El kell indulnunk ahhoz, hogy oda is érjünk!

ApCsel 11,21b-26; 13,1-3 - Az Úr keze velük volt, úgyhogy a hívek nagy számban tértek meg az Úrhoz. Hírük eljutott a jeruzsálemi egyház fülébe, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor odaérkezett és látta Isten kegyelmét, megörült, és mindnyájukat arra buzdította, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban, mert derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elutazott Tarzusba, hogy felkeresse Sault, és mikor megtalálta, elhozta Antióchiába. Egy álló esztendőn át jelen voltak az összejöveteleken, s nagy tömeget tanítottak. Antióchiában nevezték először a tanítványokat keresztényeknek.

Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére, és Saul. Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: „Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket!” Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, azután útnak indították őket.

Zs 97 - Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

Mt 10,7-13 - Menjetek és hirdessétek: „Elközelgett a mennyek országa!” Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, sem úti tarisznyátok, se két köntösötök, se sarutok, se bototok! Méltó ugyanis a munkás az eledelére. Ha egy városba vagy faluba bementek, tudakozódjatok, hogy ki az arra méltó benne, és maradjatok ott, amíg tovább nem mentek. Amikor beléptek a házba, köszöntsétek azt! Ha méltó rá a ház, szálljon rá a ti békétek; ha pedig nem méltó, a békétek térjen vissza hozzátok.

El kell indulnunk ahhoz, hogy oda is érjünk! 2020-ban Budapesten kerül megtartásra a következő Eucharisztikus világkongresszus! Mi Magyarok vagyunk, leszünk a házigazdái ennek az eseménynek!

Mai elmélkedésem elé hozza Isten az alábbi gondolatokat, úgy gondolom, hogy a fentiek tükrében:

- Dr. Fábry Kornél koordinálja a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítő folyamatát.

(http://www.magyarkurir.hu/hirek/fabry-kornel-koordinalja-budapesti-nemzetkozi-eucharisztikus-kongresszus-elokeszito-folyam)

Fábry Kornél így vall önmagáról:

»1972. október 22-én születtem Budapest belvárosában, az V. kerületben nőttem fel, egy ötgyerekes katolikus család negyedik gyerekeként. Szüleim gépészmérnökként és műszaki szerkesztőként dolgoztak. Az óvodát és az iskolát ott, Budapesten jártam még. Gimnázium után szállodaigazgató akartam lenni, ezért a vendéglátóiparira felvételiztem, de oda nem vettek fel, majd a gödöllői agrár egyetem, agrár gépészmérnök francia szakfordító szakára, azonban csak fél évet maradtam. De legalább megtanultam traktort vezetni. Majd eldöntöttem, hogy tanár leszek és jelentkeztem francia szakra, de oda sem vettek fel, így elmentem az Országgyűlési Levéltárba dolgozni. Később sikerült bejutnom francia szakra az ELTE-n és két év után olasz szakra is akartam menni, de ekkor a jó Isten utánam nyúlt és elküldött teológiára.

’95-ben Magyarország egyik delegáltjaként voltam Manilában, a Fülöp-szigeteken, ahol négy és fél millióan voltunk fiatalok a nagy misén II. János Pál pápával. Onnan már úgy jöttem haza, hogy a hivatásomat megkaptam. Az volt az érdekes, hogy az akkori kedvesem később mondta nekem, hogy amíg én kint voltam a Fülöp-szigeteken, azt mondta az anyukájának: Figyeld meg, Kornél hazajön és pap lesz!

Aztán valóban így lett. Amikor kimondtam: „Igen, jövök!”, 22 éves voltam.

A családom örült, amikor megtudták, hogy pap leszek. A testvéreim nagycsaládosok. A négy testvéremnek összesen 14 gyereke van, tehát helyettem is „dolgoztak”.

A Kaposvári Egyházmegyét választottam, hiszen nagyon sok jelet kaptam a Jóistentől. Az út azonban úgy indul, hogy Pesten, a Pázmányon végeztem öt évig a teológiát, majd 2000-ben felszenteltek, és ezután az Emmánuel Közösség tagjaként Párizsban tanultam még egy évet, aztán Kaposváron a Szent Imrében voltam két évet káplán, ezt követően pedig püspök atya azt mondta, hogy tanuljak tovább és elküldött Rómába. Ott, Isten segítségével, öt év alatt sikerült szereznem egy szaklicenciát meg egy doktorit. Amikor onnan hazakerültem 2008-ban, Püspök atya Kaposfüredre helyezett. Azt szokták kérdezni, hogy mi jobb hely: Róma, Párizs, vagy Kaposfüred? Mindig mondom, hogy Kaposfüred! Szeretek itt lenni, engem is szeretnek, és én is szeretem az ittenieket.«

(http://kaposvarmost.hu/blog/emberek-kaposvaron/2015/06/26/dr-fabry-kornel-roma-parizs-vagy-kaposfured-hat-kaposfured.html)

- Ezzel a gondolattal tettem közzé az alábbi hírt plébániánk facebook oldalán: Igen! Ez, most a mi ünnepünk lesz, illetve, a mi tanúságtételünk lehet! Fel kell építeni magunkban és általunk a világ számára: Krisztus él! Éltető forrása akar lenni Európa számára!

Itt az alkalom talán, hogy mi Magyarok kézen fogjuk Európát és oda vezessük Máriával az Úr trónjához. Hogy - nem is újra - hanem úgy igazán, most aztán valóban, kereszténnyé lehessen Európa! Amilyen még sosem volt! Mert számunkra, a mi életünkben amilyen még sosem volt, legyen!

Elindult a szentségimádási staféta a budapesti Eucharisztikus Világkongresszusra

2016. június 10. péntek 10:50

„A budapest-farkasréti Mindenszentek-plébánia kezdeményezésére szentségimádási staféta – imalánc indult az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében június 9-én.

A szolidaritásnak sok szép jelét tapasztaljuk hazánkban, mint például országos templomi gyűjtések, közös összefogások katasztrófák esetén. A kezdeményező plébánia szerint lelkiekben, az imádságban való szolidaritásnak szép jele lehet a szentségimádási staféta, hiszen az Oltáriszentség valóban az egység jele és a szeretet köteléke.”

(http://www.magyarkurir.hu/hirek/elindult-szentsegimadasi-stafeta-budapesti-eucharisztikus-vilagkong-resszusra)

- Ferenc pápa gondolatai állítsanak irányba bennünket! Ezek a gondolatok is nagyon figyelemre méltóak, melyeket az alábbi interjúban mondott. Csak néhányat emelek ki belőle:

Milyen kereszténység kell Európának? – Interjú Ferenc pápával a La Croix francia napilapban

2016. május 18. szerda 09:02

 „A kereszténységnek Európával szembeni kötelessége a szolgálat. Erich Przywara, Romano Guardini nagy mestere és Hans Urs von Balthasar ezt tanítja nekünk: a kereszténység hozzájárulása egy kultúrához az, amit Krisztus tesz a lábmosással, vagyis a szolgálat és az élet odaadása. Ez nem lehet gyarmatosító hozzájárulás!”

„Jogos és felelősségteljes kérdés, mert nem lehet esztelenül kitárni a kapukat. De az alapvető kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak, az, hogy miért van manapság ilyen sok migráns. (…) Befogadásuk legrosszabb formája, ha gettósítjuk őket, amikor épp ellenkezőleg, integrálni kell őket. Brüsszelben a terroristák belgák voltak, migránsok gyermekei, de egy gettóból jöttek. Londonban az új polgármester ˙(Sadiq Khan, pakisztáni szülőktől származó, muszlim vallású politikus – a szerk.) egy székesegyházban tette le az esküjét, és minden bizonnyal fogadja majd a királynő. Ez megmutatja Európának, mennyire fontos, hogy visszanyerje integrálási képességét. Nagy Szent Gergelyre gondolok (pápa volt 590-től 604-ig – a szerk.), aki tárgyalt azokkal, akiket barbároknak hívtak, és akiket később integráltak. Ez az integráció ma annál is inkább szükséges, mivel Európa a születési arányszám csökkenésének súlyos problémájával néz szembe, a jólét önző keresésének következményeként. Demográfiai lyuk keletkezik. Franciaországban azonban, a családpolitikai döntéseknek köszönhetően, ez a tendencia enyhült.”

„Az evangelizáláshoz nincs szükség feltétlenül papokra. A keresztség megadja az erőt az evangelizáláshoz. A Szentlélek, akit a keresztségben kapunk, arra indít, hogy induljunk el, bátran és türelemmel vigyük el a keresztény üzenetet. A Szentlélek a főszereplője annak, amit az egyház tesz, ő a motorja. Sok keresztény nem is vesz róla tudomást. Ellenkezőleg: az egyház számára az egyik veszély a klerikalizmus. Ez olyan bűn, amelyet kettesben követnek el, olyan, mint a tangó! A papok klerikalizálni akarják a világiakat, a világiak pedig kérik, hogy klerikalizálják őket, kényelemből. Buenos Airesben sok derék papot ismertem, akik látva egy belevaló világi hívőt, rögtön felkiáltottak: „Csináljunk belőle diakónust!” Nem, meg kell hagyni világinak! A klerikalizmus főleg Latin-Amerikában jellemző. Ha a népi vallásosság ott erős, épp azért van, mert az a világiak egyetlen kezdeményezése, amely nem klerikusi. A papság pedig nem is érti.”

(http://www.magyarkurir.hu/hirek/milyen-keresztenyseg-kell-europanak-interju-ferenc-papaval-la-croix-francia-napilapban#lightbox[%27g69717%27]/0/)

Én úgy gondolom, hogy Ferenc pápát naggyá, pápaságában, ezek a gondolatai teszik!

De nézzük e gondolatok közötti összefüggéseket, nem megfeledve az Írás mai szavairól sem. Inkább azzal való összefüggéseket keressük meg, melyek visszacsengnek korunk történéseiben.

Könnyű azt mondani, hogy bízzuk magunkat Istenre. Nekünk, embereknek azt sem nehezebb kijelenteni, hogy ne hagyjuk, hogy az idő elsodorjon bennünket, tervezzük meg a jövőnket a mából, múltunkat tiszteletben tartva.

A történelem alakítói és formálói mi vagyunk. De ez a kijelentés csupán materiális értelmezést, kötődésünket fejezi ki. Ha, azonban azt mondjuk, hogy Isten munkatársaivá válhatunk a történelemben, akkor azzal már többet tudunk kifejezni. Azt is, hogy a történelmünk, mely anyagi dimenziók közötti mozgásterünk, olyan értéket hordoz, mely az anyagi, evilági dimenziókon túli értékért való! Isten országát építhetjük történelmünkkel!

Ennek része az, ami ma megszólít bennünket, és amiből építhetjük, tervezhetjük a jövőt, melyben eldöntött tény, hogy 2020-ban, Budapesten lesz az Eucharisztikusa Világkongresszus!

Édesapámtól örököltem egy emléket, mely bizonyossága annak, hogy már volt Magyarországon ilyen esemény! A kép aláírása így szól: „Magyarországon az Úr 1938. esztendejében megtartott XXXIV Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és Szent István apostoli királyunk 900-ik jubileumi évének emlékére”, a kép alján a jubileumi év emblémája van bélyegként.

Mintha Jézus mai, az evangéliumban elhangzó szavai - »Menjetek és hirdessétek: „Elközelgett a mennyek országa!” Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!« - szólalnának meg az ide idézett hírfoszlányokból.

Az előző kongresszus óta eltelt 82 év! Elmondhatjuk nyugodt szívvel, hogy más kort élünk, mint akkor. Éppen ennek okán azt kell kimondani, hogy másról kell szólni a mai kongresszusnak, mint amiről szólt az az előző. Más ma a világ, más ma a történetünk, és egészen más ma a kereszténységünk! Igen, ebben a dologban bíboros főpásztorunk bizonyos, hogy engedte, hogy a Lélek munkálkodjon azon, hogy ilyen módon Európában, ráadásul nálunk, Magyarországon legyen 2020-ban az Eucharisztikus Világkongresszus!

Erdő Péter bíboros úr máris elkezdte a készületeket, a kongresszusra, azokkal a pap, ill. püspök társaival, akik Európa képviseletében ebben részt venni és szervezni készek lehetnek.

A farkasréti felhívásnak, mely minden esztergomi egyházmegyés plébániát megszólítani igyekszik, ami nagyon üdvös, és helyes, egyetlen torzulására szeretnék figyelmeztetni, még időben, hogy a szervezés ne vegyen rossz irányt! Úgy szól a felhívás utolsó bekezdése, mely a Magyar Kurírban jelent meg, hogy a kezdeményező plébánia elképzelése, így szándéka szerint, a felhívásuk a lelkiekben, az imádságban való szolidaritásra vonatkozik csupán.

Ide idézném Ferenc pápa interjújának gondolatát, azzal, hogy engedjük Jézus által megmosni lábainkat! Azzal a szándékkal, hogy ne álljunk meg, ne bírjunk megállni a szolidaritás felvállalásánál, hanem vegyük magunkra, vállaljuk fel a béke evangéliumának hirdetésére való készséget! Mi mind, minden Magyar keresztény! Világiak és klerikusok közösen, egyként. Azzal a megszólítással, amivel Jézus Krisztus szólít meg, hogy „menjetek”, szólít meg bennünket Ferenc pápa is, amikor ezt mondja: „„Az evangelizáláshoz nincs szükség feltétlenül papokra. A keresztség megadja az erőt az evangelizáláshoz. A Szentlélek, akit a keresztségben kapunk, arra indít, hogy induljunk el, bátran és türelemmel vigyük el a keresztény üzenetet. A Szentlélek a főszereplője annak, amit az egyház tesz, ő a motorja. Sok keresztény nem is vesz róla tudomást. Ellenkezőleg: az egyház számára az egyik veszély a klerikalizmus. Ez olyan bűn, amelyet kettesben követnek el, olyan, mint a tangó! A papok klerikalizálni akarják a világiakat, a világiak pedig kérik, hogy klerikalizálják őket, kényelemből.” Értjük, Krisztusnak a szavait, mai, aktuális értelmezésében?

Mindezt miért kell megértenünk? Mert mindent elölről kell kezdenünk, újra kell építkeznünk, újra kell az egész európai kereszténységet evangelizálnunk! Gondoljunk csak bele! Azért imádkozunk templomainkban, imaalkalmakat szervezve rá, hogy Istent kérjük, küldjön újabb hivatásokat. De kikből lesznek a hivatások? Azokból a családokból nem, amelyekben arra költik a drága áron megszerzett vagyonukat, hogy nehogy teherbe essenek az asszonyok! Nehogy eredménye lehessen a házaspárok szeretetének! Vagy, már nincs is szeretet közösség, amiből születhetnének gyermekek, akik Istennek szentelhetnék magukat? Akkor hogyan lehetnének hivatások? Vagy a család nem hivatás már? Akkor imádkozzunk azért, hogy a Család újra méltósággá legyen, hivatássá, akikért érdemes áldozatot hozni! Még olyan áldozatot is, hogy ne vállaljak annyi munkát, a sok önérdek kielégítésének anyagi fedezetének megteremtéséért, hogy ne jusson idő a családi méltóság építésére!

Mit akarunk hirdetni, mi az üzenete kereszténységünknek, miről szól evangelizálásunk e kongresszus alkalmával, amit el szeretnénk juttatni a világnak? Van üzenetünk a világ számára? Előbb számunkra legyen üzenete annak, hogy lesz Eucharisztikus Világkongresszus nálunk! Mi fejlődjük meg ezt az eseményt, hogy az eseménnyel tudjunk hirdetni valami olyan eszményt, ami életet kínál minden ember számára!

Mi számomra az Eucharisztia?

- Te, ki testedet törted meg, törettetted meg, a világért! Elmondom Neked Krisztus, Aki itt vagy most az Oltáriszentségben, hogy hogyan élem én ezt meg.

- Megosztom Veletek is, hogy ebben is közösségünk legyen Vele, az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztussal! Hogy közösségként imává váljon, mely a Szentlélek erejével felemel bennünket Krisztussal az Atya közösségébe! Minket mind, akik Krisztussal ezen az Isten áldotta, teremtette, és általa nekünk adott napban osztozunk, részünk lehet! Mert Isten napja ez, melyben részt szán nekünk! Hát legyünk dicsőítésére!

- Az Atya szült téged a világnak. Nekünk szentelt téged! Ez egy dolog, ez az Atya története eddig. De Te olyan emberré lettél, mint amilyennek engem is teremtett az Atya. Anyag – Szellem – Lélek.

Ennél a gondolatnál kerülök én konfliktusba Veled, és az Atyával is! Amiért rá kell döbbennem arra, hogy bár ember vagyok, lehetek, ahogy Te is, mégis képtelen rá, hogy azt az áldozatot megtegyem, amit Te megtenni kész voltál az Atyának! (Nem arra gondolok, hogy nekem is krisztussá kell lennem a szó valódi értelmében. De arra gondolok, hogy nekem, annak a Józsefnek kellene lennem, akit Isten elképzelt személyemben itt és most; az önmaga teljességében, tökéletességében és szentségében.) Aki nem tudok az lenni, amiért én képtelen vagyok arra az alázatra, arra a szelídségre, arra az engedelmességre, arra a hűségre, arra az állhatatosságra, arra a bizalomra, arra a bölcsességre, arra a közösségre eljutni Vele, amire Te képes voltál! Egészen alávetetted emberi mivoltodat Istenségednek!

Hiszem én eléggé, hogy ugyanaz a Lélek éltet, mint aki Téged is? Kevés a hitem, gyenge a hitem ahhoz, hogy Hozzád hasonlóvá legyek! Mégis, hiszem azt, hogy egy azon Isten tulajdona vagyunk, és egy azon Isten lelke lakik mindkettőnkben! Te Mesterem vagy, én pedig tanítványod igyekszem lenni, mert meghívtál engem!

- Mindezt miért tetted? Azért tetted Te meg azt, amit tőled kért az Atya, hogy engem, és minket, kik képtelenek vagyunk arra, amire szánt engem, vagy bármelyikünket, egyenként és személyesen az Atya, bár vágyakozunk rá, és képtelenségünkben fájunk, Te kipótold. Te helyt állj értem, az Atyánál, csak azért, hogy bár érdemtelen vagyok rá, mégis elérhessem azt az ajándékot, amit az Atya készít öröktől fogva a számomra: Te ebben is erősebb vagy, és jobban hiszel, hogy elérhetem, az Atyával való teljességet, beteljesülést. Az Ő dicsőségében való részesülést!

Ettől kezdve dolgom csupán az, hogy akkora alázatot vegyek magamra, akkora hitet növeljek magamban, akkora reményt és bizalmat éltessek magamban, ami elég ahhoz, hogy Neked higgyek, ami Veled közösségben megtartani képes. Aki engedted, hogy megtörjenek, és megtörettetésed emlékezetében arra kérsz bennünket, hogy soha ne feledkezzünk meg tettedről! Amiért vállaltad e megtörettetést. Hogy megtörettetésed soha ne veszítse el értékét, érvényét, hanem használjon nekem, és mindegyikünknek javára váljon! Ez a Te megváltásod ereje, erénye, értéke, mellyel megváltottál bennünket, engem!

Megjegyzem, Isten velem, és mindegyikünkkel való szándéka sem kevesebb, mint Veled: hogy mi úgy jussunk el a Te dicsőségedre, hogy e közben egymás üdvösségére váljunk, egymás megváltottságát szolgáljuk!

Szükségem van Rád Jézus, ki Krisztussá lettél értem, és az Eucharisztiában jelenvalóságodat hirdeted mindörökre, hogy nekem közösségem lehessen mindörökre az Atyával, Veled, és minden szenttel! A Te erőd, hited, áldozatod - melyet átadni próbálsz tested és véred vétele által nekem -, segítsen meg, változtasson meg engem, hogy példád nyomán tetteim nyomán, az Atyához, lelkem legmélyéről szüntelen őszinte hála és dicsőítés fakadjon fel szent tisztasággal! Tudva, hogy az Atya dicsőségét úgy vágyakozza tőlünk, teremtményeitől, hogy abban eltelve, abban részesíthessen mindannyiunkat! Mert Ő, Aki a Szeretet, semmit sem akar megtartani magának. Mindenre csak annyira van szüksége és igénye, amennyivel boldoggá tenni képes azt a mindenséget, mi szeretetében örök!

Legyen hála és dicsőség az Istennek, ki az Atya, a Fiú és a Szentlélek, Ámen!