Isten könyörülete, irgalma, határtalan

Jón 3,1-10 - Ekkor ismét szólt az Úr Jónáshoz, s ezt nondta: „Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott a szózatot, amelyet majd mondok neked.” Felkelt erre Jónás és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive háromnapi járóföldre terjedő nagy városa volt Istennek. Alighogy bement Jónás a városba, egynapi járásnyira, nagy hangon hirdette: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” Ninive lakói hittek Istenben és böjtöt hirdettek, és nagyjaik, kicsinyeik egyaránt szőrruhát öltöttek. És amikor a beszéd Ninive királyához eljutott, ő felkelt trónjáról, letette palástját, szőrruhába öltözött és hamuba ült. És közhírré tétette és megparancsolta Ninivében: „A királynak és főembereinek rendeletére! Se ember, se állat, se marha, se juh ne egyék és ne legeljen, és vizet se igyék! Öltsön szőrruhát ember és állat, és kiáltson nagy szóval az Úrhoz, és térjen meg mindenki gonosz útjáról és az istentelenségből, ami kezéhez tapad. Ki tudja, hátha visszafordul és megbocsát az Úr, és lelohad haragjának tüze, és nem veszünk el?” Mikor látta Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta Isten a rosszat, amelyről azt mondta, hogy rájuk hozza, és nem hozta rájuk.

Lk 10,38-42 - Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: „Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!” Az Úr ezt válaszolta neki: „Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.

Isten könyörülete, irgalma, határtalan, félelmet keltő, minden rosszat elsöprő, ha az ember hitével megtérni kész Hozzá!

Mégis, minduntalan oda lukadok ki, hogy bűnbánat! Hogyan térhet meg bárki is Istenhez, ha előbb nem eszmél rá arra, hogy tévedett, amikor önmagában bízott, önmaga erejére bízta magát, nem engedve teret életében a kegyelemnek, Istennek, Aki a Fiúban közli magát – velem! Legalább is szeretné, ha nyitott vagyok a közlésére, és meglátom az erdőtől a fát. Mert manapság általában a bajunk az, hogy e világ rengetegében bolyongunk, és nem látjuk meg Istent.

Tegnap, egy közösségi alkalmon az irgalmas szamaritánus példabeszédet vettük. Az este vezetője többünknek megkérdezett, hogy mit éltünk meg, mit tapasztaltunk meg a kirabolt, és agyonvert zsidó szerepében, mikor már meggyógyultunk? Az érdekes az volt a válaszokban, hogy senki sem vonta le következtetésként azt, hogy Isten segítségét, irgalmát, kegyelmét tapasztalta volna meg, vagy azt, hogy hálás lehetne a szamáriai embernek, akit bizonnyal Isten küldött hozzá, hogy megsegítse őt. Többnyire arról beszéltek a megkérdezettek, hogy mit szűrnek le az esetből, és ő maguk mit tennének máskor, ha újra útra kell kelniük, hogy Jeruzsálemükből eljuthassanak Jerikójukba.

Elvilágiasodott kereszténység. Vajon nem annak az esetnek kell megismétlődnie, ami megesett Ninive népével?

Jézus is arra figyelmeztet, nemde bennünket is, amire Mártát figyelmeztette?: „Márta, Márta! Sok mindenre gondod van, és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.

De képesek vagyunk-e kilépni önmagunkból, segíti e ebben férj a feleségét, feleség a férjét, hogy visszataláljunk Jézus lábaihoz? Hol van, hová lett a mi jobbik részünk? Mennyire őrködünk felette, mennyire gondozzuk úgy, mint legdrágább kincsünket, Krisztussal való személyes kapcsolatunkat, barátságunkat?

Segítségedet hívom, kérem, Atyám, én Istenem, hogy ragaszkodásom legyen Hozzád, a Fiúhoz, Szentlélek által, és féljem, hogy el ne veszítsem Veled a személyes kapcsolatomat, mert más istenektől engedem magam félrevezetni! Jöjj, tölts el félelmeddel, szereteteddel, bölcsességeddel, irgalmaddal, mely segít rátalálnom bűntudatomra, hogy bűnbánattal megtérővé lehessek minden nap, míg megtoldod napjaimat - esélyemet, lehetőségemet arra, hogy a Te szolgálatodban építő segéded lehetek; hogy épüljön Országod általam is! Ámen