A kétség és a bizalom nem fér meg egymás mellett!

Iz 38,1-6.21-22.7-8 - Abban az időben Ezekiás halálosan megbetegedett. Elment hozzá Ámosz fia, Izajás próféta, és azt mondta neki: „Ezt üzeni az Úr: »Rendezd el ügyeidet, mert meghalsz; nem élhetsz tovább!«” Ezekiás a fal felé fordult, és így imádkozott: „Hűséges szívvel jártam színed előtt, emlékezzél, Uram! Azt cselekedtem, ami jó és tetszésed szerint való.” Ezek után Ezekiás keserves sírásra fakadt. Izajásnak akkor ezt mondta az Úr: „Indulj Ezekiáshoz, és mondd meg neki, ezt üzeni az Úr, Dávidnak, ősatyádnak Istene: »Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel. Asszíria királyának kezéből megmentelek téged és ezt a várost, és megoltalmazom ezt a várost.«” Akkor meghagyta Izajás, hogy hozzanak egy csomó préselt fügét, tegyék rá a daganatra, és akkor életben marad. Ezekiás király megkérdezte: „Mi lesz a jele, hogy az Úr házába fel tudok menni?” Izajás próféta így válaszolt: „Ez lesz számodra a jel az Úrtól, hogy teljesíti az Úr az igét, amelyet mondott: Visszatérítem az árnyékot tíz fokkal Ákáz napóráján azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.«„ És visszatért a napórán az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.

Iz 38,10-16 - „Így szóltam én: Napjaim közepén kell elmennem az alvilág kapuiba, megfosztva hátralevő éveimtől! Azt mondtam: Nem látom az Urat az élők földjén, nem látok többé embert a világ lakói között. Hajlékomat felszedték és elvitték tőlem, mint a pásztorok sátrát. Összegöngyöli, mint a takács, életemet, a fonalról levág engem. Nappaltól éjszakáig végzel velem. Elterülve fekszem reggelig; mint az oroszlán, úgy töri össze minden csontomat. Nappaltól éjszakáig végzel velem. Mint fecskefióka, úgy csipogok, nyögök, mint a galamb; szemem bágyadtan tekint a magasba. Uram, erőszakot szenvedek, felelj értem! Mit szóljak? És mit mond majd nekem? Ő cselekedett! Minden évemen át lelkem keserűségében járok. Uram, benned remél a szívem; hadd éljen a lelkem, gyógyíts meg, és éltess engem!

Mt 12,1-8 - Abban az időben Jézus szombaton vetések között ment át. Mivel tanítványai megéheztek, elkezdték a kalászokat tépdesni és enni. A farizeusok meglátták ezt és azt mondták neki: „Íme, tanítványaid azt teszik, amit szombaton nem szabad tenni.” Ő azt felelte nekik: Nem olvastátok [1 Sám 21,2-7], mit cselekedett Dávid, amikor megéhezett ő és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába és megette a kitett kenyereket, amelyeket nem volt szabad megennie, sem a vele levőknek, csak egyedül a papoknak? Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombatot és mégis vétlenek? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha megértettétek volna, mi jelent ez: „Irgalmat akarok és nem áldozatot” [Óz 6,6], nem ítéltétek volna el a vétleneket. Mert az Emberfia ura a szombatnak.”

A kétség és a bizalom nem fér meg egymás mellett! A bizalom és a remény bár jó testvérek, mégis sokat vitatkoznak, míg a szív meg nem békíti őket. Ugyanis: egyik sem viseli jól, ha az ész uralkodik felette.

Hiszkija, vagyis Ezekiás gyötrődik, mert kétségei vannak. Nem Istenben kételkedik, hanem önmagában! Hogy betegsége elszakítja Istenétől! Hogy képtelen megmaradni a Vele való közösségben, betegsége folytán!

Aztán látjuk a farizeusokat, akik lesik szinte, hogy lecsaphassanak Jézusra: mikor követ el olyan dolgot, amibe beleköthetnek, ami igazolhatja a maguk igazát! Kétségeik vannak a felől, hogy bízhatnak Benne. Önmagukba vetett hitük ellenében!

A kétség egy emberi vívódás. Vívódom önmagammal, és vitatkozom, nem engedve teret Istennek, Aki a szív bőségéből árad. Vagyis áradna, ha hagynánk. A nagyvonalúság, a szeretet nagyvonalúsága hiányzik az emberből, így válok farizeussá!

Jézus nem azt akarja, hogy áldozzam fel magamat, azért, ami a tanításából új a számomra. Nem azt akarja, hogy lemondjak igazságomról, hanem azt szeretné, ha bizalommal legyek tanítása iránt, mely bizalomból forrásozzon irgalom önmagam iránt. Mert ebből az önmagammal szembeni irgalmasságból fakadhat a remény arra, hogy feljuthatok, az Úr házába!

Az ember valósága anyagi mivoltában szerzett tapasztalata. Az van, ami van. Jézus pedig azt mondja, hogy a látszat, a valóságom időnként becsap, félrevezet, összezavar. Rá kell jönnöm, és ez bölcsesség, hogy nem mindig az van, ami van. Az éppen abban, ami van, lehetőség van arra, hogy mi lehet. De, hogy az legyen, ami számomra jó, üdvös, ahhoz el kell engednem ragaszkodásomat a tapasztalásaimtól. Meg kell engednem Istenek, hogy Róla juthassak tapasztaláshoz. Hogy a hit ereje formálhassa lehetőségeimet, melyek segíthetnek a magam teljességének elérésére. E teljességemre Isten nélkül nem juthatok el, a bizalom és a remény békessége nélkül nem juthatok el!

A kétség többnyire ragaszkodás ahhoz, ami biztonságomat jelenti: saját döntéseim, minden kérdésre tudni a választ, a megoldást nekem kell tudni, és csak én tudhatom, az önzés, az önteltség hibája, mely nem engedi meg az irgalmasságot önmagammal szemben. Ha nem gyakorlom az irgalmasságot önmagammal szemben, ugyan, hogy lehet bizodalmam, és feltétlen reményem Istenben? Ne akarjak mindenre materiális választ adni. A Lélek erejének érvényesüléséhez - rajtam, a gyöngeségemen keresztül vezet az út!

Elengedni kétségeimet, szívemre hallgatni, hogy békességem lehessen a remény és a bizalom erejében. Mely közösségük erejéből életem gyümölcsözővé lehet! Segíts engem Istenem! Ámen