Ó miért? Miért nem arra van fülem

2Sám 12,1-7a.10-17 - Elküldte tehát az Úr Nátánt Dávidhoz. Amikor odaért hozzá, azt mondta neki: „Két ember volt egy városban: az egyik gazdag, a másik szegény. A gazdagnak igen sok juha és marhája volt, a szegénynek azonban nem volt semmije sem, csak egy kis nőstény báránykája, amelyet ő vásárolt és táplált, s amely nála, fiaival együtt nőtt fel, a kenyeréből evett, a poharából ivott, az ölében aludt, s olyan volt neki, mintha a lánya lett volna. Amikor aztán egyszer vendég érkezett a gazdaghoz, az nem akart a maga juhaiból s marháiból venni, hogy lakomát szerezzen a hozzá érkezett utasnak, hanem fogta a szegény ember bárányát, s azt készítette el eledelül a hozzá érkezett embernek.” Igen nagy haragra gerjedt erre Dávid az ellen az ember ellen, s azt mondta Nátánnak: „Az Úr életére mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt cselekedte. Négyszeresen térítse vissza a bárányt, mivelhogy ezt cselekedte és könyörtelenül járt el.” Azt mondta erre Nátán Dávidnak: „Te vagy az az ember! Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből, Ne távozzék tehát a kard sohasem házadtól, mivel semmibe sem vettél engem, s elvetted a hetita Uriás feleségét, hogy a te feleséged legyen. Ezt üzeni ezért az Úr: Íme, saját házadból támasztok bajt ellened, szemed előtt veszem el feleségeidet, és adom oda vetélytársadnak. Az le fog feküdni feleségeiddel a nap színe alatt. Te ugyanis titokban cselekedtél, én azonban egész Izrael színe előtt s a Nap színe alatt váltom valóra ezt a dolgot.” Azt mondta ekkor Dávid Nátánnak: „Vétkeztem az Úr ellen!” Azt mondta erre Nátán Dávidnak: „Az Úr meg is bocsátotta bűnödet: nem lakolsz halállal; mindazonáltal, mivel e dolog által alkalmat adtál az Úr ellenségeinek a káromlásra, fiad, aki született neked, meghal.” Nátán erre visszatért házába. Meg is verte az Úr azt a gyermeket, akit Uriás felesége szült Dávidnak, úgyhogy lemondtak róla. Erre Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért, majd böjtöt tartott Dávid, félrevonult, és lefeküdt a földre. Erre odamentek hozzá házának vénei, és unszolták, hogy keljen fel a földről. Ő azonban nem akart, s eledelt sem vett magához velük.

Zs 50 - A karvezetőnek. Dávid zsoltára, amikor Nátán próféta eléje járult, miután ő Batsebával vétkezett. Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat! Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem! Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem van szüntelen. Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz, hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igzságos a te ítéletedben. Íme, gonoszságban fogantattam, és bűnökben fogant engem az én anyám. Íme, te a szív igazságát szereted; bölcsességedet titokban kinyilatkoztattad nekem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb leszek! Add, hogy örömet és vidámságot halljak, hadd ujjongjanak csontjaim, amelyeket összetörtél! Fordítsd el bűneimtől arcodat, töröld el minden gonoszságomat! Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben! Színed elől ne vess el engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add vissza nekem üdvösséged örömét, és készséges lélekkel erősíts meg engem! Hadd tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy hozzád térjenek az istentelenek! Szabadíts meg a vértől, Isten, szabadító Istenem, hogy nyelvem ujjongva hirdesse igazságodat! Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám dicséretedet! Hiszen nem kedveled a véres áldozatot, ha égő áldozatot hozok, nem tetszik neked. A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg. Tégy jót, Uram, jóságodban Sionnal, hogy felépüljenek Jeruzsálem falai. Akkor majd kedvedet leled az igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő áldozatokban; Akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra.

Mk 4,35-41 - Amikor aznap beesteledett, így szólt hozzájuk: „Menjünk át a túlsó partra!” Erre azok elbocsátották a tömeget, őt pedig magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is kísérte őket. Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltették: „Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?” Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: „Csendesedj és némulj el!” Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult: „Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?” Erre nagy félelem fogta el őket, és azt kérdezgették egymástól: „Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?”

Ó miért? Miért nem arra van fülem, amire Te akarod Uram, Istenem! Hiszen Te engem, minket kérdezel ma: „Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?”

Bűnöm az, hogy gőggel, erőből felelem: de hát én hiszem, hogy Te vagy az Isten fia! Pedig lám ez nem hit, csupán tudás. Mert vallom, mert tudom, hogy ezt kell mondanom, de nem mélyülök el ebben a tudásban, és nem merek visszakérdezni, szüntelen, míg meg nem szólal a lelkem, hogy eltöltsön a hit ereje! Mely többé nem az én erőm, hanem a Belőled - Istenem, Uram, Atyám -, kiáradó szeretet ereje, mely irgalommal teljes, és könyörületes, hogy Krisztus által, és a Szentlélek megvilágosító kegyelme által képessé legyek akaratodnak engedelmessé lenni!

Hogy mondja Pál? - Már megint, a tudás, az ismeret szól belőlem. De most azért, mert vágyom rá, hogy Hozzá hasonlóan világosságommá legyen a Lélek! „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem”! [Gal 2,20] Igen, bizony, vágyom rá, hogy ez a hang, ez a sóhaj, ez a kijelentés, mint Ige, felszakadjon a lelkemből. Szinte imaként, fohászként, hálaadásként!

Akkor mondhatja az ember magáról, hogy Isten szeretete éltet, él bennem, amikor már Isten szeretete élteti, vezérli cselekvését, gondolatait, és minden szavát. Addig bizony, gyáván, hitetlenül csak tettetem, mímelem, utánzom azt, amit már tudok. Mert tudom, hogy hogyan kellene élnem, de nem élem. A gyávaságom az, ami erőtlenné tesz a hitben való életre! Magam igazságát, önbizalmát, önámítását, egómat nem merem elengedni, hogy eltölthessen helyette a Lélek ereje, a hit kegyelme!

Még mindig uralni akarom az életemet, a képességeimet, az egzisztenciámat, az önérvényesülésemet, … Mert a világnak megfelelni akarásom foglalkoztat, köt le. Vegyem csak észre, mi az a tudás, amit kergetek, amit szüntelen áhítozom? És mi az a tudás, aminek a megszerzését, birtoklását mindazért elhalasztok megszerezni? Mi a fontos?

Sámuelnek mondja az Úr: „Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.” [1Sám 16,7] Jézus pedig így figyelmeztet: „… tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elhanyagoljátok a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni.” [Mt 23,23] E hármat: a jogot, az irgalmat és a hűséget nem szabad elhagyni! Melyek a hit gazdagságának tanúi! Támadj fel bennem Istenem, újítsd meg a termőföldemet, hogy bőséges terméssé lehessen az a mag, melyet belém vetsz! Mert Te vagy képes egyedül, a sziklát, a köveket is éltető, kövér termőtalajjá változtatni! Ámen