Két különbség van

1Kir 17,10-16 - Felkelt és elment Száreftába. Amikor a város kapujához ért, meglátott egy özvegyasszonyt, aki fát szedegetett. Megszólította, s azt mondta neki: „Adj nekem egy kis vizet valami edényben, hadd igyam.” Amikor aztán az elment, hogy hozzon, ő így kiáltott utána: „Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.” Az ezt felelte: „Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.” Azt mondta neki Illés: „Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtad. Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: „Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.” Erre az elment, s Illés szava szerint cselekedett, és evett ő s az asszony s egész házanépe, s attól a naptól kezdve nem ürült ki a lisztes véka, s nem apadt el az olajos korsó - az Úr szava szerint, amelyet Illés által szólt.

Zsid 9,24-28 - Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk; nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye [Iz 53,12]; másodszor pedig bűn nélkül fog megjelenni az őt várók üdvösségére.

Mk 12,38-44 - Ő pedig tanítás közben ezt mondta nekik: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösökben járni, és a piacon a köszöntéseket fogadni! Az első helyeken ülnek a zsinagógákban, vendégségben pedig a főhelyeken. Felélik az özvegyek házait, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezeket súlyosabban ítélik majd meg!” Jézus ezután leült a templomkincstárral szemben, és figyelte, hogyan dob a tömeg pénzt a kincstárba: sok gazdag sokat dobott be. Aztán jött egy szegény özvegy, és bedobott két garast, ami egy negyedpénz. Akkor odahívta tanítványait, és azt mondta nekik: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindazoknál, akik pénzt dobtak a kincstárba. Mert azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.”

Két különbség van – legalább is annyit fedezek ma fel – az olvasmány és az evangéliumi eseménye között. Illés szava szerint Isten úgy cselekedett az asszonnyal, hogy megfizette Neki Illésnek tett engedelmességét. Nagyvonalúságát, alázatát, hogy nem ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez, ahhoz a tervéhez, amit önmagáért és gyermekéért helyesnek és helyén valónak gondolt. Engedelmessé lett Istennek!

Jézus nem szólítja meg, és nem kér semmit a szegény özvegytől, csak figyel. De figyelmét nem kerüli el a tömeg sem. Látja az írástudókat is. Számára most, különbség a tömeg és az özvegy között az, amit kiemel a látottakból: van, aki abból ad, amije van, és van a szegény, özvegy, aki abból ad, amije nincs.

Tudjuk, hogy Jézus szavaiban mindig van valami olyan rejtett értelem, ami a mi, világi gondolkodásunkon túli. Azt mondja: „azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.” Jézus nem pénzről beszél! Annál sokkal többről! Jézus nem ígér cserébe semmit, nem bíztatja rá, hogy merje odaadni mindenét, majd Isten megfizet Neki érte.

A szegény özvegy egészen rábízta magát arra, akinek oda adta mindenét, a holnapjáról mondott le! Ezt jelenti az, amikor Jézus azt mondja, még e tanítását megelőzően: „aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.” [Mk 8,35], majd egy másik helyen: „mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most” [Mk 10,29-30]. Csak ne ezért az ígéretért tegyem, hanem azzal az engedelmességgel, amivel a szegény özvegy tette: lemondani mindenről, még a holnapról is, mérlegelés nélkül! Nincs szó arról, hogy ez az özvegy azt mondta volna: hogy lám odaadtam a szegénységemet is, mit adsz érte?

Pál, Istennel példálódzva valamit abból próbál sejtetni velünk, hogy mit is jelent Isten szájából a nagyvonalúság. Fogalma sem volt Istennek arról, hogy lesz-e bárki is, aki a szabad akaratával el fogja fogadni Tőle a szövetségét: a megváltást, a kiengesztelődést, irgalmas szeretetét, Ő hitelben áldozta, adta oda magát: „egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye”! Nem mindenkiét, de sokakét, akik megengedők rá, hogy értük legyen! A szóhasználata a szentírásnak az áldozat. A ma emberének annyira leértékelt lett e szó, hogy ezt úgy érti: nincs választása, mert áldozatért fizetség jár, köteles érte valamit adni. Nem ezt jelenti Isten fogalomtárában az áldozat. Isten nem üzletet köt, ilyen módon, ahogy mi emberek értelmezzük. A szeretete nem vár el, nem követel semmit tőlem! Úgy adja magát, a holnapját az emberért, ahogy a szegény özvegy a maga szegénységét. Erről szól az Írás, amikor azt mondja: „nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, (…) kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel” [Fil 2,6-7]

Milyen az én viszonyom Istenhez? Mit jelent az én hitem Istenben?

Mennyei Atyám, Jézus nevében kérem, hogy országunkban minél többen térjenek meg és adják szívüket Fiadnak, Jézus Krisztusnak. Jöjj Szentlélek, add segítséged, hogy ebben az imaórában fokozottan is átadjam magam szerető Istenemnek erre a szándékra. Ámen.