Egy mai elmélkedésben olvasom
ApCsel13,14.43-52 – Ők pedig (Barnabás és Pál) átmentek Pergén, s a pizídiai Antióchiába érkeztek. Szombaton bementek a zsinagógába és leültek.
Sőt, amikor a zsinagóga szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan követték Pált és Barnabást, ők pedig biztatták és bátorították őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében. A következő szombaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallja Isten igéjét. Mikor azonban a zsidók a sokaságot látták, elfogta őket a féltékenység, s káromlások között ellentmondtak annak, amit Pál mondott. Erre Pál és Barnabás egész bátran kijelentették: »Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét, mivel azonban ti visszautasítjátok azt, s nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk, mert így parancsolta nekünk az Úr: ‘A pogányok világosságává tettelek téged, hogy szolgáld az üdvösséget a föld végső határáig’«. (Iz 49,6) Mikor a pogányok meghallották ezt, megörültek, és magasztalták az Úr igéjét. Hittek is mindnyájan, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. A zsidók azonban felizgatták a vallásos és előkelő asszonyokat, s a város első embereit. Üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. Ezek lerázták ellenük lábuk porát, és elmentek Ikóniumba. A tanítványok pedig elteltek örömmel és a Szentlélekkel.
Zs 99 - Zsoltár. Hálaadásra. Ujjongjatok Istennek, minden földek, örvendezve szolgáljátok az Urat, járuljatok eléje lelkendezve! Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és az övéi vagyunk az ő népe s az ő legelőjének nyája. Lépjetek be kapuiba hálaadással, udvaraiba magasztalással. áldjátok őt, dicsérjétek nevét. Mert jó az Úr; Örökké tart kegyelme, nemzedékről nemzedékre hűsége.
Jel 7,9.14b-17 - Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal. Azt mondtam neki: „Uram, te tudod!” Erre ő azt mondta nekem: „Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében [Dán 12,1; Ter 49,11]. Ezért vannak Isten trónja előtt, és éjjel-nappal szolgálnak neki templomában; és aki a trónon ül [Iz 6,1], fölöttük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, nem éri őket többé a nap, sem bármiféle forróság [Iz 49,10], mert a királyi széken trónoló Bárány lesz a pásztoruk, az élet vizének forrásához vezeti őket [Zsolt 23,1-2; Jer 2,13], és Isten letöröl szemükről minden könnyet” [Iz 25,8].
Jn 10,27-30 - Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”
Egy mai elmélkedésben olvasom: „Ha Jézus senkihez sem fogható Pásztor, akkor nekünk is különleges juhokká kell lennünk, akik semmilyen más nyájhoz sem hasonlíthatók. A juhok lelkesedése a következő fűcsomóért, az olyan, mint a pásztor hangja, ami alig elegendő ahhoz, hogy egy nyájban tartsa össze őket. A pásztorkutya ugatása, segítség, lényeges elem a nyáj összetartásához, összetereléséhez. Ezzel szemben Krisztus nyájának nincs szüksége effajta kényszerítésre, ugyanis az imában halljuk az Ő hangját (vö. „juhaim hallgatnak szavamra”)! Csak sohase unjunk bele abba, hogy Krisztus áldott nyájához tartozunk! Mindig figyeljük, és méltányoljuk az Ő szavát!"
Én úgy gondolom, hogy Jézus nyájának legalább annyira szüksége van a csaholó kutyára, mint a juhoknak. Észre sem vesszük, hogy eltévedtünk, hogy rossz az irányultságunk. Önmérsékletünk hiányából, vagy bármi más okból – pld.: mert oly hangos a csőcselék tábora -, képesek vagyunk elszakadni a nyájtól, és egyéni utakat kutatni. Ahelyett, hogy közös útra segítenénk egymást, a pásztor mellett.
Ferenc pápa szájából ez így hangzik ma: »Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét, mivel azonban ti visszautasítjátok azt, és félreértitek az örök élethez való viszonyotokat, íme, a világ minden jó szándékú emberéhez fordulunk, mert így parancsolta nekünk az Úr: 'A világ világosságává tettelek téged, hogy szolgáld az üdvösséget a föld végső határáig'«.
Rettenetes nagy baj az, ha hatalommá válik a felkent szolgálat! Amikor e vélt hatalom tiszteletét követeljük meg, érdemtelenül! Ugyanakkor, ha a nyáj birka módjára, nem ismeri fel pásztorát, azt, akit az Úr rendelt neki! Csak súlyosbítja a bajt! Megint csak azt mondom, a lelkek megkülönböztetésének elmulasztása bűn! Mert a birkának is azért van hangja, hogy figyelmeztesse a pásztorát, ha bajban találja magát!
Jézus szavai nem igazságtalan szavak! De tudatossággal és következetességből kinyilatkoztatások! Ami úgy értendő, hogy az, aki képes a lelkek megkülönböztetésére, mert képezte arra magát, hitéért és bölcsességéért felelősséggel van, arra érthető az, hogy mindent megtenni kész azért, hogy ki ne ragadhassa bármi ostobaság, butaság, együgyűség, hatalom, Isten kezéből, az Atya szeretetéből!
A fent említett elmélkedés címe az, hogy Krisztus ismeri az ő juhait! De számunkra nem az a fontos csupán, ráadásul nem az a kérdés kell legyen, hogy Ő ismer-e bennünket, hanem sokkalta inkább az, hogy mi ismerjük-e Őt? Akik döntésein, minduntalan döntésein múlik az, hogy elfogadjuk-e Őt pásztorunkként, jópásztorunkként, illetve, hogy kételkedünk-e abban, hogy lehet a mi jó pásztorunk, és az milyen módon próbál lenni! Nem csak az én számomra, hanem minden juh részére egyformán, és egybefüggően, egybehangzóan!
Ember óvakodj önmagad képtelenségeitől, mert te bármire kapható vagy, ahogy ősszüleid is, már képesek voltak megengedőkké lenni az elbizonytalanító szónak! Te ragaszkodj mindvégig Isten szavához, és érdeméhez! Segíts meg bennünket Szentlélek, Isten Szent Lelke! Ámen
