Isten azt hirdeti
1Sám 16,1-13 - Azt mondta azért az Úr Sámuelnek: „Meddig bánkódsz még Saul miatt, noha én elvetettem őt, hogy ne uralkodjon Izraelen? Töltsd meg szarudat olajjal, s gyere, hadd küldjelek a betlehemi Izájhoz, mert annak a fiai közül szemeltem ki magamnak királyt.” Azt mondta erre Sámuel: „Hogyan menjek? Hiszen meghallja Saul és megöl!” Azt mondta erre az Úr: „Vigyél magaddal egy borjút a csordából és mondd: Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. Izájt pedig hívd meg a véresáldozatra és én majd értésedre adom, hogy mit cselekedj, s kend fel azt, akit majd mutatok neked.” Úgy is cselekedett Sámuel, ahogy az Úr azt mondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, elcsodálkoztak a város vénei és eléje mentek és megkérdezték: „Békés-e a jöveteled?” Ő azt mondta: „Békés! Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. Tartsatok megszentelődést és gyertek velem, hogy bemutassam a véresáldozatot.” Megszentelődést tartatott tehát Izájjal s fiaival, és meghívta őket a véresáldozatra. Amikor aztán eljöttek, meglátta Eliábot és azt mondta magában: „Nemde, máris az Úr előtt áll felkentje?” Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: „Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.” Erre Izáj odahívta Abinádábot, és őt vezette Sámuel elé. Ám ő azt mondta: „Ezt sem választotta az Úr.” Erre Izáj Simát vitte oda, de őróla is azt mondta: „Ezt sem választotta az Úr.” Hét fiát vezette így oda Izáj Sámuel elé, de Sámuel azt mondta Izájnak: „Ezek közül nem választott az Úr!” Majd azt mondta Sámuel Izájnak: „Ez az összes fiad?” Ő azt felelte: „Hátra van még a legkisebbik, az a juhokat legelteti.” Azt mondta erre Sámuel Izájnak: „Küldj érte, s hozasd el, mert addig nem telepszünk le, amíg ide nem jön.” Érte küldött tehát, és elhozatta. Vörös volt, szépszemű és csinos külsejű. Azt mondta ekkor az Úr: „Kelj fel, kend fel, mert ő az!” Erre Sámuel vette az olajos szarut, s felkente őt testvérei közepette, és ettől a naptól az Úr lelke Dávidra szállt. Sámuel aztán felkelt és elment Ramátába.
Zs 88,20-28 - Egykor látomásban szóltál szentjeidhez és azt mondtad: „Segítséget nyújtottam egy hősnek, felemeltem népemből egy választottat. Megtaláltam szolgámat, Dávidot, felkentem őt szent olajommal. Vele lesz erős kezem és karom megerőssíti őt. Semmit sem tehet vele az ellenség, és nem árthat majd neki a gonoszság fia. Kiirtom előle ellenségeit, és gyűlölőit megfutamítom. Vele lesz hűségem és kegyelmem, és hatalma magasra emelkedik nevemben. Ráteszem kezét a tengerre és jobbját a folyóvizekre. Így szól majd hozzám: „Atyám vagy te, én Istenem, és szabadításom kősziklája!” S én elsőszülöttemmé teszem őt, legfölségesebbé a föld királyai között.
Mk 2,23-28 - Történt ismét, hogy amikor szombaton a vetések közt járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: „Nézd, azt csinálják szombaton, amit nem szabad.” Ő így felelt nekik: „Sohasem olvastátok, mit cselekedett Dávid [1 Sám 21,2-7], amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába Abjatár főpap idejében, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak a papoknak, és adott azoknak is, akik vele voltak?” Aztán hozzátette: „A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is.”
Az Ökumenikus hét 3. napja van ma: - TANÚSKODÁS A KÖZÖSSÉGRŐL
1Jn 4,16b-21 - Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. Isten szeretete azzal lesz teljes bennünk, hogy az ítélet napján is lesz bizalmunk. Mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben. Szeressünk tehát, mert Isten előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.
Jn 17,20-23 - De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél.
Isten azt hirdeti, a világ minden krisztushívő embere számára, hogy arra figyeljenek, ami összeköt, és ne arra, ami megosztja őket. Bennünket! Ez legyen erőnkké, nem is a mi erőnkké, hanem Isten országának erejévé, ami meggyőzhesse a világot az Ő szándékáról, jó akaratáról, ami mindenki számára lehet egyedül jó!
De mi az, ami bennünket, Keresztényeket, Krisztust követőket összeköt? Olyan módon, hogy az inkább legyen minden ember számára lehetőség, mint kötelesség, vagy felelősség. Jézus így imádkozik, amikor a Krisztus hívőkért imádkozik az Atyához: „Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük.” [Jn 17,25-26] Ezek alapján abban a szeretetben, ami az Atyában és a Fiúban egy, és közös, az köthet bennünket is össze. Mert nekünk nem egymás szeretetében, szeretgetésében, szeretvelevésében kell tetszelegnünk, élvezkednünk, hanem abban a különös élményben kell békességre lelnünk, örömünkre találnunk, és nyugalmat a szívünknek, amiben az Atyával és a Fiúval lehetünk közösségben, a Lélek által, Akinek engedünk! Hogy ezt a lelkületet lehessünk képesek árasztani, ontani magunkból, közösségeinkből! Ez az állapot, idő és tér felett álló, ugyanakkor úgy gondolom, hogy minden türelmetlenségtől, minden kényszerűségtől és minden elégedetlenségtől, erőlködéstől is távol álló lelki és tudati állapot, ami képes visszahatni a testre és annak erőtlenségére is! Gyógyulni, gyógyítani! Ehhez kell a világ gondjaitól, és a ránk gyakorolni próbált kényszerűségeitől eltávolodnunk. Mernünk kell meglépni ezt a lépést!
Minden évben van már egy hét, amikor a Krisztust kereső emberek képesek rá, képessé teszik magukat arra, hogy közösen imádkozzanak! Egy közös célért tegyenek valamit, közösségben, Istennel, Istennél. Ezt tekintik ezen a héten fontosabbnak, minden más életeseményüknél! (De arra még nem ismertünk rá, hogy az ima arra való, hogy kiegészítse, vagyis kegyelemmel tetőzze be elszántságunkat, jóra képességünket. Mert a jót, nekünk kell megtenni, mi vagyunk Isten eszközei - kezei, lábai, szíve és minden szeretet eszköze is. El tudjuk képzelni azt, hogy ezen a héten mennyire, és hogyan ujjong Isten Lelke?
Most, a mai ökumenikus imaalkalmainkon próbáljuk beleélni magunkat, és próbáljuk magunkra venni ezt az ujjongó örömöt!
Próbáljuk félretenni - csak egy kis időre, néhány percre - minden fenntartásunkat a mellettünk állóval szemben. Tegyük képessé magunkat az Atya, ujjongó örömével köszönteni a mellettünk lévőt, majd a most megélt ujjongásunkat megosztani vele, az imaórát követő agapén! Mindezt tenni azért, hogy az év többi napján tudjunk emlékezni, és emlékeztetni egymást arra, hogy az Atyában, velünk kapcsolatban milyen vágy él.
El tudom képzelni azt, hogy lehetne ez fordítva is? Vagyis: csak egy hét maradjon meg az évből, amikor bennünk és közöttünk hiányzik ez a közösség!
Ha nem él bennünk ez a vágy, az év minden napján, akkor ez az imahét mit sem ért!
Jöjj, Atyánk, töltsön el bennünket a Benned élő, soha nem csillapodó vágyakozás néped feletti ujjongásra, hogy dicsőséged szolgálatára bírjon bennünket ez az élmény, mindegyikünket, egyként, és minden napunkon! Hogy meglássa a világ, azt, hogy Te mindeneket szeretetedben szeretnél szeretni, és a Te szereteted szabadságában akarsz közösségben tudni bennünket! Ámen
