Mai kérdésem, a mai kor emberéhez

Róm15,14-21 - Testvérek, veletek kapcsolatban meg vagyok győződve arról, hogy ti is telve vagytok jósággal, bővében vagytok minden ismeretnek, és képesek vagytok figyelmeztetni egymást. Itt-ott merészebben írtam nektek, testvérek, hogy emlékeztesselek titeket bizonyos dolgokra. Annak a kegyelemnek erejében tettem ezt, amit Isten adott nekem, hogy Krisztus Jézus szolgája legyek a nemzetek között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát végezzem, s így a nemzetek kedves, és a Szentlélek által megszentelt áldozattá legyenek. Van tehát mivel dicsekednem Krisztus Jézusban Isten előtt. Természetesen csak arról merek beszélni, amit Krisztus vitt általam végbe a nemzetek megtérítésére szóval és tettel: a jelek és csodák erejével, a Lélek erejével, amíg Jeruzsálemtől messze körbejárva Illíriáig teljesítettem Krisztus evangéliumának hirdetését. Így tehát becsületbeli dolognak tartottam hirdetni az evangéliumot, de nem ott, ahol Krisztus neve már ismert volt, nehogy más által rakott alapra építsek, hanem amint meg van írva: »Akiknek nem hirdették, meglátják, s akik nem hallották, megértik«. ^{(Iz 52,15)}

Lk 16,1-8 - A tanítványoknak pedig ezt mondta: „Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Erre magához hívatta és azt mondta neki: „Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem lehetsz tovább az intézőm!” Az intéző ezt mondta magában: Mitévő leszek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek a házukba, ha elmozdít az intézőségből. Magához hívta tehát urának minden egyes adósát, és megkérdezte az elsőtől: „Mennyivel tartozol uramnak?” Az így felelt: „Száz korsó olajjal.” Erre azt mondta neki: „Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!” Azután megkérdezte a másikat: „Hát te mennyivel tartozol?” Az így válaszolt: „Száz véka búzával.” Erre azt mondta neki: „Vedd elő adósleveledet, és írj nyolcvanat!” Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.

Mai kérdésem, a mai kor emberéhez: kiket tartok én a világosság fiainak? Magamat annak tartom? Miért tartom magamat a világosság fiai közül valónak?

Talán kijelenthetem, hogy törekszem arra, a legfontosabb számomra az, hogy értésemmé legyen Jézus tanítása, ezen keresztül élet-feladatommá váljon Isten országának építése. Megengedőképességre nevelésem Isten szándékára: mire akarsz használni Uram, itt vagyok!

Már megtapasztaltam, benne élek Isten irgalmas szeretetében! Vajon egy percem is lehetne e világban, ha nem ez volna velem az akarata, hogy legyek? Ha akaratából vagyok, akkor érdekel az, hogy mire szán engem, ebben a pillanatban? Ha szándéka van velem e pillanatban, akkor azért vagyok itt, és azért teszem azt, amit teszek. Nincs, nem lehetne egyetlen gondolatom sem nélküle.

Belegondolok abba, hogy vagyok, bennem tornyosulnak, és viaskodnak is a gondolatok, egészen különbözők: kérdések, parancsok, utasítások, ötletek, tervek, filozófikus teóriák, amik én vagyok, és amiket mások generálnak bennem. Miközben kényszeresen cselekvővé akarok válni, tenni akarom a jót, de közben a gondolataim valahol egészen máshol járnak: már indulok, már elkéstem, de el ne felejtsem, hogy utána mit kell tennem, mit ígértem meg másoknak, mire kértek mások, ja, de az is a kötelességem, hogy …

Melyik, ki bennem Isten akarata, és ki vagyok én? Nem tudom, éppen ezért kapkodok, mindennek és mindenkinek meg akarok felelni. Én akarok megfelelni, mindenkinek! Ekkor észreveszem Isten szent lelkét, aki a rám küldött angyalaival egy sarokban, ott a lelkem legmélyén kuncog, integet, de vár türelmesen, hogy végre észrevegyem. Hív, szólongat: ’gyere, ülj le mellém, nyugodj meg! Nincs semmi baj, csak nézd meg végre magad, innen mellőlem, és neves te is.’ Akkor megteszem, engedek Neki.

Hajnal van, csend. Még odakint az utcán is, dereng, gyertyát gyújtok. Hallgatom. Hallgatok. Lassan pironkodom: minden csak én vagyok, nincs bennem még a kíváncsiság sem arra, hogy megkérdezném: Atyám, Te mit akarsz, mit tegyek? – Igen, most imádkozom, amikor társalogni kezdek Vele. Nem akkor, amikor elhadarom a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, vagy bármi más kötelező imámat. Akkor imádkozom Istennel, amikor beszélgetek Vele. Azért nevezem ezt imának, mert ebben a lélek szól és a lélek hallgatódzik, aki bennem van. Egy kis eszköz, mely Isten adaptere, hogy érthetővé válhasson az, amit velem akar kommunikálni, de amihez nekem kell hangolni arra, hogy számomra érthetővé váljon. Mikor milyen lelki állapotban vagyok, a szerint kell újra és újra hangolni ezt a kis szerkezetet. Nekem adja az Istenem, hogy én állítgassam úgy, ahogy éppen akkor az jó nekem, hogy érthetővé legyen Ő a számomra.

Amikor így kezdek Vele társalogni, akkor döbbenek rá arra, hogy milyen messze keveredtem már megint tőle. Őszinte vagyok: nem Ő tőlem, hanem én Tőle. Ő mindig keresi velem a kontaktot, de én nem vagyok képes mindig Rá figyelni. Az érdekes ebben az, hogy senki más nem kell ahhoz, hogy elvonja Róla a figyelmemet, elég vagyok ehhez én magam. Gyenge vagyok, szétszórt vagyok, türelmetlen vagyok, kishitű vagyok, nagyképű vagyok, gőgös vagyok, erőszakos vagyok, figyelem hiányos vagyok, fegyelmezetlen vagyok, túl heves vagyok, indulatos vagyok, büszke vagyok, öntelt vagyok. Ez mind én vagyok! Én vagyok bűnös! Nem kell számomra a sátán, egy másik személy, akire ráfoghatom, hogy Ő az, aki nem enged engem jónak lenni. Nem! Én vagyok az, akiben a rossz eluralkodik, a bűnnek engedek, mert könnyebb, mint állandóan fegyelmezni magam. És ebbe az emberbe avatkozik bele, önmaga ellenére, de mégis önmagáért az Isten, a maga végtelen szeretetével, mely türelem, alázat, szelídség, nagyvonalúság, nyugalom, egyszóval irgalom, kiengesztelődés. Nem hajlandó az Isten kiábrándulni belőlem! Minden vétkem, bűnöm, gyengeségem láttán is azt mondja: bízom benned, számítok rád, enyém vagy, várok rád!

Ha mindezt nem veszem észre, pedig a világosságában vagyok, a világosság fiaként tart a tenyerében, és ezt nem tartom becsben, nem érték a számomra, nem próbálok napról napra engedelmesebbé válni Neki, akkor nem érdemlem meg a nekem ígért ajándékot! Isten mindent Nekem akar adni magából, ami az Övé! Semmit sem akar megtartani magának. Az Ő dicsősége, azt mondja, hogy akkor ér valamit, ha azt megoszthatja velem! Nélkülem Neki nincs semmije! Én a mindene vagyok! Nélkülem szegény. Ő tudja már mit jelent az, hogy boldogok a szegények! Ő már tudja, hogy mit jelent az, hogy boldogok, akik irgalmasok! Ő már mindent elszenvedett értem, azért mondja Jézus a boldog mondásokat, mert Ő tudja, hogy mit jelent az, ha valaki elfogadja tőle az értem való szenvedését! Istent az teszi boldoggá, ha engem meg tud változtatni az értem való szenvedése, mert boldognak akar tudni engem, és Ő tudja, egyedül, hogy én mitől és mikor válhatok boldoggá! Atyám boldognak akarlak tudni, látni, érezni! Ámen