Félek, hogy a történelem megismétli önmagát

Kiv 32,15-24.30-34 - Visszatért erre Mózes a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. Mindkét oldalukon írás volt. Magának Istennek voltak a művei, a táblákba vésett írás is Istené volt. Amikor Józsue meghallotta az ujjongó nép zajongását, azt mondta Mózesnek: „Harci lárma hallatszik a táborból!” Ő így felelt: „Nem harcra buzdítás kiáltása ez, és nem harcra serkentők ujjongása ez: énekekesek szavát hallom én!” Amikor aztán a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút és a táncokat, igen megharagudott. Ledobta kezéből a táblákat, és összetörte azokat a hegy tövében. Aztán megragadta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, beleszórta a vízbe, és megitatta Izrael fiaival. Áronnak pedig azt mondta: „Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy bűnt hoztál rá?” Az így felelt neki: „Ne haragudjon az én uram, hiszen ismered ezt a népet, hogy hajlik a gonoszra! Azt mondták nekem: „Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak; mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott minket Egyiptom földjéről!” Én azt mondtam nekik: Kinek van közületek aranya? - Elhozták, ideadták nekem, én a tűzbe vetettem, és ez a borjú készült belőle.” Másnap aztán így szólt Mózes a néphez: „Igen nagy vétekkel vétkeztetek! Felmegyek az Úrhoz, talán sikerül megkövetnem őt vétketekért!” Vissza is ment az Úrhoz, és így szólt: „Kérlek, igen nagy vétekkel vétkezett ez a nép: aranyisteneket csinált magának. Most azonban vagy bocsásd meg nekik ezt a vétket, vagy pedig, ha ezt nem teszed, törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!” Az Úr azt felelte neki: „Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki könyvemből. Te csak menj, és vezesd azt a népet, ahová mondtam neked! Angyalom előtted megy majd, de a megtorlás napján meg fogom torolni ezt a vétküket is.”

Mt 13,31-35 - Egy másik példabeszédet is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet egy ember megfogott, és elvetett a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb lesz más veteményeknél. Akkora fa lesz belőle, hogy jönnek az ég madarai és az ágai közt fészkelnek” [Dán 4,8k.18]. Azután egy másik példabeszédet mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet egy asszony megfogott, és belekeverte három merőnyi lisztbe, amíg meg nem kelt az egész.” Mindezeket Jézus példabeszédekben mondta el a tömegnek. Példabeszéd nélkül semmit sem mondott nekik, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott: „Példabeszédekre nyitom ajkamat, kijelentem a világ alapítása óta elrejtett dolgokat” [Zsolt 78,2].

Félek, hogy a történelem megismétli önmagát. Amit mi emberek ugyan úgy nem veszünk komolyan, mint a magunk elrendeltetését sem. Miért kéne nekem, a mennyek országáról, Isten országáról, tudomással bírnom, ha nincs hozzá közöm?

Jézus arról világosít fel, azt próbálja tudatosítani az ember számára, ami számomra, az ember számára kell, hogy a legfontosabb érv legyen az élet mellett. Amit Mózes óta próbál az Isten, az emberrel megértetni.

És, eredménytelenül, vagy hiába? Lehet, hogy máshol van a probléma gyökere?

Ahogy Mózest, úgy Jézust is a zsidókhoz küldi az Atya. Mikor ez elégtelennek bizonyul, találkozik Jézus néhány pogánnyal, hitetlennel, hogy általuk váljon Isten igazsága a világ gazdagságává. Néhányan a zsidók közül hittek Jézusnak. Majd nekik hittek a pogányok közül többen. De mert a zsidók nem fogadták be őket, ők lettek egy újabb vallás képviselőivé, és őket nevezik keresztényeknek.

Kétezer év távlatából láthatjuk azt, mivé lett a kereszténység által a világ kezdete óta elrejtett dolgok. Feltehetjük magunknak az önvádoló kérdést: mennyire hiteles ma a számomra Isten kinyilatkoztatása, és az azt velünk megosztó Jézus alakja?
Mennyiben vagyunk különbek a zsidóknál? Talán elhitették velünk, hogy Jézus az Isten fia, Aki emberré lett értünk. De vajon hisszük is ezt, vagy csupán az eszünkkel fogjuk fel? Engedjük-e a magunk számára, hogy a Lélek átjárjon, szétáradjon bennünk, és átformálja ezt a vészesen világi gondolkodásunkat, szűk látókörünket?

Lehetnének talán ma is látomásaink, ahogy volt Mózesnek, vagy a többi prófétának? Talán vannak is, keveseknek, de azokat valakik mintha lefékeznék, nehogy szabadon terjedjen a Lélek?

Jézus elvetette a mustármagot, de mintha mi, az évszázadok során kikapáltuk volna. Vagy, mintha a kovász az idők során bedöglött volna. Vajon mi történik, és mi fog történni, ha ez így folytatódik. Van esélyünk, nekünk, európai népeknek, hogy szerezzünk, kapjunk új kovászt, vagy már a liszt is zsizsikes, vagyis, használhatatlan. Talán szellőztetni kellene néha azt a lisztet, és időben kovászolni, elfogadva azt a kovászt, amit idegenek, messzi földről adnak a számunkra. Nem szabad idegenkednünk már nekünk a misszionáriusoktól, inkább jó szívvel fogadni, befogadni és elfogadni kellene őket!

Tégy bennünket Istenünk nyitott, nyíltszívűeké! Hogy az Írás szava váljon számunkra ajándékoddá, és az idegenek követeiddé a számunkra. Hitünk újra éledjen, és virágozzon, termővé legyen! Ámen