Jelet várni, úgy is szabad

Kiv 14,5-18 - Jelentették eközben az egyiptomiak királyának, hogy megszökött a nép. Megváltozott erre a fáraónak és szolgáinak a szíve a nép iránt, és azt mondták: „Mit is tettünk, hogy elengedtük szolgálatunkból Izraelt?” Befogatott tehát harci szekerébe, maga mellé vette egész hadnépét, vett hatszáz válogatott harci szekeret, és minden egyéb harci szekeret, amely Egyiptomban volt, és mindegyikbe harcosokat helyezett. Az Úr pedig megkeményítette a fáraónak, Egyiptom királyának szívét, és ő üldözni kezdte Izrael fiait, jóllehet azok hatalmas kéz oltalma alatt vonultak ki. Amikor aztán az egyiptomiak követték az előttük haladók lábnyomait, a tenger mellett levő táborban rájuk bukkantak. A fáraó egész lovassága, harciszekerei és egész hadserege ott volt Piháhirót mellett, Baálcefonnal szemben. Amíg a fáraó közeledett, Izrael fiai felemelték szemüket, és meglátták, hogy az egyiptomiak mögöttük vannak. Erre igen megijedtek. Az Úrhoz kiáltottak, Mózesnek pedig azt mondták: „Talán nem voltak sírok Egyiptomban, hogy ide a pusztába hoztál ki minket meghalni? Miért is tetted azt, hogy kihoztál minket Egyiptomból? Nem így hangzott-e a szavunk, amelyet mondtunk neked Egyiptomban: Hagyj minket, hadd szolgáljunk az egyiptomiaknak? Hiszen sokkal jobb volt szolgálni nekik, mint meghalni a pusztában!” Mózes erre azt mondta a népnek: „Ne féljetek, várjatok csak, és meglátjátok az Úr üdvösségét, amelyeket ma cselekedni fog! Mert az egyiptomiakat, akiket most láttok, nem látjátok többé sohasem! Az Úr fog harcolni értetek, és ti el fogtok némulni!” Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: „Mit kiáltasz hozzám! Szólj Izrael fiaihoz, hogy induljanak! Te pedig emeld fel botodat, nyújtsd ki kezedet a tenger fölé, és oszd azt kétfelé, hogy szárazon járjanak Izrael fiai a tenger közepén! Én pedig megkeményítem az egyiptomiak szívét, hogy nyomuljanak utánatok, és megdicsőülök a fáraó által, egész hadserege, harci szekerei és lovasai által. Az egyiptomiak meg fogják tudni, hogy én vagyok az Úr - amikor megdicsőülök a fáraó által, harci szekerei és lovasai által!”

Kiv 15,1-6 - Akkor Mózes és Izrael fiai ezt az éneket énekelték az Úrnak: „Énekeljünk az Úrnak, mert fenségeset művelt, lovat és lovast a tengerbe vetett! Az Úré az én erőm és dicsérő énekem, mert ő lett az én szabadulásom. Ő az én Istenem, hadd dicsőítsem, Atyámnak Istene, hadd magasztaljam! Olyan az Úr, mint hős harcos: Mindenható az ő neve, a fáraó szekereit és seregét a tengerbe vetette, válogatott vezérei elmerültek a Vörös-tengerben. Hullámok borították el őket, miként a kő, a mélységbe süllyedtek. Jobbodat, Uram, megdicsőíti ereje, jobbod, Uram, az ellenséget megverte.

Mt 12,38-42 - Ekkor az írástudók és farizeusok közül egyesek azt mondták neki: „Mester, szeretnénk tőled egy jelet látni.” Ő azt válaszolta nekik: „A gonosz és parázna nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, csak Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás a cethal gyomrában volt három nap és három éjjel [Jón 2,1], úgy lesz az Emberfia is a föld szívében három nap és három éjjel. A ninivei férfiak föltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogják ítélni azt, mert ők megtértek Jónás igehirdetésére [Jón 3,5]; és íme, nagyobb van itt, mint Jónás. Dél királynője [1 Kir 10,1-10] föl fog támadni az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogja ítélni azt, mert ő eljött a föld határairól, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; és íme, nagyobb van itt, mint Salamon.

Jelet várni, úgy is szabad, hogy jelét adom Neki, hogy hiszem, értem is lett halálát és feltámadását. Mely bűneim bocsánatára Isten szolgálata! Nekem, és értem lett szolgálata! Jézus mondja: szolgálni jöttem. E szavai nem kevesebbet jelentenek! Megmentésemre, elém siet Isten, már a születés kapujában ott vár, hogy köszöntsön, elfogadjon, és magához vonjon. Ebben a hitemben mondja, hogy ne várjak más jelet tőle. Legyen elég nekem ennyi. Mi erre az én válaszom? Bűnbánatom? Amíg ezt a lépést én nem tudom meglépni, nem tudunk tovább lépni. Ha ezen a ponton feneklik meg a kettőnk közötti kapcsolat, akkor milyen jelet akarok én még? A mi alapállásunk olyan, hogy magunkat érdekes módon, vagy így, vagy úgy, de minduntalan a középpontban találjuk. Éppen diktálni próbáljuk, hogy merre, vagy hogyan, esetleg mennyire legyen az ami a mi szerintünk helyes, jó. Meg sem fordul a fejünkben, hogy ötletünket Isten elé vigyük, és megkérdezzük Tőle, hogy Ő mit szól hozzá. Ő hogyan gondolja, vagy elképzelése szerinti e a mi szándékunk. Vagy talán öncélú?

Mert írástudónak, farizeusnak nem volnánk alkalmasak Isten szemszögéből? Segíts meg Istenem, hogy magammal reálissá, őszintévé lenni, képes lehessek! Ámen