Torzítás, félreértés, ha azt állítjuk

Bölcs 2,17-20 - Lássuk tehát, igazak-e beszédei? Tegyük próbára, mi lesz majd vele, tudjuk meg, milyen lesz a vége! Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja, és kiragadja ellenségei kezéből. Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással, hogy megismerjük szelídségét, és kipróbáljuk állhatatosságát! Ítéljük őt gyalázatos halálra, mert - amint mondja - oltalomban részesül!”

Jak 3,16 - 4,3 - Ahol ugyanis irigység és versengés van, ott állhatatlanság is, és minden rossz cselekedet. Az a bölcsesség pedig, amely felülről származik, először is szemérmes, azután békeszerető, szerény, engedékeny, telve van irgalommal és jó gyümölcsökkel, nem ítélkezik, s nincs benne tettetés. Az igazság gyümölcsét pedig békességben vetik el a békeszeretők. Honnan a háborúság és civakodás köztetek? Nemde bensőtökből, a kívánságaitokból, amelyek tagjaitokban háborognak? Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek, - azért, mert nem kértek. Kértek és nem kaptok, - mert rosszul kértek, azért, hogy kívánságaitokra fordítsátok.

Mk 9,30-37 - Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. Közben pedig oktatta tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni. Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: „Miről beszélgettetek az úton?” Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”

Torzítás, félreértés, ha azt állítjuk, hogy Jézus azért jött a világba, hogy meghaljon értünk. Én nem gondolnám, hogy azért születik bárki is a világra – Isten akaratából -, hogy meghaljon. Isten sem azért lett emberré. Azonban az igaz, hogy Isten szeretete, elkötelezettsége, pontosabban egysége az emberrel annyira vágya és beteljesedésre készséges ereje, hogy annak eléréséért minden áldozatra is kész. A mindenben, benne van a Fiú odaáldozása is.

Mert egyet odaáldozni mindenkiért, úgy, hogy a mindenkiben azt az egyet is magába ölelhesse, … ez Isten szándéka, jövő képe még ma, most.

Isten állandó, mégis minduntalan változó, ahogy a teremtés folyamatában rá kényszerül a változásra. Mert az ember értetlensége kényszeríti Őt arra – bár Isten ezt nem hiszem, hogy kényszerként éli meg, hiszen szeretetből forrásozó minden tette nem válhat számára kényszerítővé -, készteti arra, hogy változtasson stratégiáján. Isten céljában, tervében változatlan, állandósult, elkötelezett, és tudatos. Éppen ezért az evangélium, a megbocsátás, a kiengesztelődés, vagyis a közösségépítésről szól Isten és ember között. Ahol a szövetség Isten részéről megköttetett tény, csupán annyiban változó, amennyiben az ember felülírja azt, amiért állandó felülvizsgálatot igényel, Isten részéről.

Isten folyamatosan azzal áll az ember elé, hogy fogadj be, fogadja el. ’Mert ha te, Ember engem, a Teremtődet befogadni és elfogadni kész vagy, akkor én azzal nem visszaélni akarok, hanem végre beteljesíteni azt a szándékomat, hogy te bennem és én benned boldogok legyünk. Mely boldogság többé soha nem lehet mulandóvá, tehát örök boldogságra lelhessünk.’

Akkor, ott, a teremtéskor, a paradicsomban Isten – már akkor is - ezt ígérte, ezt ajánlotta az embernek. És az óta is, folyamatosan ezzel az isteni szándékkal ellenkezünk, ellenkezik az ember. A maga módján erőlködik, erőlködünk, hogy megoldjuk a megalázottságot, a menekült kérdést, a hajléktalan kérdést, az éhezést, és a megaláztatást. Amit termelünk, azt a másik oldalon próbáljuk megszüntetni. Az emberiség egymás ellenében működik. A halál, és élet ellentmondásában viaskodunk, tehetetlenkedünk, ahelyett, hogy egyszerűen engedelmességet, értetlenség helyett, kishitűség helyett szelídséget mutatnánk Isten szándéka iránt. Elfogadás, befogadás! Isten tervével kapcsolatosan ez volna az ember engedelmessége, ami gyermeki erény.

Isten országa nem tud eljönni, Isten szándéka ellenében, csak Istennel együttműködésben! Az Embernek kell engedni – a teremtménynek Teremtője szándékának. Nincs más út. Jézus is ezt az utat járta végig, és mert engedett Isten szándékának; „engedelmes lett a halálig, egészen a kereszthalálig” [Fil 2,8] – az ember akarata ellenében, igen, az ember engedetlenségének áldozatául adta magát! Mert Isten nem tudott mást tenni, Ő megengedő az együgyűséggel és az értetlenséggel szemben is! Még azt is elfogadja tőlem, tőlünk!

A hitet várja cserében Isten tőlem: higgyem, hogy a magam, az Ember képtelensége ellenére is, mégis az emberrel társulva, megvalósul Isten terve, Isten országa eljön, beérik a jó szándék!

Ezt a feltétlen hitet, és engedelmességet vágyom magamnak Istenem, a világ ellenében, de a világban, a világot meg nem utálva, inkább szeretve – a Te szereteteddel. Segíts engem! Ámen