János nagy jelentőséget nyilvánít azoknak a történéseknek

ApCsel 20,17-27 - Milétoszból beüzent tehát Efezusba, és hivatta az egyház presbitereit. Amikor azok odaértek és együtt voltak, így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától fogva hogyan voltam veletek az egész idő alatt. Szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyhullatás és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. Semmi hasznosat el nem hagytam, mindent hirdettem nektek, tanítottalak titeket nyilvánosan és házanként. Tanúságot tettem mind a zsidók, mind a pogányok előtt az Istenhez való megtérésről és a Jézus Krisztusba, a mi Urunkba vetett hitről. És most íme, lélekben megkötözve elmegyek Jeruzsálembe, és nem tudom, mi minden vár ott rám. Csak azt tudom, amit a Szentlélek minden városban értésemre ad, hogy bilincsek és szorongatások várnak rám Jeruzsálemben. De nem félek ezektől. Az életemet sem tartom értékesebbnek, mint magamat, csak elvégezhessem pályafutásomat, az ige szolgálatát, amelyet az Úr Jézustól kaptam, hogy tanúságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról. Azt is tudom már, hogy közületek, akik között jártam, s akiknek hirdettem Isten országát, többé senki sem fogja látni arcomat. Azért szentül állítom ma nektek, hogy nem szárad rajtam senkinek a vére sem. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek Isten maradéktalan akaratát.

Zs 67,10-21 - Bőséges esőt adtál örökségednek, Isten, s ha ellankadt, te felüdítetted. Nyájad megtelepedett rajta, jóságodban, Isten, gondját viselted a szegénynek. Az Úr mondja a szót; Szűzek serege hozza az örömhírt: „A seregek királyai futva futnak, a háznak szépe zsákmányt osztogat. Ti pedig békén pihentek az aklok között, akárcsak az ezüstszárnyú galambok, halvány, aranyszínű tollakkal. Amikor a Mindenható szétszórja rajta a királyokat, hótól fehérlik a Szelmon.” A Básán hegye Isten hegye, a Básán hegye sok ormú hegy. Mit nézitek irigyen, ti sok ormú hegyek, a hegyet, amelyen Isten tetszéssel lakott? Bizony, ott fog lakni az Úr örökké! Tízezernél is több a harci szekere Istennek: bevonul az Úr a Sínairól szentélyébe. Felvonultál a magaslatra, foglyokat ejtettél; Hódolati ajándékként embereket fogadtál, hogy még a pártütők is az Úristennél lakjanak. Áldott legyen az Úr mindennap! Üdvösségünk Istene hordoz minket. A mi Istenünk szabadító Isten, s az Úr, az Úr a halálból is kivezet minket.

Jn 17,1-11a - Amikor Jézus mindezt elmondta, szemét az égre emelve így szólt: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, ahogy hatalommal ruháztad fel őt minden test fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön: befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te dicsőíts meg engem, Atyám, önmagadnál, azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad, mielőtt a világ lett. Megismertettem nevedet az emberekkel, akiket a világból nekem adtál. Ők a tieid voltak, és nekem adtad őket, s ők megtartották a te szavadat. Most már megtudták, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van, mert az igéket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik; ők elfogadták, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert ők a tieid. Mindaz, ami az enyém, a tiéd, és ami a tiéd, az enyém, és én megdicsőültem bennük. Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi.

János nagy jelentőséget nyilvánít azoknak a történéseknek, melyek az utolsó vacsora és Jézus elárultatása között történtek. Legalább is, ebben az összefüggésben olvashatjuk a János evangélium 13. fejezete és a 17. fejezete között elhangzó beszámolóját Jézus tetteiről. A szeretett tanítvány, aki úgy tűnik, hogy sokkal többet tapasztal Jézus személyességéből, mint bármelyikük is.

Jézus hangosan imádkozik. - „Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek.” - Már úgy, mint aki a világnak semmit sem akar mondani, és a világtól már semmit sem vár el, mert Ő már az Atyával éli meg azt a teljes közösséget, melyet ember csak a személyes szenvedésében képes megélni: amikor tudja, hogy semmit sem tehet a maga életéért, mert ki van szolgáltatva. Sodorják az események, de tudja, hogy az események folyása az Atya kezében vannak, semmi sem történhet Nélküle! Bárki ember csak az esemény résztvevői, bár úgy tűnik, mintha azoktól függne, hogy mi történik Jézussal. De Jézus tudja, hogy akik szenvedéseinek szereplői, sorsának eszközei csupán. Szereplők, ahogy Ő is, a történelem pereg, az események zajlanak, és mi mind eközben Isten történésének részévé leszünk. Nem áldozatok, nem is szenvedő alanyai, még csak nem is sajnálni valók, vagy gonoszok, akik bárkinek képesek ártani. Nem. Mindegyikünk Isten tervébe épült résztvevők vagyunk, miközben egyénileg válunk áldozatokká, vagy gonoszokká, szenvedő alanyokká. Mégis a történelem részeiként egy mű egyszerű szereplőivé válunk. Mindenki olyan szereplővé, aminek Isten tervében helye van. Ha korábban még nem is volt, de azzá leszünk, mert Isten kezében minden, és mindenki, Isten országának építőkövévé képes válni!

Az örök élet szereplői vagyunk, mert valamilyen módon már megismertük „az egyedül igaz Istent”, és akit küldött, és aki által megismertük Őt, „Jézus Krisztust”. „… már megtudták, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van, mert az igéket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik”.

János mély titkokat fed fel elbeszélésében arról, hogy Jézus, mint élte meg emberségét, isteni mivoltában. Ha azt elfogadjuk, hogy Jézus istenségében egy az Atyával, csupán emberi mivoltában különbözik az Atyától – abban viszont egy velünk -, akkor érthetjük meg azt a mondatát, hogy „Mindaz, ami az enyém, a tiéd, és ami a tiéd, az enyém, és én megdicsőültem bennük.” Az Atya Isten, minden titkát Jézus Krisztus emberségében ossza meg, tárja fel az Ember előtt! Jézus embersége ennek a titoknak rendeltetett alá – az Ő engedelmessége, alázata és szelídsége által, melyhez valószínűleg elengedhetetlen volt az a neveltetése is, melyet Máriától és Józseftől kapott, családban! -, amit Jézus így fogalmaz meg a számunkra: „Ami a testből született, az test, és ami a Lélekből született, az lélek. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges felülről megszületnetek.” [Jn 3,6-7] Ez a megtérés, ami kegyelem, ha van, de dolog, amennyiben a hit által lesz azzá az ember cselekvő létén keresztül! A kegyelem önmagában kevés, ahogy az ember cselekvése is, de együtt válhat Mindenné, Teremtővé, és Termékennyé az örök élet számára!

Jézus ezt tudja, teljes emberi bölcsességével is érti és éli, mely része, ezért mondja, mondhatja, fejezheti ki, szavakba öntve, az Atyának, de János által minden ember számára is: „megdicsőítettelek téged a földön: befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te dicsőíts meg engem, Atyám, önmagadnál, azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad, mielőtt a világ lett”. Az Isten teremtésében, az ember megalkotásában fejeződik ki az a teremtésről elgondolt tökéletessége, ami Jézusban nyilvánul meg, de aki már minden teremtést megelőzően készen volt az Atyánál! Ebből válhat számunkra világossá az, hogy Isten hatalma, bölcsessége, visszafoghatatlan pazarló jó szándéka, mely a teremtésben fejeződik ki, az a szeretet, mely meghatározza és kiérdemelheti az embertől a teljes tiszteletet, bizalmat, reményt, hogy hitem lehet Benne, Aki dicsőségében osztozni akar minden teremtményével úgy, ahogy megmutatta, bizonyította ezt a Fiúban is.

Éppen ezért, együgyű, oktalan, ugyanakkor nagyon primitív emberi gondolat, kérdés felvetés az, hogy Isten kit szeret jobban. Önmagát, a Fiút, vagy a teremtéséből bármit, bárkit is? Isten szeretete oszthatatlan, és azonos a mindenségben, Ami, és Aki, önmagának része!

A láthatatlan teljesség, melynek bizonyossága Jézus, a Szentlélek hitében válik igazolttá, és hitelt érdemlővé. Csak azért, hogy az Ember képessé lehessen a Szentháromságos egységbe belebonyolódni, és e bonyodalomból győztesként kikerülni. Mert megdicsőülésünket óhajtja az Atya, akkor, amikor megdicsőítését reméli tőlünk. Szentlélek tüze alakíts, formálj, míg lehet, hogy lehessek eszköze, szolgálója az Életnek! Ámen