Mindazokhoz szól Isten

Jer 1,1.4-10 - Jeremiásnak, Helkija fiának az igéi, aki az Anatótban, Benjamin földjén élő papok közül való volt. Így hangzott az Úr igéje hozzám: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek; prófétául rendeltelek a nemzetek számára.” Erre így szóltam: „Jaj, Uram, Isten! Íme, nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok!” De ezt mondta nekem az Úr: „Ne mondd azt: „Gyermek vagyok”, hanem menj el, ahová csak küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok neked! Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megmentselek!” -- mondta az Úr. Majd kinyújtotta kezét az Úr, hozzáérintette a számhoz, és így szólt hozzám az Úr: „Íme, szádba adtam igéimet! Nézd, a mai napon a nemzetek és a királyságok fölé rendeltelek, hogy gyomlálj és irts, hogy pusztíts és rombolj, hogy építs és ültess!”

Zs 70 - Uram, tebenned remélek, soha meg ne szégyenüljek! Igazságodban szabadíts meg, és ments meg engem. hajlítsd hozzám füledet és nyújts segítséget! Légy oltalmam sziklája, és erős váram, hogy megszabadíts engem, mert te vagy az én erősségem és menedékem! Istenem, szabadíts meg a bűnös kezéből, s a törvényszegő és a gonosz kezéből! Hisz te vagy az én reménységem, Uram; Te vagy, Uram, ifjúkorom óta bizodalmam. Születésem óta rád támaszkodom, anyám méhétől te vagy oltalmazóm; Szüntelenül rólad szól dicséretem. Szinte csodája lettem sokaknak, mert te erős segítőm vagy. Teljék meg szám dicséreteddel, egész nap fenségeddel! Ne vess el engem vénségem idején, amikor erőm megfogyatkozik, ne hagyj el engem! Mert ellenségeim ellenem beszélnek, s akik életemre leselkednek, együtt tanakodnak. Így szólnak: „Isten elhagyta, vegyétek űzőbe, fogjátok meg, hisz nincs, aki megszabadítsa!” Isten, ne távozz el tőlem; Én Istenem, siess segítségemre! Jussanak szégyenbe, pusztuljanak életem ellenségei. Borítsa szégyen és gyalázat azokat, akik nekem rosszat akarnak! Én azonban mindenkor reménykedem, és szüntelen dicsérlek téged. Egész nap jótéteményeidet és igazságosságodat hirdeti szám, bár elsorolni sem tudom. Hirdetem az Úr hatalmas tetteit, Uram, csak igazságodról elmélkedem. Isten, te ifjúkorom óta oktattál engem; Mindmáig hirdetem csodáidat. Öregségemre s aggkoromra se hagyj magamra, Isten, hogy hirdethessem az egész jövendő nemzedéknek karod erejét. Hatalmadat, és igazságodat, amely égig ér, Isten, aki nagy dolgokat cselekedtél: Isten, ki hasonló hozzád? Milyen sok nehéz szorongatást engedtél megérnem, de aztán ismét életet adtál nekem, s a föld mélységeiből újra visszahoztál engem. Hozzám fordulsz, naggyá teszel és megvigasztalsz engem. Magasztalom is hűségedet hárfával, Istenem, hárfával zengek neked éneket, Izrael Szentje. Örvendezik majd ajkam, ha neked énekelek, és lelkem, amelyet megmentesz; Nyelvem is egész nap hirdeti igazságodat, mert zavarba és szégyenbe jutnak, akik rosszat akarnak nekem.

Mt 13,1-9 - Azon a napon Jézus kiment a házból és leült a tenger mellett. Nagy tömeg gyűlt össze körülötte. Beszállt egy bárkába, leült, az egész tömeg pedig a parton állt. Sok mindent elmondott nekik példabeszédekben: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetette a magot, némelyik mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és fölszedegették. Más magok köves helyre estek, ahol nem volt sok földjük. Hamar kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, s mivel nem volt gyökerük, elszáradtak. Néhány másik a tövisek közé esett. A tövisek felnőttek és elfojtották őket. Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!”

Mindazokhoz szól Isten, azokkal a szavaival, melyek az Írásban elhangoznak Jeremiás számára, kik megértik, hogy „prófétáló tehetséget bízok rád”! Hiszem! Ugyan, különben miért került volna bele a Szentírásba? Ugyanakkor nem szabad megijednünk Isten szavainak súlyától sem: „Íme, szádba adtam igéimet! Nézd, a mai napon a nemzetek és a királyságok fölé rendeltelek, hogy gyomlálj és irts, hogy pusztíts és rombolj, hogy építs és ültess!”

Isten szavai megtisztítani akarják a vetését. Ahol kell, gyomlál, írt, pusztít, rombol, hogy építhessen, és ültethessen. Mert a szeretet, mely az élet, nem tűri meg a halált, a rothadást, a hanyatlást.

Értenem, és élnem kell, hogy Isten már akkor ismert, már akkor utamra bocsátott szeretetéből, és kegyelméből, szándéka, teremtő akarata által, mikor még mit sem tudott rólam a világ, anyám, vagy apám, de még magam sem. Minden példabeszéd sántít, de ezt Jézus sokkal jobban tudja, mint bármelyikünk, akik hallgatói közül valók vagyunk. Mégis példabeszédekkel beszélt. Mert tudja, hogy akinek füle van rá, az megérti így szavait. Nem Isten szórja a magokat, bennünket, jó, vagy rossz földbe, ne álltassuk ezzel magunkat! Hiszen, mi magunk vagyunk a föld, melybe elveti magját. A mi nagy problémánk az, hogy hogyan válhatok Isten magjának jó földjévé, hogy bőven termővé válhasson bennem és általam Isten Igéje! Mennyi mindenen múlik!?

De ennek a mennyi mindennek, mégis csak a középpontjában, én magam vagyok! A nekem adott, Istentől való szabadságommal. Ezt felismerni, ezt megérteni, hogy mire kaptam a szabadságomat? Ez az én dolgom, feladatom! Azt mondjuk szerencsém, sorsom; de valóban e szavak, melyek tőlem független körülményekre hárítják termelőképességemet - istenségemet, azok, melyek meghatározóim? Lehet, hogy vannak olyanok, akik nem arra kaptak szabadságot, hogy a jót termeljék, az isteni jót, a világ számára, csupán e jót szolgálják létezésükkel. Mert prófétálásuk az, hogy szolgáló szeretettel vannak a jelenben. De, számukra is szükséges az, hogy az, akinek ajkára adja Isten a szavait, az megcselekedje azt, amire valók Isten szavai: „menj el, ahová csak küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok neked! Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megmentselek!”

Nem félni, de tudni, hogy amire, és ahova küldi Isten az Ő emberét, ott vele van maga is! Istenében van küldetése embernek. Megerősítésként, bátorításként, egyúttal felkészítésként is felhangzik bennem Isten, aki küldetésre akar bírni: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt, amíg közel van! Hagyja el útját az istentelen, és gondolatait a bűnös ember! Térjen vissza az Úrhoz, aki megkönyörül rajta, és Istenünkhöz, mert ő nagylelkű a megbocsátásban! Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. – Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. Mert amint lehull az eső és a hó az égből, és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet, termékennyé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, úgy lesz az én igém is, mely számból kijön: nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi, amit akarok, és véghezviszi, amiért küldtem.” [Iz 55,6-11]

Ismernem kell Istent, hogy meghallhassam Őt. De hinnem kell Isten bizalmát, jelenlétét, és békességét, melyet szabadságomban kiáraszt rám, hogy legyőzzön szándéka! Ahogy Pál is beszámol arról, hogy emberségét kell gyengeségében elengednie, hogy képessé legyen, lehessen rálépni arra az útra, és azon az úton járni, amire Isten akarja őt használni. De, Pálnak is szüksége volt arra a megtapasztalásra, arra az életre, amit megélt, még mielőtt Isten rátalált volna, ill. mielőtt megértette Isten vele való szándékát, akaratát! Mikor Pál még üldözte a keresztényeket, akkor sem volt távol Istentől. Csak nem értette, vagy félre értette Istennek vele való szándékát. Mert nem volt Istentől távol, akarata volt követni akaratát, vagyis nyitott volt Isten szándékára, Isten nem hagyta nyugton. Nem adta fel belé vetett bizalmát, reményét! Míg meg nem találta a módot és alkalmat, hogy rádöbbentse, megértesse vele akaratát! Istenem, én Mennyei Atyám! Ne hagyj nyugtot nekem sem! Vezess, és ha tévedek, téríts meg magadhoz engem! Ámen