Róm 11,1-2a.11-12.25-29 - 1Azt kérdem tehát: Vajon elvetette Isten az ő népét? Semmi esetre sem! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utóda Benjamin törzséből. 2Isten nem taszította el népét, amelyet eleve magáénak ismert. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, hogyan tesz panaszt Istennél Izrael ellen? (Zsolt 94,14) 11Azt kérdem mármost: Vajon úgy botlottak-e meg, hogy végleg elessenek? Semmi esetre sem. Ellenkezőleg, az ő bukásukból üdvösség támadt a nemzeteknek azért, hogy őket versengésre serkentse. 12Ha pedig már a bukásuk is nyereség a világnak, és mulasztásuk gazdagodás a nemzeteknek, mennyivel inkább az lesz a beteljesedésük!
25Nem akarom, testvérek, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozzatok, és meg ne ismerjétek azt a titkot, hogy a vakság Izraelnek csak egy részében következett be, addig, amíg a nemzetek összessége be nem lép, 26s így majd egész Izrael üdvözül, amint meg van írva: »Eljön a Szabadító Sionból, és elfordítja Jákobtól a gonoszságot. (Iz 59,20-21 G) 27S ez lesz velük a szövetségem, amikor elveszem a bűneiket«. (Jer 31,33-34) 28Ők az evangéliumot tekintve ellenségek ugyan a ti javatokra; a kiválasztottságot tekintve azonban igen kedvesek az ősök kedvéért. 29Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását.
Lk 14,1.7-11 - 1Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt.
7A meghívottaknak pedig példabeszédet mondott, mert megfigyelte, hogy hogyan válogatják az első helyeket. Ezt mondta nekik: 8»Amikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első helyre. Nehogy előforduljon, hogy ha nálad előkelőbbet is meghívtak volna, 9odajöjjön az, aki téged és őt is meghívta, és azt mondja neked: ‘Add át a helyedet!’ És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. 10Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: ‘Barátom! Menj följebb!’ Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt. 11Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják.«
Isten népe, ha elhagyja Istenét, vagy, akár csak szem elől téveszti is, Isten nem válik hűtlenné iránta! Soha! Ha ezzel képes vagyok érvelni – önmagam számára – akkor vajon, változik-e bármiről is ítéletem, megítélésem, bármihez való viszonyulásom? Talán már nem lesz annyira fontos a hely, hogy észrevegyenek, mert megengedem, hogy ne engem lássanak, hanem Őt, aki nevében itt vagyok. Azok között, akik közösségébe küld engem.
Ha, közösségbe küld Isten, akkor képessé tudok lenni rá, hogy közösségi legyek? A közösség nem attól válik azzá, hogy én benne vagyok, hanem attól, hogy akik benne vannak, odatartozóknak tudják magukat, azok megengedik, maguknak, hogy a közösségi lét érvényesüljön. Egy vezető köré csoportosulni, ráhangolódni.
Most leszek figyelmes a Róm. levél 11,28-29-re: „Ők az evangéliumot tekintve ellenségek ugyan a ti javatokra; a kiválasztottságot tekintve azonban igen kedvesek az ősök kedvéért. Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását.” Az „Ők” a zsidók, a „ti” pedig a megtért pogányok. Ugyanakkor, mára, a „ti” fogalomkörébe mi mind, mai keresztények beletartozunk, míg az „Ők” köre nem változott! A mi ellenségeink azok a zsidók, akik Jézus tanítását nem veszik magukra, ám azért kedvesek Isten számára, amiért őseiknek tett ígéretet bírják. Pál szavai szerint – az evangélium tekintetében - bárki ellenségünk lehet. Mégis, ez nem zárja ki azt, hogy isten számára kedves legyen az! Vajon, az, hogy valaki Isten számára kedves, de nekem az evangélium vonatkozásában ellenségem, mennyiben változtatja meg a hozzá való viszonyomat? A felebaráti szeretet kötelez? Úgy gondolom, hogy igen, ez az az érv, ami meghatározó lehet az illető személlyel kapcsolatos viszonyomban. Mert ellenségem, nem barátkozom vele, de ettől még ember létében tisztelhetem, imádkozva azért, hogy a kettőnk közötti ellenséges viszonyt, mert Isten számára kedves, változtassa meg, mindkettőnk javára!
Ha ez lehetőségem, és alkalmam rá, hogy a másik emberrel jót tegyek, még ellenségemmel is, hát akarom! Legyen Atyám szándékod szerinti életem minden emberrel, ki felebarátom, de ellenségem. Ami alatt azt értem, hogy önmaga törekszik a jóra, bár ma még az evangélium örömhíre nem érintette őt meg, ezért valami más, téves úton jár, így válik ellenségemmé! Ámen
