Örvendezzetek igazak, az Úrban
ApCsel 2,36-41 - Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!” Amikor ezeket hallották, szívükben megrendültek. Így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: „Mit tegyünk, férfiak, testvérek?” Péter azt felelte nekik: „Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára; akkor megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak, és mindazoknak, akik távol vannak [Iz 57,19], de akik közül mindenkit meghív magához a mi Urunk Istenünk.” Számos egyéb szóval is bátorította és buzdította őket: „Mentsétek meg magatokat ettől a gonosz nemzedéktől!” Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek; körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk.
Zs 32 - Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!
Jn 20,11-18 - Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz?” Ő azt felelte nekik: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!” Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: „Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.
„Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret!”
Korunk keresztényeire sokkal nagyobb felelősség hárul, mint talán bármikor az elmúlt kétezer év során. Miért mondom ezt? Már csak azért is, amiért a ma keresztényei formálják a jelent, és kell, legyenek felelősek a jövőért! Mindez a felelősség abban a kontextusban értendő, ami Isten kinyilatkoztatása azok számára, akiket Ő kiválasztott arra, hogy általuk épüljön a világba bele Isten országa! Ők a keresztények! Így értendő az, hogy kikre többet bíznak, azoktól többet kérnek számon! (l.: Lk 12,48)
Ki az, aki Igaznak meri nevezni magát? Álljanak ki a sorból, és tekintsék azok magukat olyan személyeknek, akik mögött senki sem áll, egyedül rájuk van bízva a kinyilatkoztatás jövője!
De mire is szólítja Isten azokat, akiket kiválasztott? Ó ne higgyünk azoknak, akik azt állítják, hogy nekünk a jót kell tennünk az egész világgal, és minden embert meg kell győznünk arról, hogy mi tudjuk mi a helyes, és mi a jó. Tévedés! Jézus ilyent soha nem tanított, nem kért és nem várt el senkitől. Már csak azért sem, gondolom, amiért mind ahányan vagyunk, ráadásul mindig változó időben is, hogy mit gondolunk magunk számára jónak, és mit gondolunk, hogy mi lehet a másiknak a jó.
Akik szülők, nagyon jól tudjuk, hogy voltunk mi magunk is gyerekek valamikor, és talán még emlékezünk arra is, hogy szüleink jót akartak nekünk, mégis, mennyi olyan dologra neveltek bennünket, melyek akadályoznak bennünket egész életünkön abban, hogy szabadak lehessünk Isten szándékának engedelmeskedni. Mert mindegyikük, és ezzel így vagyunk mi is szülőkként, a magunk jó szándéka szerinti jót akarjuk a gyermekünknek, anélkül, hogy ismernénk Őket, és tudhatnánk azt, hogy számukra mi a jó! Talán a liberális nevelési módszer valamit ebből sejtett meg, akkor amikor azt tanítja, hogy semmire sem szabad kötelezni a gyermeket. Tehát, önmagában ez is jó szándék, mégis láthatjuk, hogy szándéka ellenére, mégis rosszul közelít a problémához. De hát akkor mi lehet a helyes magatartás, ha szeretnénk a jót és jól tenni?
A Lélek bölcsességét kell megkísérelnünk magunkra vonni, és annak megengedéssel élni a Isten szeretet parancsának! Mesteri ügyesség kell ahhoz, hogy én, az ember képessé lehessek legalább részben megfejteni, mit jelent számomra Isten szeretete! Ez az, ami alázatosságot kíván az embertől, szelídséget, és fegyelmet önmagammal szemben. Amikor az én-t, folyamatosa Isten jelenlétében veszem szemügyre. Ami elég képtelenségnek tűnik. Ellenben, megoldható a Szent Ignáci tanítás által az, hogy legalább a nap végén visszatekintek önmagamra, megvizsgálom tetteimet, mit és miért tettem, hol sikerült engedelmességet gyakorolnom, és hol voltam önző, vagy Isten szándékát félretéve, önző és önérvényesítő?
A megújulás az ember számára azt jelentheti, hogy bizony, időről időre, kontrol alá vonom magam. Olyan kontroll alá, mely tőlem független, nem enged a magam feloldozásának, önmagam felmentésének, de, Akinek jelenlétében ki bírom mondani, hogy bizony, ott és ott hibáztam, elrontottam, amiért kérek bocsánatot, feloldozást, attól, Aki egyedül a feloldozásra jogosult, Akitől kérem, várom, és Akinek megengedem, hogy engem mentesítsen terheimtől. Ugyanakkor, azért arról ne feledkezzünk el, hogy ebben a jelenlétben van helye minden önigazolásomnak is. Istennek adhatok hálát mindazért, amit örömömként elkönyvelhetek, mert bármi okból sikerként éltem meg olyan dolgokat, amikről beismerhetem, beláthatom, hogy magamtól rá képtelen lettem volna, hiszen, még, ha vágytam is arra az örömre, arra a sikerre, egyedül, magam nem lehettem volna garancia arra, hogy sikerülhessen.
Mert be kell látnunk azt, hogy az életünk olyan soktényezőtől függő események sorozatából tevődik össze, hogy bármit tervezhetünk, de annak kimenetele sok esetben, vagy talán többnyire nem rajtunk múlik. Sokszor mondjuk, hogy szerencsénk van. De valóban, szerencse dolga az, hogy mi történik, mikor könyvelhetünk el eredményt, vagy mikor sikertelenség a tetteink következménye?
Istenem, a Te útjaid milyen érthetetlenek a számunkra! Bocsásd meg ezt nekünk. Ámen