Bár megmagyarázta nekik
2Sám 11,1-4a.5-10a.13-17 - Történt pedig esztendő fordultán, abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak vonulni, hogy Dávid elküldte Joábot és vele szolgáit és egész Izraelt, hogy dúlják fel Ammon fiainak földjét, s vegyék ostrom alá Rabbát. Dávid azonban Jeruzsálemben maradt. Amíg ez folyt, történt, hogy Dávid egyik délután felkelt fekvőhelyéről és a királyi palota tetején sétált és a tetőről meglátott egy asszonyt, aki ott szemben fürdött. Az asszony igen szép volt. Erre elküldött a király, tudakozódott, hogy ki az az asszony. Azt jelentették neki, hogy Batseba, Eliám lánya, a hetita Uriás felesége. Erre Dávid követeket küldött érte, elhozatta, és amikor eljött hozzá, vele aludt. Az éppen akkor tisztult meg tisztátalanságából. Az asszony fogant, és visszatért a házába. Aztán elküldött, és megüzente Dávidnak: „Fogantam.” Dávid erre Joábhoz küldött ezzel az üzenettel: „Küldd el hozzám a hetita Uriást!” Joáb el is küldte Uriást Dávidhoz. Amikor Uriás megérkezett Dávidhoz, Dávid megkérdezte, jól van-e Joáb és a nép, s hogy megy a harc. Majd azt mondta Dávid Uriásnak: „Eredj házadba, s mosd meg lábadat.” Erre Uriás kiment a király palotájából és királyi ételt vittek utána. Ám Uriás a királyi palota kapuja előtt, urának többi szolgája között tért aludni, s nem ment le házába. Jelentették erre Dávidnak, s azt mondták neki: „Nem ment a házába Uriás.” Azt mondta erre Dávid Uriásnak: „Nemde, útról jöttél, miért nem mentél hát le házadba?” Dávid meghívta, hogy egyen és igyon nála, lerészegítette, de az, amikor este kiment, a szokott fekvőhelyén, urának szolgái között tért aludni, s nem ment be házába. Ezért reggel Dávid levelet írt Joábnak, s azt elküldte Uriással. Ezt írta a levélben: „Állítsátok Uriást az ütközet élére, ahol leghevesebb a harc, s hagyjátok magára, hogy megöljék és elvesszen.” Amikor tehát Joáb ostrom alá vette a várost, arra a helyre állította Uriást, ahol tudta, hogy igen erős emberek vannak. Ki is jöttek a városból az emberek, megütköztek Joábbal, és néhányan el is estek Dávid szolgáinak népéből. Meghalt a hetita Uriás is.
Zs 50 - A karvezetőnek. Dávid zsoltára, amikor Nátán próféta eléje járult, miután ő Batsebával vétkezett. Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat! Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem! Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem van szüntelen. Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz, hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igzságos a te ítéletedben. Íme, gonoszságban fogantattam, és bűnökben fogant engem az én anyám. Íme, te a szív igazságát szereted; bölcsességedet titokban kinyilatkoztattad nekem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb leszek! Add, hogy örömet és vidámságot halljak, hadd ujjongjanak csontjaim, amelyeket összetörtél! Fordítsd el bűneimtől arcodat, töröld el minden gonoszságomat! Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben! Színed elől ne vess el engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add vissza nekem üdvösséged örömét, és készséges lélekkel erősíts meg engem! Hadd tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy hozzád térjenek az istentelenek! Szabadíts meg a vértől, Isten, szabadító Istenem, hogy nyelvem ujjongva hirdesse igazságodat! Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám dicséretedet! Hiszen nem kedveled a véres áldozatot, ha égő áldozatot hozok, nem tetszik neked. A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg. Tégy jót, Uram, jóságodban Sionnal, hogy felépüljenek Jeruzsálem falai. Akkor majd kedvedet leled az igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő áldozatokban; Akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra.
Mk 4,26-34 - Ezután így szólt: „Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. Mikor pedig megérett a termés, azonnal sarlót vág bele, mert elérkezett az aratás” [Jo 4,13]. Majd így szólt: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai [Dán 4,8k.18].” Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, hogy meg tudják érteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk; tanítványainak azonban külön megmagyarázta mindegyiket.
Bár megmagyarázta nekik, ránk nem hagyták, vagy, nem bízták, mindegyik magyarázatot. Azonban, a mai evangélium ott folytatódik, ahol tegnap befejeződött.
Márk szerint, a példabeszédek és Isten országa közötti kapcsolatot Jézus csak az apostoloknak tárta fel. A mai példabeszéd, mintha már csak az apostolokkal történő beszélgetés része volna. Nekem e tanítás most azt mondja el, egyrészt, hogy az apostolnak hogyan kell viszonyulnia a vetés műveletéhez. Azaz, tenni kell, majd rá kell bízni a földre.
Amikor aztán Jézus a mustármaghoz hasonlítja a magvető kezében lévő értéket - mert tekintse azt értéknek, rá bízott kincsnek (!) - akkor már arról a felelősségről beszél, ami minden apostol kegyelmi ajándékában benne van! Amit ne szórjunk a disznók elé, hanem a jó földbe kell, tudatosan elvetni. Jézus minőségi, és tudatos munkát vár az apostolaitól.
Amikor hallgatom e szavait, akkor arra is gondolnom kell, hogy vajon én, milyen föld vagyok? Mit tehetek azért, hogy napról napra jobban termő földé válhassak, váljak? Mert, ha tanítványa lettem, akkor azért lehettem azzá, mert kiválasztott rá. Ha tanítvánnyá tett, akkor azért, hogy apostolává tegyen, neveljen. De az apostolnak szüntelenül tanítványának kell maradnia. Vagyis, meg kell őriznie a termőtalaj képességét! Termelékenységét, alkalmasságát arra, hogy az elhintett magot befogadja, és azt termővé tegye.
Nem nélkülem, nem is a megszerzett hitből táplálkozó ismeret nélkül, és nem a kegyelem bölcsessége nélkül épül Isten országa, melyért felelősséget ruház rám Jézus, a Krisztus! Tudatommal, képességeim alárendelésével, karizmáimmal, vagyis teljes emberségemmel kell szolgálnom Isten országának építését, erre minden nappal egyre alkalmasabbá téve magam, ami sokkal inkább megengedés Istennek, mint a tudományokban elmélyülés.
Azt is tudnom kell, mivé lehet a rám bízott kincs. De úgy kell azt tudnom, hogy az nem érdemem, az szolgálatom által Isten dicsősége, melyért érdemet itt, a földön ne várjak, és ne is reméljek. De ne is legyen az érdem mértéke se annak, hogy megelégedetté tegyen. Ugyanis, ha Jézus tanítását szigorúan a hitem és meggyőződésem, vagyis termőképességem eszközeként szívom magamba, akkor ne keressek máshol bizonyosságot, mint Krisztusban! Benne kell lenni életemnek, és növekedésemnek, biztonságomnak és bizonyosságomnak. Nem számítva és nem is hagyatkozva e világi értékítéleteimre, melyek félrevezetők és pótlékok lehetnek csupán. Ne hagyjam becsapni magam! Jézus példabeszédében talán erre akarja rávezetni apostolait, hogy minden megítélés Istenben vagy a világban ugyanúgy más, mint amennyire eltérő Isten országa, és e világ országának megítélésében.
Eljutni e felismerésre is, csupán egy állomás, egy lépcsőfok lehet, és legyen azon az Úton Istenem, Atyám, mely Hozzád vezet engem! Ámen
