Az az érzésem

Róm 1,16-25 - Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, mert Isten ereje az, mindenkinek az üdvösségére, aki hisz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek. Mert Isten igazsága nyilvánul meg benne, amely a hitből hitre vezet, amint írva van: „Az igaz a hitből él” [Hab 2,4]. Isten haragja megnyilvánul az égből azoknak az embereknek minden gonoszsága és igazságtalansága fölött, akik igazságtalansággal elfojtják az isteni igazságot. Amit ugyanis tudni lehet Istenről, azt világosan ismerik, mert Isten kinyilvánította nekik. Hiszen azt, ami láthatatlan benne: örök erejét, valamint istenségét tapasztalni lehet a világ teremtése óta, mert az értelem a teremtmények révén felismeri. Éppen ezért nincs mentség számukra, mivel ők, bár megismerték Istent, nem dicsőítették őt, mint Istent, és nem adtak hálát neki, hanem üressé váltak gondolataikban, és sötétség borult oktalan szívükre. Bölcseknek mondogatták magukat, és esztelenek lettek, fölcserélték a halhatatlan Isten dicsőségét halandó embereknek, sőt madaraknak, négylábúaknak és csúszómászóknak a képmásával. Ezért Isten átadta őket szívük vágya szerint a tisztátalanságnak, hogy maguk becstelenítsék meg testüket, mint olyanok, akik felcserélték Isten igazságát a hazugsággal, és inkább tisztelték és szolgálták a teremtményt, mint a Teremtőt, aki áldott mindörökké. Ámen.

Lk 11,37-41 - Miközben beszélt, egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és asztalhoz ült. A farizeus pedig megütközött magában, amikor látta, hogy evés előtt nem mosott kezet. Ekkor az Úr azt mondta neki: „Ti farizeusok ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra.

Az az érzésem, most már napok óta, hogy Jézus szavai, és az Evangélium tanítása úgy hangzik el, mintha most, éppen ezekben a napokban hangozna el, és éppen hozzánk szólna. Nekünk, akiknek halló fület adott Isten az Ő tanítására. Arra, hogy Őt a jelenünkben lehessünk képesek hallani, meghallani.

De, mintha Isten nem is a szinódussal foglalkozna, hanem Európával. A világban meghurcolt emberrel és az önmagát leértékelő, leminősítő emberrel.

Ki merem jelenteni: mára az európai ember értékvesztetté tette magát! Az, aki azt mondja magáról, hogy civilizált, kulturált lény, az pontosan az ellenkezőjéről állít ki bizonyítványt.

Úgy gondolom, hogy bátrakká kell lennünk, amikor önmagunkat merjük kritizálni.

Tulajdonképpen ez is annak a jele, hogy életképtelenné tettük magunkat. Azt állítom, hogy az, aki nem képes önmagát kritikus szemmel nézni, és önmagát egy magánál magasabb értékhez viszonyítani, az bizonyítványt, bizonyítékot állít ki önmagáról. Mert nem képes minősíteni önmagát, illetve magáról minősítést elfogadni, ha az kritikát tartalmaz.

Nézzünk csak rá, mit mond Jézus? "ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra." Merjünk elvonatkoztatni attól, hogy Jézus kijelentése úgy hangzik el, mint a farizeusoknak szóló beszéd. Bár, miért ne vehetném magamra is a jelzőt, hogy farizeus vagyok. Egyikünk sincs abban a helyzetben, hogy ne vehetné magára e jelzőt.

Mégis, lényeges intésnek azt tartom ma, hogy valamilyen langyos, magunknak elfogadható, és pökhendiséggel kereszténynek titulált kultúra letéteményeseinek tartjuk magunkat, de ha őszinték próbálunk lenni, akkor magunk is kételkedünk abban, hogy Jézus ilyennek gondolja azt, amire küld bennünket. Mi lakik bennünk, mi az, amit életként élünk?

Kit ismerünk, kiről próbálunk tanúságot tenni? Vagy, báránybőrbe bujt farkasok vagyunk?

Miért gondolkodom így? Azért, amiért nagyon megszívlelendőnek érzem Pál szavait.

Hiszem, hogy az evangéliumban Isten ereje van, azért, hogy bennünket üdvösségre vezessen. De ha én állandóan a fizikai erőnlétemre koncentrálok, és a lelki erőnlétemmel nem törődök, akkor Isten ereje nem válhat erősségemmé! Edzeni kell a lelket, hogy képessé lehessen az örök életnek csak a gondolatát is elbírni!

Akarom, magamnak és a világnak is, hogy Isten Igazság képes legyen, lehessen eluralkodni az én és a világ igazságán. Amiért töredékes a tudásom, tudásunk. Jóra valók vagyunk, de Isten igazsága nélkül képtelenek vagyunk jót és jól tenni. Nekünk kell Isten szövetsége! És jó, ha hisszük, tudjuk és tiszteljük azt is, hogy Istennek is kell, fontos a szövetség velem, az emberrel, akit kiválasztott társának! Ez nem szabad, hogy kiüresedett lózungként hangozzon vissza a fülembe! Hitből, hitre akar vezetni Isten igazsága! Mert csak ez vezethet bennünket eredményre. Mi az eredmény a számomra? Az örök boldogság, ahol már nincs gond, és baj, nincs érdek és féltékenység, nincs harag és félelem … csak és feltétel nélkül a boldogság! Azt már tudom, hogy ebben az életben feltétlen boldogság nincs, lehetetlenség. De van, ahol ez van, és részem lehet benne. Részünk lehet benne! Ezt kívánom mindannyiunknak.

De, amiért itt, a földön ez el nem érhető? Erről is beszél Pál: amiért az igazságtalanság ereje még táplálkozhat abból, amiben csak az együgyűség erősítheti őt, és ami lelkesíti, hogy amíg van együgyűség, butaság, addig reménykedhet.

Bennünket az értelem lelke arra segít, hogy „amit tudni lehet Istenről, azt világosan ismerhessük, mert Isten kinyilvánította. Hiszen azt, ami láthatatlan benne: örök erejét, valamint istenségét tapasztalni lehet a világ teremtése óta”!

Nehogy engedjük, hogy ránk hulljon Pál becsmérlése, kritikája: „nincs mentség” annak, akik, „bár megismerték Istent, nem dicsőítették őt, mint Istent, és nem adtak hálát neki, hanem üressé váltak gondolataikban, és sötétség borult oktalan szívükre. Bölcseknek mondogatták magukat, és esztelenek lettek, fölcserélték a halhatatlan Isten dicsőségét halandó embereknek”.

Mert akkor nem csodálkozhatunk, ha „Isten átad bennünket szívünk vágya szerint a tisztátalanságnak, hogy magunk becstelenítsük meg testüket, mint olyanok, akik felcserélték Isten igazságát a hazugsággal, és inkább tisztelték és szolgálták a teremtményt, mint a Teremtőt, aki áldott mindörökké”! Ámen