Egy furcsa, de megfontolandó gondolat

Bölcs 2,1a.12-22 - Tévesen vélekedve azt mondják egymásnak: „Rövid az életünk ideje és szomorú, nincsen orvosság az ember halála ellen, és nincs, akiről tudnák, hogy visszajött az alvilágból. Leselkedjünk tehát az igazra, mert az utunkban áll, és ellenkezik tetteinkkel, törvényszegést vet a szemünkre, s megszól, hogy vétettünk a tisztesség ellen. Azzal kérkedik, hogy nála van az Isten ismerete, és Isten gyermekének mondja magát. Nézeteinknek ő a vádlója, még az is terhes nekünk, ha látjuk őt, mert élete másokétól különbözik, és ösvényei egészen különösek. Ő komolytalannak néz minket, tartózkodik útjainktól, mint a szennytől, s boldognak hirdeti az igazak végét, és azzal dicsekszik, hogy Isten az ő atyja. Lássuk tehát, igazak-e beszédei? Tegyük próbára, mi lesz majd vele, tudjuk meg, milyen lesz a vége! Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja, és kiragadja ellenségei kezéből. Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással, hogy megismerjük szelídségét, és kipróbáljuk állhatatosságát! Ítéljük őt gyalázatos halálra, mert - amint mondja - oltalomban részesül!” Így gondolják ők, de tévednek, mert gonoszságuk vakká tette őket. Nem ismerik Isten titkait, nem remélik a jóság bérét, és nem tekintik a szeplőtelen lelkek jutalmát.

Zs 33 - Dávidtól, amikor őrültséget színlelt Abimelek előtt, és az továbbengedte őt. Áldom az Urat minden időben, ajkamon van dicsérete szüntelen. Az Úrban dicsekszik lelkem, hallják meg a szelídek s örvendezzenek. Magasztaljátok az Urat velem, dicsérjük együtt az ő nevét. Kerestem az Urat és meghallgatott, minden rettegésből kiragadott engem. Nézzetek rá és megvilágosultok, és arcotok meg nem szégyenül. Íme ez a szegény kiáltott, az Úr meghallgatta, és kiszabadította minden szorongatásából. Az Úr angyala az őt félőket körülsáncolja, és kiragadja őket. Ízleljétek meg és lássátok, milyen édes az Úr, boldog az az ember, aki őbenne bízik! Féljétek az Urat, szentjei mind, mert nem szenvednek szükséget, akik őt félik! Gazdagok nyomorba juthatnak s éhezhetnek, de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek. Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítlak titeket. Ki az, aki élni akar, s jó napokat kíván látni? Őrizd meg nyelvedet a gonosztól, s ajkad ne beszéljen csalárdságot! Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd! Az Úr szemmel tartja az igazakat, és imádságukat meghallgatja. De az Úr tekintete ott a gonosztevőkön is, hogy eltörölje emléküket a földön. Kiáltottak az igazak és az Úr meghallgatta, és minden szorongatásukból kiszabadította őket. Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és megmenti az alázatos lelkűeket. Sok nyomorúság éri az igazakat, de az Úr valamennyiből kimenti őket. Megőrzi minden csontjukat, egy sem törik el belőlük. Gonoszságuk öli meg a bűnösöket, s megbűnhődnek akik gyűlölik az igazat. De szolgáit az Úr megszabadítja, és senki sem bűnhődik, aki benne bízik.

Jn 7,1-2.10.25-30 - Ezek után Jézus átment Galileába. Nem akart ugyanis Júdeába menni, mert a zsidók halálra keresték. Közel volt a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Amikor azonban testvérei felmentek az ünnepre, ő is felment, de nem nyilvánosan, hanem mintegy titokban. A jeruzsálemiek közül egyesek azt mondták: „Nem ő az, akit halálra keresnek? Íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem mondanak neki. Talán a főemberek valóban fölismerték, hogy ő a Krisztus? Róla azonban tudjuk, hogy honnan való, a Krisztust pedig, amikor eljön, senki sem tudja, honnan van.” Akkor Jézus, aki a templomban tanított, így kiáltott fel: „Ismertek engem is, és azt is tudjátok, hogy honnan való vagyok. Márpedig én nem magamtól jöttem, hanem az küldött engem, aki Igaz, akit ti nem ismertek. Én ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Ekkor szerették volna elfogni, de senki sem emelte rá kezét, mert még nem jött el az ő órája.

Egy furcsa, de megfontolandó gondolat: Jézus, bár nem volt bűnös, a bűn áldozatává lett, hogy megigazultakká tehessen bennünket! Megfontolásom: Akkor, nekem, ki bűnös vagyok, mennyivel inkább szükségem van rá, hogy a bűn áldozatává legyek, csak hogy Isten megigazulttá tehessen! Paradoxon, mégis, úgy gondolom, hogy az, aki érzi bűnei súlyát, csak az képes elszánni magát, és vágyakozni rá, hogy megtisztulhasson! Így lehet nagy öröm a Mennyekben egyetlen megtért bűnös miatt! (Lk 15,7)

A zsoltáros szavaival ez így hangzik: „szolgáit az Úr megszabadítja, és senki sem bűnhődik, aki benne bízik”! És ott áll ez, a maga módján a Bölcsesség könyvében is: „Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja, és kiragadja ellenségei kezéből”!

Mert megigazulttá tette azokat, akiket meghívott az Isten a vele való közösségre! Erről így tanít Pál apostol: „Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette.” [Róm 8,30]

Ebben mi vagyunk, kik bizonyosságot kaptunk arról, hogy elrendeléséből vagyunk! Ami részünk a hit által, és kedvünk a békességében van! Persze, azok, akik a hitben szegények, a bizonyosságban is szegényekké lettek.

Mindeközben az világosodik meg számomra, hogy „akinek nincs szüksége megtérésre” [Lk 15,7], akik miatt nincs öröm a mennyben, az azt is jelenti, hogy bizony a megtérésre mindenkinek szüksége kéne, hogy legyen. De ahhoz, az igaznak attól kéne szenvednie, hogy mások bűne nem hagyhatja őt magát sem érintetlenül. Erre azonban csak a szent alázat és szelídség, a szemlélődés vezetheti rá az embert, amire figyelmeztet a Sirák fia könyvében megírtak: „Ne szégyenítsd meg, aki megtért a bűnből, jusson eszedbe, hogy mind bűnösök vagyunk.” [Sir 8,5]

Lángot vess belém Istenem, hogy égessen a vágy a Benned való megtisztulásra, és a Veled való teljességre! Ámen