Egy sem gondolkodik, a Lélek erejével

ApCsel 9,1-20 - Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre remegve és ámulva megkérdezte: „Uram, mit akarsz, hogy tegyek?” Az Úr azt válaszolta neki: „Kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit. Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: „Ananiás!” Ő pedig így felelt: „Itt vagyok, Uram!” Az Úr így folytatta: „Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.” Ananiás azonban azt felelte: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.” De az Úr azt mondta neki: „Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: „Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.” Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, azután ételt vett magához és megerősödött. Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia.

Zs 116 - ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad!

Jn 6,52-59 - Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog. Ezeket mondta Kafarnaumban, amikor a zsinagógában tanított.

Egy sem gondolkodik, a Lélek erejével! – mondhatom nyugodtan, úgy általánosságban környezetem kereszténységéről, ha hitünk lenyomatát kell értékelni.

Nézzük meg Pált. Őt valóban, nagyon határozottan, drasztikusan, keményen, és félreérthetetlen módon érintette meg Isten. De miért? Amiért őszinte és kétségbe nem vonható volt az, hogy szándéka nemes! Ő valójában a zsidó hitvallást védte, oltalmazta, bizonyosságot téve a maga tévedéséről, melyet tévedhetetlennek tartott! Ebbe az emberbe Isten nem tud másképpen beleavatkozni, kijózanítani, csakis az ember temperamentumával.

Az Isten szó szerint, keményen és vitathatatlan határozottsággal letaszította a lováról Sault, hogy rádöbbentse, amit másképpen nem volt képes megérteni. Olyan dolgot védelmezel, ami halott! De ehhez Saulnak bizonyosságát kellett adnia annak, hogy amit tesz, azért teszi, mert hiszi, hogy Isten szándéka vele ez. Saul minduntalan Isten jelenlétében cselekvő személy volt!

Isten csak akkor avatkozik bele az ember életébe, amikor érte cselekvőn, mégis tévedésben él!

Azt próbálom egyértelműsíteni, hogy ha én nem ésszel és ugyanakkor szívvel, Istenben és Istenért tudatos cselekvő vagyok, hanem szüntelen a kompromisszumokkal és legfőképpen a világnak megfeleltetés gyengeségében megalkuvások között bajlódok, ügyetlenkedek, akkor Isten nem tud nekem, vagy rajtam segíteni. Az egyértelmű állapotok között képes Isten lelke eligazítást nyújtani, segítséget adni. Istent megbénítja a langyosság. Mondja is az Írás: „mivel langyos vagy, és sem hideg, sem meleg, kezdlek téged kivetni a számból.” [Jel 3,26]

Krisztus szeretete, szavai és tettei, emberi valósága kell, hogy táplálékommá, éhem és szomjam oltójává legyen! Csak a Jézusból áradó erő, a kinyilatkoztató bizonyosság válhat éltetőmmé! Ha én vakon, süketen, némán, és ész nélkül – összegezve azt mondhatom, hogy szívtelenül „fogyasztom az oltáriszentséget”, mert megengedik, még nem fog Eucharisztiává lenni bennem, hát még általam!

Nem értem Jézus szavait, én sem, ahogy a zsidók sem értették? Akkor mire volt Krisztus halála és feltámadása, mire volt az elmúlt kétezer év? Akkor számomra a mag rossz talajba hullott, ha nem lehetett képes szárba szökkenni, és termékennyé lenni!

Szabadíts meg Istenem önmagam korlátozottságától, hogy lehessek megtérő szenteddé! Ámen