A lelki ember megpróbál távolságot venni a világtól

Róm 4,13.16-18 - Azt az ígéretet ugyanis, hogy a világ örököse lesz, Ábrahámnak és utódainak nem a törvény közvetítésével adták, hanem a hitből való megigazulás alapján. Azért hitből, hogy minden kegyelemből legyen, és az ígéret biztos legyen minden utód számára, nemcsak azoknak, akik a törvényből vannak, hanem azoknak is, akik Ábrahám hitéből vannak, aki mindnyájunknak atyja Isten előtt, amint meg van írva: „sok nemzet atyjává rendeltelek” [Ter 17,5]. Ő hitt annak, aki életre kelti a holtakat, és aki nevet ad a nemlétezőknek, hogy létezzenek. Ő reménységgel hitt a remény ellenére, így sok nemzet atyja lett, amint megmondatott neki: „Annyi lesz a te utódod” [Ter 15,5].

Lk 12,8-12 - Mondom pedig nektek: Aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt Isten is megtagadja angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer; de aki a Szentlelket káromolja, annak nincs bocsánat. Mikor pedig a zsinagógába, elöljárók és hatóságok elé hurcolnak benneteket, ne aggódjatok azon, hogy hogyan és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek megtanít benneteket abban az órában, hogy mit kell mondanotok.”

A lelki ember megpróbál távolságot venni a világtól! Legalább is, a gondolkodásmódjában olyan másságot tudhat magáénak, ami segíti szétválasztani, megkülönböztetni, mi szükséges a számára és mi nem.

„Aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt” – mert engedi, hogy benne a Lélek munkálkodjon, ahogy „a Szentlélek megtanít benneteket abban az órában, hogy mit kell mondanotok”.

Ezzel együtt mondom: ki tudással bír, mert megkapta rá a kegyelmet, ne viselkedjen tudatlanul. Az okoskodás, az önigazolás, a mentegetődzés, a kétkedés, a magyarázkodás - mindaz, mi elbizonytalanít, eltávolít, megbénít, vagy visszatart attól, hogy megengedővé váljak megvallani Krisztust, tudatlannak tünteti fel a tanultat. Ha hittel megengedem, mert nem tartom magam méltatlannak rá, hogy megvalljam, akkor képes általam, és bennem a kegyelem működővé lenni. Erre mondja Pál a 2Tim 4,2-ben: „hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel”.

Én úgy gondolom, hogy nem az a tanult – ebben az értelmezésben -, aki rengeteg iskolát és képzést elvégzett, megengedve, hogy a világ magáévá tegye. Eközben átformálja lelkét és szellemét úgy, hogy a kegyelemnek esélye se lehessen rá, hogy ráépüljön arra a tudásra, használja, fejlessze, mi eredendően Isten szándéka szerint kéne, hogy alakítsa az embert. Pál így ír a lelki emberről: „Isten igazsága nyilvánul meg benne, amely a hitből hitre vezet” [Róm 1,17].

Merem szabadon értelmezni a szót, hogy „megtagad”. Mert úgy gondolom, hogy a Szentlélek nem képes, nem szándékozik - szabadságunkkal kötözködni -, a merev ember ellenében cselekvővé lenni. Az elutasítás, az egoizmus, a gőg, az önimádat, az önigazolás, a büszkeség, mind olyan tulajdonság, ha az ellen nem próbál az egyén fellépni, legyőzni, ami arról szól, hogy nekem, ne mondja meg senki, miről mit gondoljak, mit tegyek. Bizony, még a Lélek is benne van ebben a meggondolatlan szóban, hogy „senki”! Végig sem gondoljuk, de elutasítjuk, ami a káromlás egyik módja.

Megcsúfolom azt, akiről azt állítom, hogy hiszek benne!

Lám, itt találkozhatunk, Jézus tanításában az angyalok seregével, akik az Istenség szolgálatában állnak. Úgy a Fiúnak, mint az Atyának és a Szentléleknek segítői ők. Láthatatlanok, de jelenvalók, lés valljuk meg: bennünket is szolgálnak, akik vágyunk, és szeretnénk az Istennel közösségre jutni!

Istenünk, erősítsd meg angyalaid seregének erejét, hathatóságát, hogy képesek legyenek bennünket, kiket lefoglaltál a magad számára, a jó útra vezetni és a helyes úton megtartani! Ámen