Mert nem ismerték fel Őt
Ez 1,2-5.24-28c - A hónap ötödik napján, Joachin király száműzetésének ötödik esztendejében ezt a szózatot intézte az Úr Ezekiel paphoz, Búzi fiához, a káldeaiak földjén, a Kebár folyó mellett, mert ott terjesztette fölé az Úr a kezét. Ez volt a látomásom: Íme, forgószél jött észak felől és nagy felhő, lobogó tűz és körülötte fényesség, és belőle, tudniillik a tűz belsejéből, olyasvalami tűnt elő, mint a fénylő érc. Abban pedig olyasmi volt, mint négy élőlény. Alakjuk ilyen volt: emberhez hasonlítottak; A szárnyuk suhogását olyannak hallottam, mint a nagy vizek zúgását, mint a fölséges Isten szózatát; amikor jártak, hangjuk olyan volt, mint a sokaságé, mint a tábor zaja; amikor pedig álltak, leeresztették a szárnyukat. Mert valahányszor szózat hangzott az égboltozat fölött, amely fejük felett volt, megálltak, és lebocsátották szárnyukat. Az égboltozat fölött pedig, amely fejük felett volt, olyasmi látszott, mint a zafírkő, királyi székhez hasonló; s a királyi székhez hasonló dolog fölött fenn emberi alakhoz hasonló valami látszott. Ebben köröskörül olyasvalamit láttam, mint a fénylő érc, olyasmit, mint a tűz; derekától felfelé pedig és derekától lefelé köröskörül olyan valamit láttam, mint a fénylő tűz, olyasmit, mint a szivárvány, amikor esős napon a felhőben feltűnik. Ilyennek látszott a fényesség köröskörül. Így láttam az Úr dicsőségének jelenését. Én, amikor ezt láttam, arcra borultam. Ekkor egy beszélőnek szavát hallottam.
Zs 148 - ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat az egekből, dicsérjétek őt a magasságban! Dicsérjétek őt, angyalai mind, dicsérjétek őt, seregei mind! Dicsérjétek őt, nap és hold, dicsérjétek őt mind, ragyogó csillagok! Dicsérjétek őt egek egei, és minden vizek az ég felett dicsérjék az Úr nevét! Mert ő parancsolt és azok létrejöttek, felállította őket mindörökre, s el nem múló törvényt szabott nekik. Dicsérjétek az Urat a földről, sárkányok és mélységes vizek mind! Tűz, jégeső, hó, fagy és szélvihar, amelyek parancsát teljesítik; Mindnyájan ti hegyek és halmok, gyümölcstermő fák és mind a cédrusok, Vadállatok és minden állat, csúszómászók és szárnyasok, Föld királyai és mind a népek, fejedelmek és mind, bírái a földnek, ifjak és szüzek, vének és gyermekek, dicsérjék az Úr nevét,mert csak az ő neve magasztos. Fönsége felülmúlja az eget és a földet, és hatalmat adott népének. Dicséret minden szentjének, Izrael fiainak, a népnek amely hozzá tartozik. ALLELUJA!
Mt 17,22-27 - Amikor Galileában összegyűltek, Jézus azt mondta nekik: „Az Emberfiát át fogják adni az emberek kezébe, megölik őt, de harmadnapon föl fog támadni.” Erre nagyon elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, odamentek Péterhez azok, akik a két drachmát szedik, és azt mondták neki: „A ti Mesteretek nem fizeti meg a két drachmát?” Azt felelte: „De igen!” Mire hazaért, Jézus megelőzte őt és azt mondta neki: „Mit gondolsz, Simon, a föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól, vagy az idegenektől?” Ő azt felelte: „Az idegenektől.” Jézus erre így szólt: „Akkor tehát a fiak mentesek. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd ki a horgot, és fogd ki az elsőként kapó halat. Nyisd ki a száját, s találni fogsz benne egy sztatért. Fogd azt és add oda nekik értem és érted.”
Mert nem ismerték fel Őt, inkább idegennek tűnt a szemükben! Talán Isten nagyvonalúságára akar ebben a történetben rámutatni Jézus. Ami egyben a szeretet jellemvonásának is felfogható, így isteni erényként. Megengedővé lenni az értetlenség iránt, az együgyűség iránt is. Amiért a bölcsesség, a kegyelem ereje engem többre tesz képessé, az nem arra való, hogy másokat megalázzak!
Jézus, a nagyvonalúság erényét olyan szinten volt képes emberként teljesíteni, hogy, bár már itt tudja, hogy az együgyűség, az értetlenség, a szűklátókörűség, a jóra képtelensége az embernek, pontosabban az önteltség, amiből fakad az, hogy nekem csak az jó, amit én állítok, én hiszek és én tartok bizonyosnak, jónak, igaznak, áldozatot követel magának, a maga bizonyságára. (Sokszor, az együgyűség pontosan az, hogy félve, megijedve a szenvedés terhétől, megmenteni próbálom magamat, magamtól akarom ellökni azt, és mástól elvárni, hogy szenvedjen, helyettem is.) Nem ijed meg ettől a végtelenül sajnálatraméltó képtelenségtől!
Jézus valami olyant tud, amit nem mond ki, mert egyszerűen kimondhatatlan, nincs rá emberi kifejezés, de mégis értésére akarja adni azok számára, akik részeseivé lehetnek annak a kegyelemnek, melyet Ő birtokol. Istenként birtokolja Jézus azt, amiből kijut azoknak, akik Isten kegyelméből részt vállalnak, elfogadnak bármennyit is: ez nem más, mint az, hogy tudja és tudnia kell mindenkinek, ki bírja Isten hitét, hogy Isten bölcsessége nem jár bárkinek! A nagyvonalúság olyan hatalom, mely képes áldozattá válni, azért, hogy bőven termővé lehessen! Ahogy a picinyke mag kész meghalni, hogy belőle bő termés válhasson. De, csak az után, hogy a magot elvetik! Eltemetik, láthatatlanná kell lennie az anyagi világ előtt! Mert az anyagi világ, ki értetlenül áll az áldozat és a szenvedés, majd az elvetés előtt, vágyakozik a bőséges termésre, mely életet adni képes a számára. (Akkor is így van ez, ha ennek éhségét tagadja a világ. Amiért az éhség mibenlétének azonosítására nem engedi magát képessé tenni. Ennek oka talán egyetlen dolog lehet: az, hogy egyre inkább az ember bezárkózik önmagába. Pedig, a szeretet elfogadásának egyetlen módja a nyitottság, a felszabadultság, a kiszolgáltatottság felvállalásának bátorsága. Amit, ha nem tart éberen önmagában az ember, akkor nem marad más, mint a félelem, a rettegés.) Paradoxon? Igen az! Mulatságos? Igen az! Mégis, az ellentmondások nem haszontalanok. Így van az, hogy Isten még a bűnt, a bűnös embert is képes a maga javára, a szeretet és a jó javára fordítani, hasznosítani.
Bizony, kimondható, hogy semmi sem haszontalan a világban, Istennel, és Istenben. Márpedig, minden mi történik a teremtésben, Istenben történik. Semmi sem kerüli el a Teremtő figyelmét, így a teljességben, a részletekben ott lehet a rossz, mégis, Isten nagyvonalúságával mondta ki a teremtésre, a teremtett mindenségre: látva mindent a teljességben és egészben, együtt, hogy jó! És ezt, én nem érthetem meg, amíg a részletekben veszek el. Meg kell engednem a világban a rosszat, olykor még nekem is szabad a rosszat elszenvednem, abban a hitben, hogy az, még az én javamat is szolgálhatja, még akkor is, ha nem értem, ahogy Jób is kénytelen volt a szenvedését elhordozni! Mindannyian szenvedést okozunk, és szenvedtetünk, miközben szenvedünk magunk is a másiktól. Egymásnak okozunk szenvedést, amiért nem értjük meg, vagy tiltakozunk annak megértésétől, amire és aminek ismeretében Isten kimondta, hogy jó! Nem birtokoljuk Isten bölcsességét, mert el vagyunk foglalva a magunk bölcselkedésével! Nem könnyű látóvá válni annak, aki a nézés képességében pöffeszkedik.
Istenem, Te láttatni akarod, próbálod velem, az emberrel azt, ami jó, ezért kinyilatkoztatod magadat, felfeded azt, amire mi azt mondjuk, hogy titok. Mert nem akarsz titkolódzni előttünk, előttem! Istenem add meg, hogy bölcsességedet érteni, hinni, elfogadni, és benne létemet örömömnek elfogadni képes lehessek! Ámen
