Nem fontos. Mi az, ami fontos?

1Kir 21,1-16 - Ezen események után ez történt. Volt abban az időben a jezraeli Nábótnak egy szőlője Jezraelben, Áchábnak, Szamaria királyának palotája mellett. Szólt azért Ácháb Nábótnak, s azt mondta: „Add nekem szőlődet, hogy zöldségeskertet csináljak magamnak belőle, mivel szomszédságomban, a házam mellett van, s én egy jobb szőlőt adok érte neked, vagy ha inkább úgy tetszik, annyi értékű ezüstöt, amennyit ér.” Nábót azt felelte neki: „Mentsen meg az Úr attól, hogy odaadjam neked atyáim örökét!” Ácháb erre elment házába, bosszankodva s mérgelődve a beszéd miatt, amelyet a jezreeli Nábót szólt neki, amikor azt mondta: „Nem adom neked atyáim örökét” - és ágyára vetette magát, s a falnak fordította arcát, s nem evett semmit sem. Bement erre hozzá felesége, Jezabel és azt mondta neki: „Mi dolog ez? Miért szomorodott meg lelked, s miért nem eszel semmit sem?” Ő azt felelte neki: „Beszéltem a jezreeli Nábóttal, s azt mondtam neki: Add nekem szőlődet, s megkapod az árát, vagy ha úgy tetszik neked, jobb szőlőt adok neked érte - s ő azt mondta: „Nem adom neked szőlőmet.”„ Azt mondta erre neki felesége, Jezabel: „Nagyszerű tekintélyed van, s pompásan kormányozod Izrael országát! Kelj fel, s végy magadhoz ennivalót, s légy jókedvű, majd én fogom neked adni a jezreeli Nábót szőlőjét.” Levelet írt tehát Ácháb nevében, s azt megpecsételte annak gyűrűjével, s elküldte azokhoz a vénekhez és főemberekhez, akik Nábóttal laktak, s városában voltak. Ez volt pedig a levél tartalma: „Hirdessetek böjtöt, s ültessétek Nábótot a nép elsői közé, s fogadjatok fel ellene két embert, akik Béliál fiai, hogy ezt a hamis tanúságot mondják: „Káromolta Istent s a királyt” - s aztán vigyétek ki s kövezzétek meg, hogy így meghaljon.” - Polgártársai, a vének és a főemberek, akik vele a városban laktak, úgy is cselekedtek, amint Jezabel meghagyta nekik, s amint meg volt írva a levélben, amelyet nekik küldött: böjtöt hirdettek, s Nábótot a nép elsői közé ültették, s odavittek két ördögfia embert, s leültették őket vele szemben, s azok, tudniillik ezek a szinte ördögi emberek, ezt a tanúságot mondták ellene az egész sokaság előtt: „Káromolta Nábót Istent s a királyt” - amiért is kivitték őt a városon kívülre, s agyonkövezték. Aztán elküldtek Jezabelhez, s üzenték: „Nábótot megkövezték, s meghalt.” Történt továbbá, hogy amikor Jezabel meghallotta, hogy Nábótot megkövezték, s az meghalt, ő így szólt Áchábhoz: „Kelj fel, s foglald el a jezreeli Nábót szőlőjét, aki nem hallgatott rád, és nem akarta azt pénzért odaadni, mert Nábót nem él, hanem meghalt.” Amikor ezt Ácháb meghallotta, azt tudniillik, hogy Nábót meghalt, felkelt, s lement a jezreeli Nábót szőlőjébe, hogy elfoglalja.

Zs 5 - A karvezetőnek. Fuvolára. Dávid zsoltára. Figyelj szavamra, Uram, halld meg panaszomat! Méltasd figyelmedre kiáltásomat, én királyom és én Istenem! Mert hozzád intézem imádságomat, Uram, halld meg hajnalban szavamat, korán reggel eléd állok és rád vetem pillantásom. Bizony, Istenem, te nem kedveled a gonoszságot; Gonosz ember melletted nem marad meg, a hamisak nem állhatnak meg szemed előtt. Gyűlölöd valamennyi gonosztevőt, a hazudozókat mind elpusztítod. Utálja az Úr a vérontó s álnok embert. Én azonban nagy irgalmadban bízva, bemegyek hajlékodba; Irántad való félelemmel leborulok szent templomod előtt. Uram, vezess engem igazságodban, ha rám tör ellenségem, tedd egyenessé előttem utadat. Mert szájukban nincs igazság, a szívük hiábavalóság, a torkuk nyitott sír, nyelvük járása álnok. Isten, mondd ki fölöttük ítéletedet, saját terveikben bukjanak meg! Sok istentelenségük miatt űzd el őket, mert haragra ingereltek téged, Uram. De örvendezzenek azok, akik benned bíznak, oltalmazd őket és megdicsőülnek benned, akik szeretik neved. Mert te, Uram, az igazakat megáldod, jóakaratodat pajzsként borítod rájuk.

Mt 5,38-42 - Hallottátok, hogy azt mondták: „Szemet szemért, és fogat fogért” [Kiv 21,24]. Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki pereskedni akar veled és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj.

Nem fontos. Mi az, ami fontos? Jézus tanítja a tömeget. Ebből kapunk ma ízelítőt.

Hegyibeszédként híresült el, tanításának az a sorozata, amiben arról beszél, hogy mit ért, mit értsünk Isten országán. Nagy tömeg számára mondja e beszédét Jézus. Azért nagy tömegnek mondja, hogy mindaz, akinek füle van rá, meghallhassa, mi az isteni szándék az emberrel. Úgy is mondhatom, hogy arról beszél nekünk Jézus, hogy Isten, amikor a teremtéskor eldöntötte, és meg is valósította elképzelését, hogy emberrel közösségben folytatja a szeretet művét, jónak tartva, jóváhagyva, akkor azt hogyan értette. Éppen ezért: milyen módon, vágyakozik, és várakozik arra, hogy az ember társává legyen a teremtésben. Amihez arra van szükség, hogy az ember megértse, és el is fogadja, társuljon Isten szándékához!

Úgy tűnik, hogy nagyon nagy, nagyon komoly igénye ez Istennek, az emberrel kapcsolatban.

Milyen dolgokról is beszél Jézus? Egyáltalán, dolgokról beszél, vagy csak eseteket hoz fel példaként ahhoz, hogy képessé tegyen bennünket arra, hogy az isteni logikára rálelhessünk, így életünk vonulatának irányán képesek lehessünk változtatni? Az Isten szándékával közösségre lelni!

Én úgy vélem, hogy a teljesség egyedül Istenben van! Abból a teljességből próbál ízelítőt adni Jézus a számunkra. Hiszen a teljesség szavakkal nem fejezhető ki, csupán érzékeltetni képes azt, hogy mi a teljesség. A teljesség általunk, emberek által megvalósított cselekvésekből állhat össze, ahogy mi mind részei vagyunk Isten teljességének! De, ahhoz, hogy részeivé legyünk Isten tervének, Isten országának, ahhoz nekünk, mindegyikünknek, a maga Istentől való személyességében kell azonosulnunk, egyesülnünk Isten szándékával! Felfogni, megérteni, és valóra váltani azt a logikát, amit Istenről kinyilatkoztatásként felfoghatunk Jézus tanításaiból, életviteléből!

Nem szabad, hogy e mai evangéliumi fejezetet, momentumot önmagában vizsgáljam! A teljes tanítás egységében kell keresnem e szavaknak a helyét, hogy helyén értsem és kezeljem szándékát!

Mi emberek abba a hibába esünk, folyamatosan, hogy amikor valamit meghallunk Jézus szavaiból, akkor azonnal annak megfelelni próbálunk, teljesen függetlenül énünktől, énünk ismeretétől, illetve a tanítások összefüggésrendszerének birtoklásától. Pedig, nem véletlen az, hogy Jézus azt mondja: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek.” [Mt 11,29] Jézus megértette, hogy emberként korlátai vannak, melyek istenmivoltát bekorlátozzák, amitől szenved, ami igába fogja. Ami bennünket is kell, hogy átjárjon, megszenvedtetjen, ha ráérzünk arra a szabadságra, amire Isten kegyelméből lettünk teremtve, és lehetőségünk van, hogy majd elérhessük. Amihez most tudnunk kell bánni, vagyis szelídséggel, és alázattal viseltetni iránta.

Jézus nem háborog a maga korlátai miatt, nem próbál kitörni. „Engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig” [Fil 2,8]. Ez kell, legyen a tanulságunk, ahhoz, hogy Isten szándéka szerinti életet éljünk, élet megélésére képessé legyünk, emberként: ahhoz Jézustól ezt a szelídséget, és ezt az alázatot kell megtanulnunk, amivel Ő bír.

Mi egymás tetteit kiegészítve valósíthatjuk meg Isten országát! Amihez Krisztussal kell közösségre lépnünk, egyenként és együtt is!

Mit jelentenek számomra Jézus mai szavai? Hogyan állnak össze azokkal a többi tanításaival, és az én személyiségemmel? Teljességre törekszem Istenem Veled, és ha Veled, akkor mindazokkal, akik most és itt, egyazon hittel keresik szándékod szerint Országod megélését! Segíts Szentlelked erejével, bölcsességével és hitével, reménnyel, bizalommal, szelíden és alázattal élnem, lelkemnek nyugalmat találva! Ámen