és csak a kudarcokat habzsolja, amitől frusztrált, és haszontalannak érzi magát. A fontoskodás, még nem az, ami a fontos!

Sír a lelkem, szenvedem, és magam sem találom a helyem, hogy ebben a picinyke világomban ugyan hol volna az, amit én magam megtehetnék. Hiszen, amit teszek, megtehetek, annak lángját, a pap zavarodottsága kioltja. Nem lobbanhat lángra az, ami lobogna, mert lefolytja a pokróc, mit rá vetnek észrevétlen, vétlen, értetlen és szórakozott kezek. A baj onnan támad, ahol észre sem vesszük, mert valláskárosult, már hivatalból is az egyházunk! Vallásunkat misztifikáljuk, ami gyerekes dolog, de éppen nem gyermekségévé tesz bennünket, kik Krisztusinak valljuk magunkat! Hová lett a misztérium, az Isten titokzatos teste, melyet Jézus hirdetett nekünk?!

Egyre több vallási szabály születik, ahogy bonyolódik a világ értelmi képessége, és bűnbe süppedése. Lassan ott fogunk tartani, vagy talán már tartunk is, ahol a zsidó nép tartott akkor, mikor eljött ideje annak, hogy Jézus a világra szülessen.

Igaz, Krisztus hite mára már világvallássá lett, és a baj még csak a fejlett civilizációkban baj. Ami azonban nem zárja ki azt, hogy a személyre vonatkoztatott baj ne lenne baj a személy számára, ami személyes megváltottságának beteljesülésétől fossza meg őt! Itt, és most, papokat - hivatásos keresztényeket és laikusokat egyaránt! Mert, ha a pásztor bűne az, amiről beszél a mai Ószövetségi írás, az bizony a nyájat rontja meg, ereszti szélnek. Ennél nem hiszem, hogy lehet megosztottabb a kereszténység, mint ma. Vajon, mi a fontosabb, Krisztusban az egység, vagy az Egyház igazsága? Jézus azt mondja: „Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.” Nézzük csak meg, a tékozló fiú esetét, aki mikor vissza megy az atyai házhoz, és azt mondja magáról, hogy nem vagyok méltó, hogy többé fiadnak mondjál engem, akkor az apa azt mondja: ünnepeljük, mert a fiam, aki elveszett, megkerült! Nem utasítja el az apa, az Atya a megtérő bűnöst! Egyet sem! Ahogy azt a példabeszédben sem tette! De ehhez az kell, hogy belássam a magam tévedését, és ne ideologizáljam meg, ne alkossak rá törvényt, hogy igazam legyen!

Vannak, akik úgy gondolják, hogy csak imádkozni kell, hogy minden jobb legyen. Szerintem Jézus nem így gondolja. Ahogy a tékozló fiú esetében is érzékelnünk kell, hogy az Ő cselekedete nem csupán a szó volt, hanem az cselekvés, mely kiüresedettségében, elesettségében lett szóvá! Képtelen vagyok a jóra, bocsáss meg nekem! Ha életet, életteret adsz nekem, akkor talán képes lehetek még a jóra!

Imádkozunk feszt. Mondjuk. Például így: „Uram, Jézus, taníts engem, hogy megértsem a nagy szeretettel végzett kis dolgoknak értékét! Mutasd nekem, hogy milyen a hatalmas szeretet! Tégy engem békéd eszközévé és az irgalmasság apostolává! Segíts, hogy életemet a hit és ne csak a látható dolgok vezessék! Add, hogy a dolgokat a Te mércéddel és ne a világéval ítéljem meg!”

A kérdésem ezzel kapcsolatosan az, hogy gondolok e arra – ima közben -, hogy ez az imádságom, ne valamilyen vallásos kényszer szülte, nálam nélkül megvalósuló csodáért való rimánkodás legyen, hanem, ebben benne kell legyen az is, hogy megtegyem azt, ami az én dolgom - felismerve, mi az én dolgom -, hogy azt, majd Isten kegyelme, szeretetének életet adó ereje kiteljesíthesse? Valláskárosultságunknak része az is, hogy kényszert érzek rá, hogy valami jót tegyek, de arra már nem fordítok időt, energiát, hogy Istennel kibeszéljem, mi lehet az én dolgom, az Ő tervében? Korunk betegsége a cselekvési kényszer, a nyüzsgés, a rengeteg energia feleslegünk kényszeredett ledolgozása, de ebből is kihagyjuk, kizárjuk Istent, Aki valójában a cselekvő rész a világban, de aki általunk akar cselekvővé lenni! Ezzel szemben mi, én magam is, cselekszünk, és azt várjuk, hogy az legyen Isten tetszésére.

Ki kell üresíteni magunkat, el kell szegényíteni magunkat, be kell látnunk végre, hogy képtelenek vagyunk a jót tenni, át sem látjuk, mi a jó és mi nem az, el kell engednünk minden akaratunkat, mely kényszerünk, vallásunk ránk kényszerített törvénykezése, és agymosott, sziszegő dogmánk! Hogy végre Istennek válhassunk cselekvő részévé! Nem baj, ha nem minden pillanatban teszek jót, mert nem a jót kell tennem akkor, amikor azt sem tudom, mi jó. Egyszerűen rendelkezésére kell állnom Istennek. Hagynom magam, hogy semmit se tegyek. Türelmesen, szelíden, alázattal várni, hogy Isten indíthasson utamra. Arra, oda, ahova Ő akar menni. Általam. Nem méltatlankodva, nem akarva mást, csak hallani, érteni, Őt, aki az Élet! Segíts Istenem, Atyám, engedelmességedre eljutnom! Ámen