Vajon ma, egy apostol mire számíthatna

Ezd 9,5-9 - Az esti áldozatkor felkeltem sanyarúságomból, tépett palástban meg köntösben meghajtottam térdemet, kiterjesztettem kezemet az Úrhoz, az én Istenemhez. Így szóltam: „Istenem, szégyellem magamat és nem merem felemelni arcomat hozzád, mivel gonoszságaink megsokasodtak fejünk felett és bűneink az égig növekedtek atyáink idejétől kezdve. Súlyosan vétkeztünk mind a mai napig, úgyhogy tulajdon gonoszságaink miatt jutottunk mi magunk, királyaink és papjaink idegen országok királyainak kezére, kardélre, fogságba és ki voltunk téve fosztogatásnak és arcpirulásnak, mint ma is. Most azonban egy szempillantásra kegyelmet találtunk az Úrnál, a mi Istenünknél. Meghagyott nekünk egy maradékot és leverte nekünk a sátrat az ő szent helyén és felragyogtatta szemünket Istenünk és egy kis menedéket adott nekünk szolgaságunkban. Igaz, szolgák vagyunk, de szolgaságunkban sem hagyott el Istenünk. Felénk hajlította a perzsa királyok kegyét, hogy életet adjon belénk, megépítse és feltámassza romjaiból Istenünk templomát, nekünk pedig védőfalat emeljen Júdában és Jeruzsálemben.

Lk 9,1-6 - Ezután összehívta a tizenkét apostolt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására. Majd elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Azt mondta nekik: „Semmit se vigyetek az útra, se botot, se táskát, se kenyeret, se pénzt, és két köntösötök se legyen! Amelyik házba betértek, ott maradjatok, és onnan induljatok tovább! Ha pedig valahol nem fogadnak be titeket, a várost elhagyva, még lábaitok porát is rázzátok le bizonyságul ellenük!” Útra keltek tehát, bejárták a falvakat, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt.

Vajon ma, egy apostol mire számíthatna, ha Jézus szavait követve elindulna. „Semmit se vigyetek”, „Amelyik házba betértek, ott maradjatok”, „Ha pedig nem fogadnak be titeket, (…) még lábaitok porát is rázzátok le bizonyságul ellenük!” Talán éhen is halna?

Vajon, ha én erre indíttatást éreznék magamban, találnék egyet is ismerőseim közül, aki társamul szegődne, hogy tegyünk egy próbát? Menjünk, és hirdessük Isten országát és gyógyítsuk meg a betegeket Jézus Krisztus nevére? Illetve, én kivel társulhatnék, hogy Vele társként, őt egészítsem ki? Félreértenének, félre vezetném őket? Ki ismerne bennem Istenére?

Persze, bűnös ember vagyok. De attól, hogy az vagyok, nem indulhatok, ha szükségét látom, oly nagyon, ahogy én láthatom? Azt, hogy a világunk úgy elhatalmasodott, hogy ki keresztény is, csak bűnében sajog, viszolyog, és méltatlanságától nem nyeli le a falatot, melyet neki Krisztus adott. Ami ennél még nagyobb rossz, hogy lenyeli, majd elvonul, és a sötétben ábrándozva motyog. Győzködve magát: ’én jó vagyok, és elég az, hogy jól vagyok’. Időnként kinéz, rázza a fejét, és sóhajt egy nagyot. Aztán feláll, mint egy bőszült tulok, társul ahhoz, ki gyűlölettől dohog. Azt hiszi, hogy Istennek tetszenek a harcosok, kik védekezvén taposnak másokon.

Miért gondolod, hogy más kultúrákban Istent nem követik apostolok? Isten, országának építésére csak nekünk adott jogot? „Erőt és hatalmat adott”, annak, ki kegyelméből befogadott, annyit, hogy abból bőven termővé változott! Mit jelent számodra, mégis, az, hogy „kárhozott”? Vagy az, hogy „meghasonlott”? Ki tartott közülünk manapság bűnbánatot, vagy érzett oly mély bűntudatot, mely Istenünket megindítsa, hogy végül általa feltámadott? E világra, hogy tőle világa lángot fogott? Hol vannak az apostolok? De hol vannak, kik vágyakozzák azt mit mondott? Ki igaz, és kik a farizeusok - kik országa kapuja elé falat húztok?

Én is csak viaskodom, magammal, aki ugyanolyan vagyok, mint oly sokan azok, kikről kiállítok bizonylatot. De felrázni akarok, felkelteni a szunnyadó napot, felmelegíteni, ami fagyott, lerázni azt, ami hálós és poros, hogy indulhassak. Indulni akarok! Keltegessünk, de ne csupán indulatot, oda kell menni, hol kegyelmet is oszthatok!

Uram, Atyám Te vezess utamon, küld társakat, akikkel Neked szolgálhatok! Ámen