Azt mondják rám, hogy mindent negatívan, borúsan látok

ApCsel 9,31-42 - Az egyház ekkor egész Júdeában, Galileában és Szamariában békében élt és gyarapodott, az Úr félelmében járt, s telve volt a Szentlélek vigasztalásával. Történt egyszer, hogy Péter, amikor mindenkit fölkeresett, eljutott azokhoz a szentekhez is, akik Liddában laktak. Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc év óta ágyban feküdt, mert béna volt. Péter így szólt hozzá: ,,Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít téged! Kelj föl, vesd be ágyadat!’’ Erre ő azonnal fölkelt. Lidda és Száron lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz. Joppéban a tanítványok közt volt egy asszony, a neve Tabíta volt, ami azt jelenti: Dorkász. Teljesen a jócselekedeteknek és az alamizsnálkodásnak szentelte életét. Történt pedig azokban a napokban, hogy megbetegedett és meghalt. Miután megmosták, lefektették a felső teremben. Mivel Lidda közel van Joppéhoz, s a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: ,,Ne késlekedj hozzánk jönni!’’ Péter erre útrakelt, és elment velük. Amikor megérkeztek, felvezették őt a felső terembe. Az özvegyek mind körülvették őt sírva, és a köntösöket és ruhákat mutogatták, amelyeket Dorkász készített nekik, amíg velük volt. Péter azonban mindnyájukat kiparancsolta, azután térdre borulva imádkozott, majd a holttesthez fordulva így szólt: ,,Tabíta, kelj föl!’’ Erre az kinyitotta a szemét, meglátta Pétert, és felült. Ő pedig odanyújtotta neki a kezét és felsegítette. Azután odahívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik őt, hogy él. Híre ment ennek egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.

Zs 115 - Az Úr kedvében járok az élők földjén. Hittem, még ha így is szóltam: ,,Nagyon nagy megalázás ért!’’ Elkeseredésemben azt mondtam: ,,Hazug minden ember!’’ Mivel viszonozzam az Úrnak mindazt, amit velem cselekedett? Fölemelem a szabadulás kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt. Az Úr szemében drága dolog, szentjeinek halála. Én is, Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok és szolgálód fia. Széttörted bilincseimet: a hála áldozatát mutatom be neked, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem.

Jn 6,60-69 - Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: ,,Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?’’ Jézus tudta magában, hogy tanítványai emiatt zúgolódnak, ezért azt mondta nekik: ,,Megbotránkoztat ez titeket? Hát ha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek.’’ Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy ki fogja őt elárulni. Majd hozzátette: ,,Ezért mondtam nektek: Senki nem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.’’ Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: ,,Talán ti is el akartok menni?’’ Simon Péter azt felelte: ,,Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje."

Azt mondják rám, hogy mindent negatívan, borúsan látok. Vajon van okom rá, hogy másként láthassam korunkat, és Isten népének helyzetét itt, a mi világunkban?

Én sajnos a mai 115-ös Zsoltár szavait érzem igaz könyörgésnek:

„¹Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, ²irgalmad és hűséged szerint. Hogy azt ne mondják a nemzetek: »Hol van az ő Istenük?« ³Hisz a mi Istenünk az égben van, mindent megtesz, amit akar. ⁴De a nemzetek bálványai ezüstből és aranyból vannak, s emberi kéz alkotásai. ⁵Van szájuk, de nem szólnak, van szemük, de nem látnak. ⁶Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak. ⁷Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, torkukkal nem kiáltanak. (…) ¹⁶Az ég az Úr ege, de a földet az emberek fiainak adta. ¹⁷Nem a holtak dicsérnek téged, Uram, és egy sem azok közül, akik leszálltak a némaság honába, ¹⁸hanem mi, akik élünk, dicsérjük az Urat, most és mindörökké.”

Bárcsak, volna elég alázatunk, szelídségünk, az irgalmad befogadására érzékenységünk, amiért a Lélek volna éltetőnk és vigaszunk, erősségünk és biztonságunk!

De nem így van, mert a világ elragadott kezedből Urunk, És bizony a zsoltáros szavai nehezednek ránk!

Nem hasonlítunk arra az Egyházra, melyről az Ősidőkben írhattak elődeink: „Az egyház ekkor egész Júdeában, Galileában és Szamariában békében élt és gyarapodott, az Úr félelmében járt, s telve volt a Szentlélek vigasztalásával.”

„Az Úr szemében drága dolog, szentjeinek halála. Én is, Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok és szolgálód fia. Széttörted bilincseimet: a hála áldozatát mutatom be neked, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt az Úr házának udvaraiban,” Pedig bizony, halottak vagyunk, ha nem érezzük meg, és nem emlékezünk arra szüntelen, hogy „széttörted bilincseinket”!

Jézus szavai azért hangoznak pedig, hogy emlékeztessenek rá bennünket: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet.”

Mennyire él bennünk az, hogy Ferenc pápa Péter székében ül, akinek szavai visszhangozni próbálják azt az igényességet, melyet Te, Krisztus, szívünkbe akarsz vésni, hogy soha ne felejtsük el Péter lelkiségét, lelkesedését, hogy bírjon belőlünk is felfakadni szavainak értelme, lényege, és hite: „Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje.”

Mert, ha így vélekednénk, mi, egyként, mint az Egyház, Krisztus Egyháza, nem csak ünnepeken, hanem minden hétköznapunkban, akkor bizony a világ más tükröt tarthatna elénk! Nem azt, amivel most kénytelenek vagyunk szembesülni. Nem hallani csodákról az Egyházban, mintha Isten szégyellné a népét. Nekem úgy fest, hogy Isten búslakodva tekint kőrbe, és nem talál rést, hogy hol avatkozhatna be, hol tehetne csodát azért, hogy rásegítve hitünkre, meggyőzhesse a világot, a szeretet javáról!

Ahelyett, hogy a világra e miatt neheztelnénk, bizony magunkba kellene szállnunk, és sűrű önvizsgálatba visszavonulni. Bűnbánat, a bűntudat felismeréséből fakadtan! Elmúlt már Húsvét, pedig még el sem értünk hozzá! De lesz Pünkösd is. Elérünk Hozzá? Felkészülünk rá, hogy a Lélek betölthessen, és szétáradhasson bennünk?

Bizony, máris el kellene kezdenünk készülni, arra a 2020. évi Eucharisztikus kongresszusra, mely itthon lesz. Mert lélekből kellene annak az eseménynek megszületnie, megújulásra elvezetve mindannyiunkat, és magújulást nyújtani Európa Istenhitéhez! Küldetésünk van! Képesek vagyunk rá – lássuk be, hogy nem vagyunk készen rá -, hogy ez egész kereszténységünk megújulására elvezessen minket az az esemény! De el kellene indulnunk felé! Krisztus felé, akiből áradhat a kegyelem, és megszentelődés, az irgalom, és megbocsátás mindazért, amit elmulasztottunk eddig! Mert a mulasztás bűne sem kisebb, mint a vétség bűne! Segíts meg minket Istenünk, hogy dicsőséged szolgálatára bírj bennünket! Ámen