Az áruló, a bűnös ember eredendően nem az
Iz 50,4-9a - Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét, hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat. Fölébreszti reggel, reggel fölébreszti fülemet, hogy hallgassam, mint a tanítványok. Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat perbe velem? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Lépjen ide hozzám! Íme, az Úristen megsegít engem, ki mondhat bűnösnek? Íme, mindnyájan szétfoszlanak, mint a ruha, moly emészti meg őket.
Zs 68,8-34 - Mert érted viselem gyalázatomat, érted borítja arcomat szégyen. Érted lettem testvéreim előtt idegenné, anyám fiai előtt jövevénnyé. Mert emészt a buzgóság házadért, gyalázóid szidalma engem ér. Ha böjtölve siratom lelkemet, az is gyalázatomra válik. Ha szőrzsákot öltök, gúnyolódnak rajtam. Ellenem beszélnek, akik a kapuban ülnek, s akik boroznak, rólam énekelnek. Az én imám pedig szálljon hozzád, Uram, a kegyelem idején, ó Isten! Nagy irgalmasságodban hallgass meg engem szabadító hűséged szerint. Ragadj ki az iszapból, hogy el ne merüljek, szabadíts meg azoktól, akik gyűlölnek, és a vizek mélységéből. Ne merítsen el a víz vihara, a mélység el ne nyeljen, s az örvény be ne zárja száját fölöttem. Hallgass meg, Uram, hisz irgalmad kegyes; Tekints rám nagy könyörületedben. Ne fordítsd el szolgádtól arcodat, szorongatás gyötör, siess, hallgass meg engem! Légy közel lelkemhez, szabadíts meg engem, ments meg ellenségeimtől. Hiszen te ismered gyalázatomat, szégyenemet, pironkodásomat. Előtted van mind, aki szorongat engem; A gyalázat megtörte a szívemet és elernyedtem. Kerestem, aki szánakozzék rajtam, de nem akadt senki sem, nem találtam senkit sem, aki vigasztalt volna engem. Sőt epét adtak nekem enni, szomjúságomban ecettel itattak. Asztaluk legyen előttük tőrré, visszafizetéssé, kelepcévé! Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, ágyékukat tedd örökre erőtlenné! Öntsd ki rájuk haragodat, haragod heve érje utol őket! Lakóhelyük legyen pusztasággá, hajlékaikban senki se lakozzék! Mert üldözik, akit te sújtottál, s növelik annak fájdalmát, akit megsebeztél. Hagyd, hogy gonoszságot gonoszságra halmozzanak, s ne jussanak igazságodra! Töröld ki őket az élők könyvéből, s ne írd őket az igazak közé! Én szegény vagyok és szenvedek, de fölemel, Istenem, a te segítséged. Énekszóval áldom Isten nevét és hálával magasztalom. Ez kedvesebb lesz Isten előtt, mint a borjú, amelynek éppen ered a szarva és patája. Látják majd a szegények és örvendeznek; Keressétek Istent és élni fog szívetek. Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és nem veti meg foglyait.
Mt 26,14-25 - Ekkor egy a tizenkettő közül, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és azt mondta nekik: „Mit akartok nekem adni, hogy átadjam őt nektek?” Azok megígértek neki harminc ezüstöt [Zak 11,12]. Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt. A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz és azt mondták: „Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?” Ő azt felelte: „Menjetek el a városba ehhez és ehhez, és mondjátok meg neki: „A Mester üzeni: Az időm közel van, tanítványaimmal együtt nálad fogom megtartani a húsvétot.”„ A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. Miközben ettek, így szólt: „Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.” Erre nagyon elszomorodtak és egyenként elkezdték kérdezgetni őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.” Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: „Csak nem én vagyok az, Rabbi?” Ő azt felelte neki: „Te mondtad.”
Az áruló, a bűnös ember eredendően nem az, de azzá lett! Lám, a bűnöst sem az jellemzi, hogy testileg távolabb volna Jézustól, mint bárki más. Hanem a bűne az, mely miatt nem képes közösségre jutni Jézussal! Mi minden fér bele ebbe a fogalomba, hogy árulás! Péter is elárulta Jézust, nem de? Júdás és Péter árulása között ott feszül az egész emberiség árulása, mellyel az Ember szüntelen árulójává válik Isten tervének. Mondhatom azt, hogy akarva, akaratlan?
Nem merem ezt kijelenteni. Azért nem, amiért az Ember olyan képességekkel bír, Isten szándéka szerint, melyek alkalmassá teszik rá, hogy megértse, hittel és jól felfogott érdekében elfogadni képes legyen Isten szándékát, az Emberrel közösségben!
Tehát, úgy gondolom, hogy egyedül az Ember akaratlagossága az, mely szembe száll Istennel. Nem sikerül alkalmazni Jézus szavait: mi az, amit meg kell tenni, és mi az, amit nem szabad elhagyni (Mt 23,23)! Isten a szüntelen figyelmünket igényli tőlünk: ne veszítsük szemünk elől egy percre sem azt, hogy jelenlétében van életünk! De miért igényli ezt tőlem az Isten? Tudja jól, hogy képtelen vagyok egyetlen dologra koncentrálni állandóan. Rengeteg gondom, bajom van, amire nekem kell a megoldást megadnom. Vagy nem? Lehet, hogy rosszul gondolom? Lehet, hogy Isten szeretne rólam gondoskodni, minden gondom felett ott ügyelne, csak én nem hagyom, hogy e gondoskodásával körül vegyen engem? Én vagyok a fontoskodó, aki az időmet be akarom osztani jól, hogy mindenre jusson az időmből, és mindenhova leérhessek, ahova el kell jutnom, és ahova úgy szeretnék eljutni? Minden helyzetet uralni akarok. Minden percben és minden helyzetben győzni akarok, sikeres akarok lenni. Vagyis, minden percem rólam szól! Magam számára én vagyok a középpont. Istent így szorítom ki az életemből. De tulajdonképpen mindenki mást, még azokat is, akikre azt állítom, hogy szeretem őket, még őket is kiszorítom az életemből, mert én nem érek rá másra, csak arra, ami rólam szól, ami nekem fontos, amit én tartok fontosnak és elérendőnek. Persze, mindenre tudok magamnak magyarázatot, érvet és indokot. Azzal nincs baj.
Úgy gondolom, hogy az árulás bármilyen módjában, de mindegyikünk bűnrészes, senki sem tehet szemrehányást ezért a másiknak, viszont, mindegyikünk ezen az okon megtapasztalhatja Isten irgalmasságát, megbocsátó szeretetét, mely előlegezi bűnbánatunkat, felismerésünket abban, hogy vétkeztünk ellene! Vétkezünk ellene, és a szeretet ellen!
Ugyan, miért tanítja keresztelő Jánostól Pál apostolig az Írás (Jn 1,29; 1Ján 2,2; 2Kor 5,19) azt, hogy a világ bűneit vitte Krisztus a keresztre? Pontosan azért, amiért az ítéletben nem Pilátuson van a hangsúly, hanem azon a tömegen, mely egyként ordítja: „Keresztre vele!” És ez az ítélet visszhangzik a világtörténelem korszakain keresztül, minduntalan. Hol itt, hol ott hangzik fel; hol itt erősebb, hol ott. Nem Isten szab nekünk korlátokat, hanem mi korlátozzuk Őt! Nem engedjük kibontakoztatni erejét, kegyelmét, hűségét, békéjét.
Jézus nem ítéli el Júdást. Nem ítélte el Pétert sem. Nem ítél el engem sem, nem ítél el tégedet sem! „Van, aki megítélje azt, aki megvet engem, és nem fogadja el igéimet: az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.” [Jn 12,48]
Arról van szó, hogy a szeretet bizalma örök, ahogy a szeretet örök. A bizalommal azonban lehet élni és lehet vissza is élni. Ez formálja megítélésemet, hogy én mit kezdek Isten végtelen nagy bizalmával. Így válik személyes üggyé Isten országának építése! Júdás, vagy Pilátus, a történelem pillanatát volt csupán képes befolyásolni. Péter azonban, aki belátni képes volt árulását, mert megalázta magát, képessé lehetett történelmet formálni, mind máig formálni!
Azért, igazságtalanok volnánk, ha a világnak csak ezt az oldalát emelnénk ki. Nekünk vannak szentjeink! És nem húzom meg ott a vonalat, ahol az Egyház. Sok olyan szent körében élünk, akiket az Egyház nem képes nevesíteni, és valljuk meg nincs is rá szükség. Nekünk fel kell ismernünk, akik körében élünk, és akiket szentekként tisztelhetünk! A szentek nem bűn nélkül valók, azonban képesek bűneiken felül emelkedni, Isten szeretetét magukra vonni, hogy ez a szeretet kitakarja bűneiket az életükből! Számunkra a velük való közösségre lépés legyen a vonzó, a cél!
Isten terve szempontjából nem árt tudnom, hogy nem én vagyok a fontos! Az válik fontossá Isten szemében, aki megérteni képes, hogy hol a helye Isten tervében, és abba bele állni képes!
Lelkem tiszta lánggal ég! Bár ilyennek ismernél engem Istenem! Kérlek, tisztítsd meg ezt a lángot, hogy soha ne kormozzon, ki ne aludjon, hanem lelkemet tiszta arannyá olvassza ki! Ámen
