Örömömet találom a mai Ige olvasásában

Iz 52,7-10 - Milyen szép a hegyeken annak lába, aki örömhírt hoz, aki békét hirdet, aki jó örömhírt hoz, aki szabadulást hirdet; aki azt mondja Sionnak: ,,Királyként uralkodik Istened!’’ Hallgasd! Őrszemeid felemelték hangjukat, együtt ujjonganak, mert szemtől szemben látják, amikor visszatér az Úr Sionra. Örvendjetek, ujjongjatok együtt, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az Úr, megváltotta Jeruzsálemet. Felfedte szent karját az Úr, minden nemzet szeme láttára; és meglátja a föld minden határa Istenünk szabadítását.

Zs 97 - Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

Zsid 1,1-6 - Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki - mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével -, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban [Zsolt 110,1]. Mert annyival kiválóbb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Hiszen melyik angyalnak mondta valaha: ,,Fiam vagy te, én ma szültelek téged’’ [Zsolt 2,7]? És ismét: ,,Én Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz?’’ [2 Sám 7,14] Amikor pedig újra bevezeti elsőszülöttjét a földkerekségre, így szól: ,,És imádja őt Isten minden angyala!’’ [MTörv 32,43G]

Jn 1,1-18 - Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tesz róla, és hirdeti: ,,Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.’’ Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

Örömömet találom a mai Ige olvasásában. Mert nem ragaszt oda a Betlehem meseszerű történetéhez, hanem arra bátorít, ösztönöz, hogy próbáljam meg a Karácsony titkát ünnepelni. Azt a valóságát, amit a felnőtt hívőnek lehet alkalma, módja, ünneplés gyanánt dicsőíteni, felemlegetni, magasztalni.

Bizony, meg kell találnom a magam legmagasabb foku jelzőjét, mely ennek az alkalomnak a felmagasztalásához számomra megfelelő.

Meg kell vallani, szabad, hogy ha a Karácsonyt a kivéreztetett szeretet ünnepének nevezem, akkor megragadtam a gyermeki kategóriák között, az együgyű és vasárnapi keresztény vallásosságnál. Ha hittel, lélekkel keresem az ünnep méltóságát, akkor tudnom kell a magam számára megfogalmazni, elmélyíteni azt, hogy én, most, mit ünnepelek Karácsony cimkével?

Ez a Karácsony nem olyan, mint a többi. Ez a mai Karácsonyom. Amilyen még soha nem volt, és amilyen soha máskor nem lesz. Most pontosan ez akar a számomra ünneppé lenni, ünneppé válni. Nem magamat, és nem magam számára akarom az ünnepet. Az ünnepre Isten hív meg, ünneplésre Ő próbál megtanítani.

Kiemelem a mai Ige néhány, most, számomra ünnepelni alkalmas gondolatát:

„Felfedte szent karját az Úr, minden nemzet szeme láttára; és meglátja a föld minden határa Istenünk szabadítását." - Ami eddig rejtve volt az ember szeme elől, azt most feltárja magából Istenem. Úgy, hogy abból az legyen érthető a számomra, amire nekem oda kell figyelnem. Nem erőszakosan, hanem szelíden, kínálva, érdeklődésemet felkeltve, akkor és annyit, önmagából, önmagáról, amennyire éppen alkalmas vagyok befogadni. Alázatát, szelídségét, és érdeklődését kimutatva irántam. Ugyanakkor, soha nem számon kérőn, dorgálón, vagy neheztelve együgyűségemért, gyarlóságomért, vagy ellenkezésemért.

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett." - Ebbe a megszólításba bele van sűrítve a zsoltár egészének lényege: merjek örülni, örvendezni azon, hogy van Valaki, Aki a szabadságomért akar tenni, megmentésemért, vagyis: nem ítél meg, hanem a magam ítéletét szeretné a javamra használhatóvá tenni. Lehessek, lehessen az életem sikertörténetté. Megértetve velem eközben azt is, hogy mit tekintsek sikeremnek! Ne higgyek a világ sikerdefiníciójában, mert az csak féligazság. Akarjam a teljes igazságot magamnak! Van rá lehetőségem, hogy enyémmé legyen!

„... ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette," - Nem vagyok, nem vagyunk mi emberek többé eszköztelenek! Isten annyira elkötelezett irántam, annyira vágyakozik arra, hogy megértsem Őt, hogy arra hajlandó, hogy megalázza magát, emberi alakot öltsön magára - ami azt jelenti, hogy hajlandó és képes beleállni az emberi rendbe, ami Isten lebutított formája, amiért ki van téve a tévedésnek, a félreérthetőségnek, az önzésnek, és éppen ezért a kísértéseknek is, aminek következménye a bűn és majd az emiatti szégyen -, remélve, hogy így könnyebben megértem szándékait! Jézus személyében barátot, társat ad Isten az embernek ahhoz, hogy Istennel közösségre legyen képes lépni az ember. Ami jó embernek, Istennek és az egész teremtésnek is! Isten nagyban gondolkodik, de ebből nem akar kihagyni engem sem, és egyikünket sem, törékenységünk, és jelentéktelenségünk ellenére sem! Pedig, Ő tudja igazán, hogy én mennyire jelentéktelen vagyok a maga teljességéhez, és globális gondolkodásához képest!

„Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. (...) Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek (...) Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet" - Rajtam áll a dolog, senki máson! Én vagyok az, aki befogadóvá lehetek, Isten barátságára. Vagy, visszautasíthatom, mert nem engedem, hogy meggyőzzön az Ő, engem minden áron, és feltétel nélküli szeretetével!

Egy, az e világon túli teljesség részévé lehetek, ingyen, bérmentesítéssel, amit az Írás kegyelemnek nevez, de tulajdonképpen ez azt jelenti számomra, hogy ajándéka van Istennek a számomra, és még a méltóságomat sem kell cserébe adnom érte!

Így válik ez az ünnep számomra örömmé és hálaadássá. Dicsőítelek Atyám végtelen irgalmadért, jóságodért! Ámen