Teljesen világos, egyértelmű mondat.

Iz 7,1-9 - Történt pedig Ácháznak, Júda királyának napjaiban, aki Jótámnak, Uzija fiának volt a fia, hogy felvonult Rászin, Szíria királya, és Pekach, Remalja fia, Izrael királya Jeruzsálem ellen, hogy ostrom alá fogja; de nem tudták bevenni. Amikor eljutott a hír Dávid házához: „Szíria Efraimban táborozik”, megremegett a király szíve és népének szíve, mint ahogy megremegnek az erdő fái a széltől. Akkor azt mondta az Úr Izajásnak: „Menj ki Ácház elé, te és fiad, Seár-Jasúb, a Felső-tó vízvezetékének végéhez, a Ruhamosók mezejéhez vezető útra, és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton! Ne félj, szíved ne szorongjon ettől a két füstölgő, üszkös fadarabtól, Rászintól és Szíriától, Remalja fiának heves haragja miatt, mert gonosz tervet szőtt ellened Szíria, Efraim és Remalja fia, mondván: „Vonuljunk fel Júda ellen, félemlítsük meg, hódítsuk meg magunknak, és tegyük királlyá benne Tábeél fiát!”„ Így szól az Úristen: „Ez nem következik be, és nem történik meg! Mert Damaszkusz csak Szíriának a feje, Rászin pedig Damaszkusznak a feje! Még hatvanöt esztendő, és összeomlik Efraim, s nem lesz többé nép! Szamaria csak Efraimnak a feje, Remalja fia pedig Szamariának a feje! Ha nem hisztek, bizony, nem maradtok fenn!”

Zs 47 - Ének. Kóré fiainak zsoltára. Nagy az Úr, minden dicséretre méltó Istenünk városában. Pompás magaslat az ő szent hegye, gyönyörűsége az egész földnek. Sion hegye messzi észak, a nagy király városa. Házaiban úgy ismerik Istent, mint menedéket. Mert íme, a föld királyai összegyűltek és egyesültek. De ahogy meglátták, ámulatba estek, Megrémültek, megremegtek; Rettegés fogta el őket ott, s a vajúdó asszonyéhoz hasonló gyötrelem. Hatalmas széllel összetörted a társisi hajókat. Amint hallottuk, magunk is láttuk, hogy a seregek Urának városát, a mi Istenünknek városát örökre alapította Isten! Megemlékezünk irgalmadról, ó Isten, templomod belsejében. Mint ahogy híred, ó Isten, dicséreted is betölti a föld határait; Jobbod igazsággal teljes. Örvendezik Sion hegye, s Júda leányai ujjongva örülnek ítéleteidnek, Uram. Járjátok körül Siont, nézzétek meg, számláljátok meg tornyait! Tekintsétek meg erődítéseit, járjátok be házait, hogy elmondhassátok a jövendő nemzedéknek! Valóban ő az Isten, a mi Istenünk örökké, mindörökkön-örökké, ő vezet minket mindörökké!

Mt 11,20-24 - Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte, mert nem tértek meg: „Jaj neked, Korozain! Jaj neked Betszaida! Mert ha a csodák, amelyek bennetek történtek, Tíruszban és Szidonban történtek volna, már régen bűnbánatot tartottak volna, zsákruhában és hamuban. De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! [Iz 14,13.15] Mert ha a csodák, amelyek benned történtek, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig. De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.”

Teljesen világos, egyértelmű mondat. Csak az nem érti, aki nem akarja megérteni: „Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte, mert nem tértek meg”. Az Adorémusz fordításában ez így hangzik: „Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot”.

Számomra, ebből a két eltérő fordításból az hangzik ki, hogy Jézus a csodákat azért cselekszi, hogy cselekedetei meggyőzzenek bennünket. – Persze, ehhez a csodákat fel kell ismernünk, rá kell döbbennünk, hogy életünk történésébe Isten avatkozik bele, az én érdekemben, az én javamra! – Meggyőzzenek, azaz, hogy megtérésünket szolgálja. De, megtérés nincs bűnbánat nélkül. Pontosabban, a megtérés elengedhetetlen része a bűnbánat! A bűnbánat olyan, mint egy kapu félfája. Mely nélkül nincs kapu. A kapu pedig olyan tárgy, dolog, eszköz, melyen, ki átlép, már nem lehet abban a közegben, ahol annak előtte volt. De mert, tehát, már nem viselkedhet úgy, mint ott, mielőtt átlépett volna abból az előbbi világból, ebbe az utóbbi világba.  Egyszerűen azért, mert már nem ott van. Amiért már máshol van, ahhoz az új körülményhez kell alkalmazkodnia, annak megfelelnie.

Az átlépés, egy új megtapasztalását jelenti. Ami nem biztos, hogy érthető elsőre. Sőt, azt is merem kijelenteni, hogy nem is lehet érthető annak a számára, aki addig még nem járt ott. Éppen ezért, szabad, és szükséges is, hogy az, aki belépett, a számára addig idegen környezetbe, az keresse meg azt, akitől kérdezhet, tájékozódhat. Kell és szabad is tájékozódni, kérdezni annak, aki óhajtja ezt az új közeget, állapotot, lehetőséget, a maga számára. Aki kérdezni tud, az azt bizonyítja, hogy nyitott rá, hogy megismerje az újat, akarja az új ismeretet elsajátítani, érdeklődő, van benne őszinte kíváncsiság. De azt sem szabad számításon kívül hagyni, hogy az, aki saját szándékából átlép egy új világba, az azért lép át, mert valamire igénye van, valamit keres, valami után vágyakozik. Lehet, hogy elvárásokkal, álmokkal lép oda be. Éppen ezért csalódások is érhetik. A fontos az, hogy merje elfogadni azt, hogy csalódások is várnak rá. De tudja, hogy nem a csalódásokért jött, és remélje azt, hogy a csalódásokon felül, rátalálhat egy új útra, ami a csalódásokon túl, számára értékké lehet.

Ha nem élem meg, nem vagyok képes a csodát megtapasztalva, másképpen viselkedni, akkor az azt jelenti, hogy nem hiszem a csodát! Nem hiszem Istent, aki velem csodát tenni kész azért, hogy megtérjek, Hozzá! Nem is gondolok arra, hogy nekem meg kellene térnem, meg kellene változnom, bűnbánatot kellene tartanom!

Az Adorémusz írója így elmélkedik: „Ma átgondolhatjuk a modernizált kereszténység valós értékét, miközben őrizzük a kétezer éves kereszténység látszatát. Vannak templomaink, csak éppen nem látogatják az istentelenek. Vannak jól ismert forrásai a kegyelemnek, ezek a szentségek, ám nem vesszük igénybe azokat.” Őszintén, valljuk meg magunknak, akik használjuk a templomokat, a szentségeket, rajtunk átsüt a kegyelem ereje, ami bárkit is meggyőzhetne arról, hogy ezeknek van jelentésük, jelentőségük, mert a mi tudati életünkre olyan hatással bír, hogy attól mások, és jobbak tudunk lenni?

Ugyan, akkor miért várnánk el másoktól, hogy másképpen éljenek, ha minket, bennünket sem képes Isten Igéje, kegyelme, változásra bírni?! Segíts meg engem Istenem! Ámen