Hogy Isten irgalmas szeretete, milyen nagyvonalú

2Sám 7,4-17 - Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal: „Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul? Hiszen nem laktam én házban attól a naptól kezdve, hogy kihoztam Izrael fiait Egyiptom földjéről mind a mai napig, hanem sátorhajlékban jártam. Szóltam-e valahol, ahol Izrael fiaival jártam, Izrael valamelyik törzsének, amelyet népemnek, Izraelnek legeltetésével megbíztam, s mondtam-e nekik: Miért nem építettetek nekem cédrusházat? Most azonban ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni a seregek Ura: Én elhoztalak téged a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy, s veled voltam mindenütt, ahol csak jártál, s kipusztítottam minden ellenségedet színed elől, s olyan nagy nevet szereztem neked, mint a föld nagyjainak neve. Nos, én népemnek, Izraelnek helyet szerzek, s elültetem, hogy ott lakjon, s ne háborgassák többé, s a gonoszság fiai ne nyomorgassák többé, mint azelőtt, attól a naptól kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Nyugodalmat adok tehát neked minden ellenségedtől, s íme, előre megmondja neked az Úr, hogy házat alkot neked az Úr. Amikor ugyanis letelnek napjaid, s aludni térsz atyáidhoz, felemelem utánad ivadékodat, aki ágyékodból származik, s megszilárdítom királyságát. Ő fog házat építeni nevemnek, s én megszilárdítom királysága trónját mindörökre. Atyja leszek neki, s ő fiam lesz nekem: ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt az emberek vesszejével, s az emberek fiainak csapásaival. De irgalmasságomat meg nem vonom tőle, mint ahogy megvontam Saultól, akit eltávolítottam színem elől, hanem állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.” Így, egészen e szavak szerint, s egészen e látomás szerint mondta el Nátán mindezt Dávidnak.

Zs 88,4-30 - „Szövetségre léptem választottammal, megesküdtem szolgámnak, Dávidnak: örökre megszilárdítom utódodat, nemzedékről nemzedékre építem trónodat.” Csodáidat, Uram, magasztalják az egek, és hűségedet az egybegyűlt szentek. Mert ki hasonló az Úrhoz a fellegek közt ki olyan az Isten fiai között, mint Isten? Isten, akit rettegnek a szentek tanácsában, aki nagyobb és félelmetesebb mindazoknál, akik körülötte vannak. Uram, Seregek Istene, ki hasonló hozzád? Hatalmas vagy, Uram, és hűséged övez téged. Te uralkodsz a tenger erején és háborgó hullámait te fékezed meg. Te tapostad el Ráhábot, halálra sebezve, hatalmas karoddal szétszórtad ellenségeidet. Tiéd az ég, és tiéd a föld, te alkottad a föld kerekségét és mindazt, ami rajta van. Te teremtetted északot és délt, nevedben örvendezik a Tábor és a Hermon. Karod hatalmas, kezed erős, jobbod diadalmas. Igazságosság és jog trónod alapja, irgalom és igazság vonulnak előtted. Boldog az a nép, amely tud ünnepelni. Az ilyenek arcod világosságánál járnak, Uram. Nevedben egész nap ujjonganak, s felmagasztalódnak igazságosságodban. Mert te vagy erejük és ékességük és jóságod emeli magasra fejünket. Mert az Úré a pajzsunk, s Izrael Szentjéé a királyunk. Egykor látomásban szóltál szentjeidhez és azt mondtad: „Segítséget nyújtottam egy hősnek, felemeltem népemből egy választottat. Megtaláltam szolgámat, Dávidot, felkentem őt szent olajommal. Vele lesz erős kezem és karom megerőssíti őt. Semmit sem tehet vele az ellenség, és nem árthat majd neki a gonoszság fia. Kiirtom előle ellenségeit, és gyűlölőit megfutamítom. Vele lesz hűségem és kegyelmem, és hatalma magasra emelkedik nevemben. Ráteszem kezét a tengerre és jobbját a folyóvizekre. Így szól majd hozzám: „Atyám vagy te, én Istenem, és szabadításom kősziklája!” S én elsőszülöttemmé teszem őt, legfölségesebbé a föld királyai között. Örökre megőrzöm irgalmamat iránta, és szövetségem mindig vele marad. Örökkévalóvá teszem nemzetségét, s fenntartom trónját, amíg az ég áll.

Mk 4,1-20 - Később ismét tanítani kezdett a tenger mellett. Nagy tömeg gyülekezett köré, ő pedig a bárkába szállva leült a tavon, a tömeg pedig a parton maradt. Példabeszédekben sok mindenre tanította őket: „Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Jöttek az ég madarai és fölkapkodták. Egy másik köves helyre esett, ahol nem sok földje volt. Hamarosan kikelt, mert nem volt mélyen a földben, de mikor kisütött a nap, elfonnyadt, s mivel nem volt gyökere, elszáradt. Ismét másik a tövisek közé esett, és amikor felnőttek a tövisek, elfojtották, és nem hozott termést. A többi azonban jó földbe esett. Ezek felnőttek és gyarapodtak, végül termést hoztak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.” Majd ezt mondta: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg.” Mikor egyedül maradt, megkérdezte őt a vele levő tizenkettő a példabeszéd felől. Ezt mondta nekik: „Nektek adatott, hogy ismerjétek az Isten országa titkát, azoknak pedig, akik kívül vannak, minden példabeszédekben hangzik el, hogy nézvén nézzenek és ne lássanak, hallván halljanak és ne értsenek; nehogy megtérjenek és bűneik bocsánatot nyerjenek” [Iz 6,9-10]. Majd így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hát hogyan értitek meg majd a többi példabeszédet? A magvető az igét veti. Akiknél az ige az útszélre esik, azok, amikor hallják azt, mindjárt jön a sátán, és elviszi az igét, amely a szívükbe hullott. Hasonlóképpen amelyek köves helyre hullanak, azok, amikor hallják az igét, mindjárt befogadják örömmel, de nem ver bennük gyökeret, hanem csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt szorongatás és üldözés támad, hamar megbotránkoznak. Mások pedig, amelyek a tövisek közé hullanak, azok, akik az igét hallják, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és más dolgok kívánsága betölti őket, s ezek elfojtják az igét, így az terméketlen marad. A jó földbe vetett magok pedig azok, akik az igét meghallják, befogadják és termést hoznak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.”

Hogy Isten irgalmas szeretete, milyen nagyvonalú, és mennyire megengedő, sikerült most rácsodálkoznom: megengedi, hogy igazságom legyen! De nem csak annyiban, hogy Isten Igazságával szemben lehessen igazam, hanem még azt is megengedi, hogy önmagam igazsága ellenében is lehessen igazságom!

Jézus tanításából nem mindegy az, hogy mit milyen fülel - mit füllel -, milyen szívvel (!) hallok és hallgatok. Nézzük csak meg miket mond Jézus az apostoloknak, akikkel nagyon személyes, intim beszélgetésbe fog, és ami nem tartozik senki másra, csak rájuk! Itt érezhető meg az a bensőséges viszony, amit csak az övéivel élt meg. Nem a tömeggel, de még csak nem is a tanítványaival, csak a tizenkettővel. Ebből az már bizonyos, hogy nem lehet, nem szabad mindenkivel mindenről és bármi módon beszélni! Tudnom kell, én, kit milyen közel engedek magamhoz. De azt is, tudnom kell, hogy ki milyen viszony kialakítására alkalmas abban az élethelyzetben, amiben vele kerülök kapcsolatba. A személyesség két ember között, a viszonytól a kívánt, az elvárt, és a megengedett viszonytól kell, hogy függjön!

De lépjünk közelebb Jézushoz. Elmondja a példabeszédet a tömegnek, tisztes távolságból: Ő a vízen egy bárkában, halászcsónakban ül, és beszél, tanítást mond, példabeszédben beszél. A tömeg a parton – a tó vizére lecsúszó, rézsűs parton ücsörög és feszülten hallgatja Jézust. Meg van közöttük az a távolság, melyhez igazodik Jézus tanítása, sokat mondó tanítása. Nyitott tanítás, hogy mindenki azt érthesse abból, ami az éppen aktuális élethelyzetéhez képest, neki szól. „Akinek van füle a hallásra, hallja meg.”- zárja példabeszédét Jézus. Az apostolok el is bizonytalanodnak: hogy és mit kell érteniük a példabeszédből? Ők, akik közelebbről ismerik már Jézust, tudják, vagy legalább is érzik, hogy több van ebben a beszédben, mint amiket a szavak egyértelműen jelentenek. De egyszerű halász emberek, nem végeztek semmilyen teológiai iskolát, voltaképpen a tömegből valók, mégis, közelebb vannak Jézushoz, amiért Ő, kiválasztotta őket a tömegből. Ebben a megközelítésben merik – már csak akkor, amikor maguk maradnak – feltenni kérdésüket. Akkor Jézus megerősíti bennük a maguk kétségük okát: „Nektek adatott, hogy ismerjétek az Isten országa titkát …”. De, mert ennek súlya van, nekik külön tanítást ad erről a példabeszédről, úgy, hogy azt általánosan is magukra nézve érthessék! Az apostoloknak maga Jézus adja a bizonyosságát annak, egyrészt: hogy a próféták szava Istentől való szavak; de másrészről, hogy Ő maga a beteljesülő Ige, egyben Isten személye van benne és a világban általa. Ezért mondja, hogy megértsék, Isten országának titka áll itt előttük, személyesen! Nekik adatott meg, hogy elsőként, és közvetlenül, személyesen e titokban részesüljenek! Már ebben a tudatosult, kimondott, szavakkal egyértelművé tett helyzetben kezdi meg őket tanítani. Izajás szavainak új környezetbe helyezése, Jézus szavain keresztül, nem lenézést fejeznek ki, a tömegre vonatkoztatva, nem! De világossá akarja tenni az apostolok számára – és ehhez hallani kell Jézus szavait, hogy félre ne magyarázzuk, félre ne értsük -, hogy különbség van köztük, akik csüngnek rajta, mert már hisznek szavainak és tetteinek, és azok között, akik még távolabbról képesek csak figyelni. Azok, akik már hisznek Jézusban, akiket eltölt a Szentlélek, azokra van bízva, hogy tanúi legyenek Jézus hitelességének, Istentől való kinyilatkoztató erejének! Így válhassanak majd „azok” hívőkké és követőikké. Addig ez jellemzi „azokat”: „ akik kívül vannak, minden példabeszédekben hangzik el, hogy nézvén nézzenek és ne lássanak, hallván halljanak és ne értsenek; nehogy megtérjenek és bűneik bocsánatot nyerjenek” [Iz 6,9-10]”. Izajásnál ez így hangzik: „… hallottam az Úr hangját, amint mondotta: »Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?« Ekkor azt mondtam: »Íme, itt vagyok, engem küldj!« Erre így szólt: »Menj, és mondd ennek a népnek: ‘Hallván halljatok, de ne értsetek, és látván lássatok, de ne ismerjetek!’ Tedd hájassá e nép szívét, fülét tedd süketté, és szemét ragaszd le, hogy ne lásson szemével, fülével ne halljon, és szívével ne értsen, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon!« [Iz 6,8-10] Ez a prófétai beszéd arról szólt, hogy Isten megelégelte azt, ami történt, az Ő nevében, és úgy gondolta, hogy el kell pusztulnia annak a népnek, amely a szándékának ellenében él. Vissza kell bontani a teremtést az alapokig, és újjá kell építeni a népet, aki, végre, képes lehet Isten szándékát szolgálni!

(Csak közbevetőleg és csendben jegyzem meg, hogy ma is kezd felerősödni az Új evangelizáció, az újra evangelizálás gondolata! Talán majd visszatérek erre a gondolatra, de most nem akarok eltérni az eddigi gondolatmenettől.)

Talán, Jézus sem akart kevesebbet mondani, mint Isten Izajás korában. Azért is mondom ezt, amiért méltatlankodva folytatja az apostolok nevelését: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hát hogyan értitek meg majd a többi példabeszédet?” Úgy tűnik a számomra, hogy Jézus sokkal nagyobb jelentést akar adni ennek a tanításának, az apostolok számára, mint amit a nép számára jelenthetett a példabeszéd. Talán, ebből értet meg valamit az evangélista is, azért írja le ezt a történetet ennyire részletesen.

Így folytatja Jézus: „A magvető az igét veti”. Szinte hallom, hogy Jézus megjegyzi, értésükre akarja adni apostolainak, hogy ’én, benneteket, most, magvetőnek készítelek fel! Nem értitek?’ Ahhoz, hogy a magvető képes legyen a maga dolgát végezni, és csak arra összpontosítani, értenie kell, hogy nem minden mag válhat termővé, és nem minden mag fog egyformán bőséges termést hozni, ahogy azt a magvető szeretné. De ez nem a magvető felelőssége. Pontosabban, azért kell a magvetőnek a megvetésre koncentrálnia, a maga feladatának minél tökéletesebben megfelelnie, hogy a magvetőn ne múlhasson a termés. Mert mindenkinek meg van a maga felelőssége, és a maga felelősségéért kell csak számot adnia, nem a másikért!

Ugyanakkor, az apostolokra is van ami úgy vonatkozik, mint tanítványokra, és ez a példabeszédnek az a része, amikor Jézus azt mondja: „akik az igét hallják, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és más dolgok kívánsága betölti őket, s ezek elfojtják az igét, így az terméketlen marad”. Bizony, tudnotok kell, és nekünk is tudnunk kell: „aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára” [Lk 9,62]

Majd holnap, Jézus az apostolok nevelését, képzését, mint tanítványokét, innen fogja folytatni. Mert Jézus akarja, hogy tanítványai apostolokká legyenek. Mert tudja, hogy Isten országa így épülhet!

Legyél Atyám, Uram, és az én Mesterem Jézusban! Ámen