Túlzsúfolt, hajszolt életünk

2Tim 1,1-3.6-12 - Pál, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint Krisztus Jézus apostola, Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól! Hálát adok Istennek - akinek, miként őseim, tiszta lelkiismerettel szolgálok -, szüntelenül, amikor éjjel-nappal megemlékezem rólad imádságaimban. Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézrátételem által benned van. Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével. Ő megmentett és szent hívással meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet pedig és halhatatlanságot felragyogtatta az evangélium által. Ennek lettem hírnöke, apostola és tanítója. Ezt is emiatt szenvedem, de nem szégyenkezem, mert tudom, kinek hittem, s biztos vagyok abban, hogy ő meg tudja őrizni rábízott kincsemet addig a napig.

Zs 122 - Zarándok-ének. Hozzád emelem szememet, aki az égben laksz. Íme, mint a szolgák szeme uruk kezére, mint a szolgáló szeme úrnőjének kezére, úgy tekint az Úrra, Istenünkre a mi szemünk, amíg rajtunk meg nem könyörül. Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk, mert túlontúl jóllaktunk a megvetéssel! Túlontúl jóllakott a lelkünk a gazdagok csúfolkodásával, a kevélyek gyalázkodásával.

Mk 12,18-27 - Ekkor odamentek hozzá a szaddúceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és hátrahagyja feleségét gyermek nélkül, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének [MTörv 25,5-6; Ter 38,8]. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el azt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik. Elvette az asszonyt hasonlóképpen mind a hét, és nem hagytak utódot. Mindezek után végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát, amikor feltámadnak, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Mert hétnek volt a felesége.” Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak föltámadnak, nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak felől pedig, mármint hogy feltámadnak, nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokornál, hogy miként mondta neki Isten, amikor szólt: „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?” [Kiv 3,6] Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagyon tévedtek.”

Túlzsúfolt, hajszolt életünkkel próbálja Istenem szembe fordítani, szembesíteni ma figyelmemet. Ahogy a börtönben ítéletére váró Pál apostol igyekszik a fontosra, a lényegesre felhívni szeretett fiának, Timóteusnak a figyelmét. Aki talán fiatal létére oly sok mindent tart a maga számára fontosnak, lényegesnek, nem felismerve dolgai közül mi az amit el kell engednie, és mi az amihez ragaszkodnia kell. Jézus is, valami ilyen dologra irányítja rá a szaddúceusok figyelmét, amikor azt mondja: „Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát!”

Nem az a fontos, ami a számomra fontos. Az legyen számomra a fontos, aminek a fontosságára Isten irányítja rá a figyelmemet! Mennyire vagyok, élek, Isten jelenlétében? Annak az Istennek a jelenlétében, aki az élők Istene és nem a holtaké!

Az, aki ott kutakodik, hogy vajon mi van az élet után, az állandóan a halálra gondol, attól retteg. De vajon miért retteg attól? Mert nem hiszi Isten feltétlen gondviselő szeretetét, Aki az élet Istene, éppen ezért élettel akar megajándékozni, és nem a rettegést, a félelmet akarja erősíteni bennem, hanem azt a szeretetet, Aki Ő!

Ha nekem ma életem van, lehet, akkor ebben az életben kell a Vele – Istennel – való közösségemet élni. Mert Isten most és itt akar az örök élettel megajándékozni. Azon az úton vezetni, mely örökké úton levés, és boldogító lét! Jelentem, az örökkévalóság elkezdődött! Csak éljek úgy, mint aki hiszi, hogy jelenem időtlen, és téren túli térben való létem! A változás, az idő múlása is csupán valóságom, az a valóságom, melyet nem vagyok képes elengedni, melytől nem vagyok képes szabadulni. Éppen ezért soha nem ott vagyok, ahol vagyok. Mindig valamit kergetek, olyan valamit, amit soha el nem érhetek. Belepusztulhatok azonban abba, hogy a semmiben keresem a kapaszkodómat. Levegő után kapkodok, mert nem hiszem el, hogy azt lélegzem, végül e hiányérzetembe belefulladok! Miben, és kiben hiszek? Az én Istenemben, az én örökkévalóságomban, vagy Istenben, és abban, hogy örökkévalóságával akar engem megajándékozni?

Meg kell fejlődni magamat, ahhoz, hogy előbb önmagam legyek, majd istenarcúvá válhassak!

Istenem, Te a Fiúban, Jézus Krisztusban új életet adtál Nekem! Láttatni engeded számomra azt az irányt, amerre Te akarsz vezetni engem. Tegyél engem szabaddá rá, megengedővé rá, hogy vezess, hogy vezethess! Hogy, hagyjam magam, általad vezetni! Ne én akarjam magam kiteljesíteni, de, megengedővé lehessek rá, hogy ott legyek, ahol Te, lenni akarsz általam, hogy az legyek, akit Te bennem elgondoltál, amikor azt mondtad: akarom, hogy legyél! Jézus szavaira emlékeztess ezért szüntelen, ha akarod, hogy kérése bennem teljesüljön: „Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok” [Jn 17,24] Én sem akarok mást, Atyám! Ámen