Az is lehet, hogy jajgatásom egyeseket zavar

Róm 2,1-11 - Nincs tehát mentség számodra, bárki légy, te ember, aki ítélkezel; mert azzal, hogy mást elítélsz, önmagadat ítéled el, hiszen te, aki ítélkezel, hasonlókat teszel. Márpedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan éri azokat, akik ilyeneket tesznek. Vagy azt gondolod, te ember, hogy megmenekülsz Isten ítélete elől, amikor azt teszed, amiért elítélsz másokat, akik ilyeneket tesznek? Vagy megveted jóságának, türelmének és hosszantűrésének gazdagságát, s nem fogod fel, hogy Isten jósága bűnbánatra vezet? Pedig konokságod és megátalkodott szíved által haragot halmozol magadra, a harag napjára, amikor Isten igazságos ítélete megnyilvánul, s ő majd megfizet mindenkinek tettei szerint [Zsolt 62,13]: örök élettel azoknak, akik a jócselekedetben való kitartásukkal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, haraggal és bosszúval a viszálykodóknak és azoknak, akik nem engedelmeskednek az igazságnak, hanem a gonoszságnak hisznek. Gyötrelem és kín lesz az minden embernek, aki gonoszat tesz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek; viszont dicsőség, tisztesség és béke mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek. Mert Istennél nincs személyválogatás.

Lk 11,42-46 - De jaj nektek, farizeusok! Mert tizedet adtok a mentából, a rutából és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Jaj nektek, farizeusok! Mert szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a piacon. Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.” Erre a törvénytudók közül az egyik ezt mondta neki: „Mester! Ha ezt mondod, minket is gyalázol.” Ő ezt felelte neki: „Jaj nektek is, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, magatok pedig egy ujjatokkal sem érintitek a terheket.

Az is lehet, hogy jajgatásom egyeseket zavar, vagy másokat ítéletre bátorít. Mégis, én úgy gondolom, hogy Jézus mögé állok, és példáját követem akkor, amikor korunk kereszténységének hibáiról kénytelenül beszélek, nem kivonva magamat sem ebből a bírálatból. Amit azonban úgy teszek meg, hogy én sem lehetek más, ha nem jövök rá arra, milyen környezetben vagyok, és milyen hatások eredményezték azt, hogy ilyenné legyek. Amire a bírálat felém az, hogy mindenkinek meg van rá a joga, és lehetősége, hogy a maga útját járja. Miért nem jöttem rá előbb, és miért nem változtattam azon, amit magamra nézve károsnak, kórosnak tartok, ha egyszer a körülmények korlátot jelentenek, jelentettek a számomra? Elfogadom. Mégsem reflektálok a bírálatra direkt módon.

A másság mást jelent egy rendszeren belül, és megint mást, ha a rendszeren kívülről tekintünk rá. Én magamat a rendszeren belülinek tekintem, a rendszer bírálatát pedig a magam megreformálásával kezdem. A rendszer korrekcióját pedig új eszközök alkalmazásának bevezetésével, ajánlásával próbálom segíteni. A rendszer ily módon való jobbításában vagyok érdekelt. Igen, egyházat, és kereszténységet, itt rendszerként említek, amiért az ember rendszerekben képes a rendet szolgálni. Istenben áll, létezik a rend teljessége, amiért egyedül Ő képes az összefüggéseket ismerni, gondozni, kezelni. Ezen túl, ami a legfontosabb, Isten érdeme, méltósága, és amiért az ember félni kénytelen Őt, hogy egyedül Neki vannak eszközei arra, hogy az ember által összekuszált rendet kiigazítsa. Megjegyzem: Isten eszközt teremt a számunkra is, hogy együttműködőkké tudjunk válni Vele, és ez Krisztus kinyilatkoztatása, megnyilvánulása, és Mesterként ajánlása a számunkra. Nem utolsó sorban, mindezt megtámogatja a Lélek működésével. A baj az, hogy az ember rafináltságával, és körülményességével, ügyetlenkedésével, értetlenségével, elbizonytalanodott magatartásával, no meg okoskodásával, és bürokratizmusával képes volt elérni azt, hogy mindent félre érthetővé, és félremagyarázhatóvá tegyen mára. Vagyis eltorzítjuk Isten képét, és képletét.

A mi lehetőségünk voltaképpen az lehet, hogy rettenetes nagy igyekezettel, fegyelemmel, ön-neveléssel, lelkivé formálásunkkal, alázattal, türelemmel - magunk és egymás iránt - próbáljuk magunkat alkalmassá tenni, hogy megengedőkké legyünk arra, hogy Isten rendszeretetét szolgáljuk, szolgálni képessé legyünk. Erre egy fiatal, aki telve van ön-igazolási, bizonyítási kényszerrel, erővel, és kritikával, bírálattal, képtelen.

Visszatérve eredeti gondolatomra: mi egymást félremotiváljuk, félrevezetjük azzal, hogy törvényeket és szabályokat próbálunk kreálni, és azok közé beszorítani egymást, a helyett, hogy minden kérdésre, vagy értetlenségre a válaszunk az volna, hogy Jézusra mutassunk. Neki, az Ő példájának kell megfelelnünk, engedelmesekké tenni magunkat, alárendelni egyéniségünket. Pontosabban eszközzé lenni az Isten szándékának, ahogy erre mutat példát Jézus is, a maga emberségében.

Hihetetlen nagy eredmény lehet az egy ember számára, ha képes csak ezt az egy gondolatot kibontani a maga számára, hogy Jézus mit akar mondani, amikor azt mondja: „Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni”. Mert ebben a mondatban benne van Isten végtelen nyitottsága, a szabadság teljes ereje és eszköztára, melyet Isten kínál az ember számára. Csak azért, hogy végül majd Ő, irgalmasságával mindent egybe gyúrva kiszűrhesse azt, amiből az a rend kikristályosodhat, amire Ő gondolt akkor, amikor engem ebbe a maga rendjébe beleteremtett, és megmentésemre érdemesnek talál!

De, ha nem is értem még Isten szavainak értelmét, az már ebben a pillanatban is megnyugvás lehet a számomra, felkelti bennem szavai iránt az érdeklődést! Még nem mondott le rólam! Még lát esélyt rá, hogy sikerülhet az Ő terve - velem, és általam -, és bennem is! Belefacsarodik a szívem, hogy szeretete ilyen határtalan, bőséges, irgalmas, és nem személyválogató. Én már rég lemondtam volna magamról, ha nem érezném, hogy Ő tartja bennem a lelket! Köszönöm Atyám, én Istenem, hogy Bennetek lehet bizodalmam, ki elém sietsz, és átölelsz! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen