Megbocsáthatok-e

Sir 48,1-14 - Illés próféta jött ezután; tűzhöz volt hasonló, - a szava lángolt, mint a fáklya -, éhínséget hozott rájuk, és megfogyatkozott a száma azoknak, akik gonosz akarattal bosszantották, és nem tudták szívlelni az Úr parancsait. Az Úr szavával elzárta az eget, és három ízben tüzet hozott le az égből. Ilyen dicső volt Illés a csodáival! Ki is dicsekedhetne hozzád hasonlóan, aki felhoztál megholtat az alvilágból, a halál sorsából az Úristen igéje által, aki romlásba döntöttél királyokat, játszva megtörted hatalmukat, és sírba taszítottál ágyukról dicsőségeseket, aki ítéletről értesültél Sínai hegyén, és megtorló büntetésekről a Hóreben, aki királyokat kentél fel megtorlásra, és prófétát tettél meg utódodnak, aki felvitettél tüzes forgószélben, tüzes ló húzta kocsin, akiről meg van írva, hogy az ítélet idején csillapítod az Úr haragját. Kiengeszteled az apa szívét fiával, és helyreállítod Jákob törzseit! Boldogok, akik meglátnak téged, és barátságoddal dicsekednek, mert mi élünk ugyan életünkben, de halálunk után ilyen nevünk nem lesz! Miután Illést a forgószél elrejtette, Elizeus telt el szellemével. Nem félt fejedelemtől életében, és senki sem múlta felül hatalomban. Semmi sem volt számára lehetetlen, sőt még holttestében is prófétai erő lakozott.

Zs 96 - Király az Úr! Ujjongjon a föld, örvendezzék a temérdek sziget! Felhő és homály van körülötte, igazság és jog trónjának alapja. Tűz halad előtte, s körös-körül felperzseli ellenségeit. Villámai beragyogják a föld kerekségét, láttára megrendül a föld. Viaszként olvadoznak a hegyek az Úr előtt, az egész föld Ura előtt. Az egek hirdetik igazságát, minden nemzet látja dicsőségét. Jussanak szégyenbe mindazok, akik faragott képeket imádnak, és bálványaikkal kérkednek. Imádjátok őt, angyalai mind! Hallja ezt Sion és örvendezik, és ujjonganak Júda leányai ítéleteiden, Uram. Mert te vagy, Uram, a legfölségesebb az egész földön, messze magasan állsz minden isten fölött. Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a rosszat; szentjeinek lelkét megőrzi, a gonoszok kezéből megszabadítja őket. Világosság támad az igaznak, s öröm az igaz szívűeknek. Örvendezzetek, igazak, az Úrban, és dicsérjétek szent emlékezetét!

Mt 6,7-15 - Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk; mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt. Ezért ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a Gonosztól. Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is meg fog bocsátani mennyei Atyátok. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.

Megbocsáthatok-e azért, aminek elkövetéséről önmaga sincs meggyőződve? - Amiért független az én megbocsátásom a másiktól így miért is ne. Egyrészről. Másrészt, ha én meg sem haragszom rá, akkor nem is kell megbocsátanom sem. A neheztelés, és a harag nem ugyanaz. Neheztelésem talán a haragnál sokkal mélyebb dolog. Amiért szenvedést és fájdalmat kell hordoznom a másik olyan gyengeségei miatt, melyeket folyamatosan el kell viselnem tőle, melyekkel folyamatosan terheli kapcsolatunkat, képtelennek mutatkozva arra, hogy felismerje milyen terhet jelent a másik számára alázatának és szelídségének hiánya.

De, talán a neheztelésben az is benne van, hogy nem is akarok azonosulni a másiknak azzal a terhével, amivel önmaga sem tud mit kezdeni, de azt sem engedi meg környezete számára, hogy segíthessen terhének könnyítésén.

Vajon Jézus nem neheztelt a farizeusokra, írástudókra, akik nem voltak képesek megérteni, elfogadni, azonosulni azzal az atyai szándékkal, hogy rájuk szeretné bízni Isten országának építésének titkát?

Vajon, nem neheztel az Atya azért, amiért nem vagyunk képesek átadni neki az életünket?

Voltaképpen, a Miatyánk, mint ima, ezt szeretné szolgálni: „legyen meg a Te akaratod”, rajtam, általam, és velem! Valójában, mikor éljük bele ebbe az imába ezt a megengedőképességünket, engedelmességünket?

Tulajdonképpen azon sem időzünk el, hogy azt tisztázzuk a magunk számára, vagy egymás között is, hogy mit értsünk azon, hogy botlásaink? Mi az, ami már több mint botlás? Képesek vagyunk megállni a botlásoknál, vagy talán, szüntelenül bukdácsolunk? Fel sem tudjuk már emelni a fejünket, hogy megláthassuk azt, észrevehessük azt, hogy kik azok, akik kénytelenek átesni rajtunk, mert bukdácsolunk, mások is elbuknak rajtunk!

Isten népe kerékkötője az Igazság terjedésének, amiért önmagát felmentve bűnt bűnre halmoz, egymást is büntetve!

Kimondatlan szavak, értelmetlen viták, egymás melletti elbeszélések, csak magamat hallom, a másikra képtelen vagyok figyelni, hát még érteni! Csak arról beszélünk, amiről nem is tudunk, mert nem tudjuk azt sem, hogy hol kellene abba hagynunk okoskodásainkat, megengedve, hogy a Lélek a csendből megszólalhasson, és ránk olvashassa bűnünket!

Együgyűségünk a tragédiánk! De fel sem fogjuk, gerjesszük, és tápláljuk, amiért mindegyikünk a maga bölcsességében hisz.

Soha nem kérdezünk? Mi a Te kérdésed? Miért ezt kérdezed? Mi a fontos a számodra? Mit tartasz elsődleges szempontnak? Hol a számodra a kályha? Hova szeretnél eljutni? Miért jöttél? Hogy állsz a hiteddel, a felelősségeddel, a feladatoddal, a kötelességeddel? Mennyi időd van? Köszönöm, hogy időt szánsz rám! Hálás vagyok Neked, hogy elviselsz, elfogadsz, hogy még mindig bizalommal vagy irántam! Meg hasonlók.

A Mi Atyánk, valóban a mi Atyánk? Vagy már rég mindegyikünk saját Atyát formált a maga számára, és azt imádja? Mi a közös bennünk, mitől vagyunk, ha még lehetünk mi? Kinek a számára lehetünk a mi?

Kell időnként rovancsot tartani. Elszámolást készíteni. Aminek a végén lenullázhatjuk elértéktelenedett énünket, és ráismerjük, mi válhat belőlünk közösségi értékké? Mire van, mire lehet szüksége a ’mi’ –nek belőlem? Amit megkísérelnem kell az Atyát faggatva meghallanom! Nem én vagyok a fontos a ’mi’ –ben! Hanem az, aki számára ’mi’ vagyunk!

Teremts bennem rendet Atyám, a Szentlelked által, hogy része lehessek a számodra ’mi’ –nek! Ámen