Amit adok Istennek, az ne legyen kevesebb

Dán 1,1-6.8-20 - Joakimnak, Júda királyának harmadik esztendejében Nebukadnezár, Babilon királya, felvonult Jeruzsálem ellen és ostrom alá vette. Az Úr a kezébe adta Joakimot, Júda királyát, és az Isten háza edényeinek egy részét, s ő elvitte ezeket Sinneár földjére, istenének házába, és bevitte az edényeket istenének kincstárába. Azután meghagyta a király Asfenáznak, az udvari tisztek főnökének, hogy vigyen be Izrael fiai közül olyan királyi és fejedelmi származású ifjakat, akikben semmi fogyatkozás nincsen, akik szép külsejűek és minden bölcsességben jártasak, tudással bírnak és ismeretekkel rendelkeznek, egyszóval alkalmasak arra, hogy a királyi palotában szolgálatot teljesítsenek, és tanítsa meg őket a káldeaiak írására és nyelvére. A király ellátást is utalt ki nekik minden egyes napra a saját ételeiből és ugyanabból a borból, amelyet ő maga ivott, hogy miután három esztendeig így nevelkedtek, a király színe előtt szolgálatot teljesítsenek. Ezek között voltak Júda fiai közül Dániel, Ananja, Misaél és Azarja is, Dániel azonban elhatározta szívében, hogy nem szennyezi be magát a király ételeivel és azzal a borral, amelyet az ivott; arra kérte tehát az udvari tisztek főnökét, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. Isten kegyelmet és irgalmat ébresztett Dániel iránt az udvari tisztek főnökében, ám az udvari tisztek főnöke ezt mondta Dánielnek: „Félek uramtól, a királytól, aki számotokra az ételt és az italt megszabta; ha azt látja, hogy arcotok soványabb a többi, veletek egykorú ifjúénál, veszedelembe sodorjátok fejemet a királynál.” Azt mondta erre Dániel a felügyelőnek, akit az udvari tisztek főnöke Dániel, Ananja, Misaél és Azarja fölé rendelt: „Tégy, kérlek, tíz napig próbát velünk, szolgáiddal, és adjanak nekünk enni növényi ételt, inni pedig vizet. Aztán nézd meg majd a mi arcunkat és azoknak az ifjaknak az arcát, akik a király ételét eszik, és tégy szolgáiddal tapasztalatod szerint.” Az hallgatott is erre a beszédre, és próbára tette őket tíz napig. Tíz nap múlva az ő külsejük szebbnek és teltebbnek látszott, mint mindazoké az ifjaké, akik a király ételét ették. Ettől fogva a felügyelő beszüntette a nekik szánt eledelt és boritalt, és növényi ételt adott nekik. Ezeknek az ifjaknak Isten tudományt és jártasságot adott minden könyvben és bölcsességben, Dánielnek pedig minden látomás és álom megértését is. Mikor pedig elmúlt az az idő, amely után a király parancsa szerint be kellett őket vinni, az udvari tisztek főnöke bevezette őket Nebukadnezár színe elé. Amikor a király beszédbe elegyedett velük, úgy találta, hogy az összes között nincs senki olyan, mint Dániel, Ananja, Misaél és Azarja. Ők aztán a király szolgálatába álltak. Minden olyan dologban, amely bölcsességet és értelmességet kívánt, és amelyet tőlük kérdezett, a király tízszerte különbeknek találta őket, mint egész országa valamennyi jósát és varázslóját.

Lk 21,1-4 - Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.”

Amit adok Istennek, az ne legyen kevesebb, mint a minden, ami vagyok.

Mi az, amit még mindig nem vagyok képes odaadni magamból, mert magamnak követelem, ragaszkodással. Az azt jelenti, hogy ez az élet még mindig fontosabb a számomra annál, mint az, amit Isten akar nekem adni. Pedig Isten a maga teljességét akarja velem megosztani. Hiszem ezt? Mennyire él bennem ez a hit, arról a teljességről, ami enyém lehet, mert Isten fiaként szeret?

Rólam szól, hozzám szól, engem vizsgál Krisztus, és próbál tanítani arra, hogy mit jelent az, ha a szívével látni képes az ember. Isten, az Atya, Krisztus által és a Szentlélek által teremt engem, teremti meg bennem a vágyat, a hitet arra, hogy képessé tegyen szabadságomat Neki adni, Érte adni, arra rendelni, amire való, az Ő akarata szerint.

Ez az élet nem élet, de életre való akar lenni, Isten szándéka szerint. Hogy élete legyen azoknak, akik keresik, vágyakozzák, óhajtják az Életet; azt, amit Isten Életként kínál az ember számára. Aki nem csupán anyag, hanem anyagi mivolta mélyén, rejtekében ott pislákol a Lélek, mely életet kíván, élni akar, létre vágyakozik.

Igen, ezért a Lelki Emberért kell magamat oda áldozni. De, ha ezt a valóságomat nem is tekintem életnek, akkor már is másként gondolok arra, hogy oda áldozni. Akkor ezt már meg tudom mosolyogni, és nem is olyan nehéz szívvel teszem azt, amit az előbb még áldozatként definiáltam.

Magamtól odaadni ezt az életet lehet áldozat. Azonban, ha nem valakiért, vagy valamiért adom az életemet, hanem csupán elveszítem, eldobom magamtól, akkor az már nem áldozat, hanem öngyilkosság. Az érem két oldala. De a két oldala az éremnek akkor is meg van, ha az életről van szó. Kiért, miért élek, akár hiányban, szükségben is lehet az élet, még is lehet teljes és boldog. Az a nem mindegy, hogy birtoklom az életet, vagy megosztom azt másokkal.

Atyám, Istenem, segíts engem, hogy életem legyen és bőségben, mely másokat szolgáljon dicsőségedre! Ámen