Valami nagyon hibádzik itt a földön!
Jer 17,5-10 - Így szól az Úr: „Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testet tesz támaszává, de az Úrtól eltávozik szíve! Olyan lesz, mint a tamariszk a pusztában: nem látja, ha valami jó jön; kiaszott vidéken lakik a sivatagban, szikes és lakatlan földön. Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és az Úr lesz bizodalma! Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, mely a folyóhoz ereszti gyökereit: nem fél, ha jön a hőség, lombja zöldellni fog; száraz esztendőben sem aggódik, és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni. Csalárdabb a szív mindennél, és gyógyíthatatlan; ki ismeri azt? Én, az Úr, kikutatom a szívet, megvizsgálom a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint, cselekedeteinek gyümölcse szerint.
Zs 1 - Boldog az az ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, nem áll a vétkesek útján, és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében, hanem az Úr törvényében leli kedvét, s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja! Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét, és amelynek nem hull le a lombja. Boldogul minden dolgában. Nem így járnak a gonoszok, nem így, hanem úgy, miként a szálló por, amelyet elsodor a szél. Ezért a gonoszok meg nem állnak ítéletkor, sem a vétkesek az igazak gyülekezetében. Mert ismeri az Úr az igazak útját, de elvész az istentelenek ösvénye.
Lk 16,19-31 - Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki: „Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!” Ábrahám ezt felelte neki: „Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.” Erre az így szólt: „Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.” Ábrahám ezt válaszolta: „Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!” Az erre így könyörgött: „Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.” Erre ő azt felelte: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!”
Valami nagyon hibádzik itt a földön! De vajon, honnan ered a baj? Arra gondolok, úgy definiálnám a bajt, hogy Isten aggódását, értünk, az emberért, meg sem próbáljuk érteni. Az is lehet, hogy hárítunk azzal, hogy magyarázzuk értetlenségünk okát, nehogy bármelyikünk is szembesítsen bennünket azzal a bajjal, amit okozunk önmagunknak és egymásnak is.
Tegnap egy barátommal együtt mentünk egy közösségi – evangelizáló – egyeztetésre. Elkötelezettnek tartom őt, ebben nem látok bajt. Beszélgettünk. A közvetlen, bennünket is érintő, kereszténység problémáiról, a bajokról.
A bajok okaként kifejtettem, hogy minden mai, Európában jelentkező társadalmi problémáért mi keresztények kell, hogy felelősséget érezzünk, mert nem vagyunk azok, akiknek rendel bennünket az Isten! Kovász, só, világító lámpás, stb. Kifejtettem, hogy kiszolgáljuk a világot, a helyett, hogy irányt mutatnánk a világnak. A világ bajainak, igényeinek a kiszolgálói vagyunk ugyanúgy, mint azok, akik nem is vallják Krisztus hívőknek magukat. Semmiben nem különbözünk tőlük. Megragadta a szót a barátom, igazat adott nekem, vagy, legalább is, nem mondott ellent nekem. Mégis azokról a világi problémákról kezdett el beszélni, ami azokról szólt, hogy mit lát tehernek, gondjának, saját problémájának – felvetésemmel összefüggésben – abban, hogy a gyermekének életét irányíthassa, terelgethesse biztonsággal ugyanabba az irányba, amilyen úton vannak maguk is, akik a világot szolgálják azzal, hogy azt teszik, amit a világ elvár tőlük. Vagyis, nem vagyunk képesek átgondolni sem azt, hogy lehetne e másképpen gondolkodni, változtatni a jelenlegi helyzeten. Hogy életünk központi kérdéseként ne az legyen, hogy hogyan érvényesüljön a világban, a világnak, hanem, az örökkévaló énemet építgessem, alakítsam, amiért egyedül én vagyok a felelős, bevallom önzés, ha e világ felöl nézek e kérdésre! De szerintem, nem szabad ebből a megközelítésből, így fogalmazni azt, ha egyszer Jézus azt tanítja, hogy ez legyen a legfontosabb a számunkra! Az ember lelke! Hiszen érte való a test, az anyagi világ, és nem fordítva!
Bár, megértem ezt is, hiszen, már annyira el van világiasodva a keresztény világ is, akkora a világ sodrása - hogy folyamhoz, áradathoz hasonlítsam a mai állapotokat -, hogy képtelenségnek tartjuk azt, hogy ebből a folyamból ki lehessen sodródni, el lehessen kerülni azt, hogy bele ne fulladjunk. Persze, egyszerűbb azt mondani, hogy majd az Isten megsegít! De mit segítsen meg, ha én magam nem vagyok képes érte vállalni azt, amit nekem kell? Gondjaim megkönnyítésére bemutatta, hogy szabad, lehet vállalni, mert érte a jutalom meg lesz! Tévedés úgy felfogni, hogy Krisztus halála arra való, hogy nekem ne kelljen meghalnom önmagamnak, önmagamért! Jézus utat mutatott: valamit fel kell áldozni, ha valamit el akarok érni! Nem lehet két úrnak szolgálni! Nem értem!? Vagy nem akarom érteni!? Az nem igaz, hogy nem tudom érteni!
A változásra én vagyok alkalmas, az ember! Nekem kell változtatnom, ha nem akarok arra a sorsra jutni, amire jut az, aki nem követi, nem veszi fel keresztjét és nem követi Jézust!
Nem magyaráznom kell, és nem indokolnom, azt, hogy én hogy értelmezem, hogy volna jó értenem az Evangéliumot. Nekem nem értelmeznem kell, nekem a szerint kell élnem, ha hiszek abban az Igazságban, amit Krisztus hirdet meg!
Tégy engem Istenem, Atyám, a Te igazságodnak igazává, hogy legyek, képes legyek az lenni, akibe bizalmadat helyezed! Tudnom kell, hogy nélkülem is épül Isten országa, elkerülhetetlen annak megvalósulása. Legfeljebb, az én számomra nem lesz benne hely, amiért én nem készítem elő benne a magam helyét úgy, hogy abban másnak is lehessen helye! Ámen
