Ha felmerül a kérdés, hogy mit jelent

1Tim 6,13-16 - Megparancsolom neked Isten előtt, aki mindenkit éltet, és Krisztus Jézus előtt, aki Poncius Pilátus alatt tanúságot tett ugyanarról az igaz hitvallásról: tartsd meg a parancsot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig, amelyet meg fog mutatni annak idején a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya, az urak Ura, aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott és nem láthat, akinek dicsőség és örök hatalom! Ámen!

Lk 8,4-15 - Mikor pedig nagy tömeg gyűlt egybe, és a városokból özönlöttek hozzá, a következő példabeszédet mondta: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Ezt azután eltaposták, és az ég madarai felszedegették. A másik sziklára esett. Ez kikelt, de aztán elszáradt, mert nem volt nedvessége. Egy másik a tövisek közé esett. A tövisek is felnőttek vele, és elfojtották. De más szemek a jó földbe estek. Kikeltek és százszoros termést hoztak.” Amikor ezt elmondta, felkiáltott: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Tanítványai később megkérdezték őt, hogy mit jelent ez a példabeszéd. Ő ezt mondta nekik: „Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek [Iz 6,9]. Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje. Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.

Ha felmerül a kérdés, hogy mit jelent, mit mond számunkra ma az, hogy valaki szent, és mit ér számunkra egy szentnek az ereklyéje, az alapvetően nem baj. Ha minderről elgondolkodunk, az a kérdés, hogy eszünkkel, vagy szívünkkel vagyunk-e képesek rá választ adni. Illetve, hogy a válaszunk a miénk, vagy korunk, a világ válasza söpri el a bennünk szunnyadó szentséget, és e szentségi énünk által belőlünk kikívánkozó válaszunkat? Ilyenkor van helye az imádságnak. Amikor a kéréseimet nem azért viszem Istenem elé, hogy az én vágyaim teljesüljenek, hanem azért, hogy képessé lehessek Isten szándékait, terveit követni, képviselni. Úgy gondolom, hogy ilyen esetben az ész embert, a világi embert, merem szembe állítani a lelki emberrel. Tudva, hogy bennem mindkettő jelen van!

Isten akaratából lettem, születtem erre a világra, ugyanakkor tudom, hiszem és érzem, hogy Isten valami többet akar belőlem teremteni, nemesebbre rendelt, illetve, az anyagi létnél többet bízott rám. Rám, aki vagyok, de belőle rész, aki eszköze is egyben annak, hogy ebben a világban megvalósulhasson az Isten országa.(Nem azért, hogy magamat felmagasztaljam, hanem azért, hogy bennem megdicsőülhessen Isten. Hiszem, hogy engem a maga dicsőségére teremtett.)

Vagy, hogyan értem, hallgatom Jézus tanítását? Amikor ezt olvasom: „Mikor pedig nagy tömeg gyűlt egybe, és a városokból özönlöttek hozzá, a következő példabeszédet mondta: „Kiment a magvető magot vetni. (…) Amikor ezt elmondta, felkiáltott: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Tanítványai később megkérdezték őt, hogy mit jelent ez a példabeszéd. Ő ezt mondta nekik: „Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek [Iz 6,9]. (…) A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.” [Lk 8,4-15]

Kinek tartom magam? A tömegből egy valakinek, vagy Jézus tanítványának?(Az Ember méltósága az, hogy Isten rendeléséből életre van hivatva, meghívva!)

Mennyiben tiszta és jó szívvel hallgatom Istent, aki szólít, szól, és szavaira hallóvá akar tenni engem? Hiszem, elhiszem, hogy amikor Jézus azt mondja, hogy „nektek adatott”, akkor ezt nekem is mondja, rám is tekint?

Ebben a pillanatban is a magam problémái azok, amelyek elnyomják Jézus szavait? Képes, alkalmas vagyok rá, hogy Vele dialógusba kerüljek, megengedem a magam számára, hogy hallgassam, meghallgassam mit akar nekem mondani?

Atyám, segíts meg engem, hogy kéréseim közé bírjam beengedni kérdéseimet is; akkor, amikor bírok, képes vagyok, engedem a magam számára, hogy Veled kapcsolatba lépjek! De, ha kérdéseimmel állhatok eléd, akkor segíts meg engem abban is, hogy téged halljalak, a Te válaszaiddal legyek képes eggyé válni. Ne akarjam, ne várjam el tőled, hogy az én igazságom legyen a tied. Akarom, hogy a Te igazságod váljon az enyémmé! Bírjam magamévá tenni igazságodat!

Váljanak számomra fontossá szavaid: „Aki szereti életét, elveszíti azt, és aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök életre.” [Jn 12,25] Vagy, ha jobban illenek rám Márk szavai: „aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.” [Mk 8,35] - Találjak Rád, hogy Te rám találhass! Ámen