Krisztus valóban új szövetséget kínál a számunkra

Kiv 24,3-8 - Elment tehát Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden szavát és rendeletét. A nép egy szívvel-lélekkel felelte: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott!” Ekkor Mózes leírta az Úr minden beszédét. Majd felkelt kora reggel, oltárt épített a hegy tövében, és tizenkét emlékoszlopot állított, Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Aztán odaküldte Izrael fiainak ifjait, hogy mutassanak be egészen elégő áldozatokat, és vágjanak az Úrnak békeáldozatul fiatal bikákat. Mózes pedig fogta a vér felét, és a medencékbe töltötte, a másik felét pedig az oltárra öntötte. Aztán fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép hallatára. Erre ők azt mondták: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk!” Ő pedig fogta a vért, és meghintette vele a népet, és így szólt: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr megkötött veletek e szavak alapján!”

Zsid 9,11-15 - Krisztus azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátoron át, nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva [Szám 19,9.17] a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott tettektől, és az élő Istennek szolgáljunk! Így tehát egy új szövetség közvetítője: ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét.

Mk 14,12-16.22-26 - A kovásztalan kenyerek első napján pedig, mikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték tőle: „Mit akarsz, hová menjünk előkészíteni, hogy megehesd a húsvéti vacsorát?” Akkor elküldött kettőt a tanítványai közül, ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, és ahova bemegy, mondjátok a házigazdának, hogy a Mester kérdezi: „Hol van a szállásom, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom?” Mutatni fog nektek egy nagy ebédlőt készen, megterítve. Ott készítsétek el nekünk.” Tanítványai elindultak és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: „Vegyétek, ez az én testem.” Azután fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, az új szövetségé [Kiv 24,8; Jer 31,31], amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom nektek: többé már nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom Isten országában.” Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére.

Krisztus valóban új szövetséget kínál a számunkra! Ebben az Új Szövetségben az az új, hogy magunkat merjük föláldozni. Ne mások, jelképesen állatok áldozatát akarjuk magunk áldozata helyett odaajánlani, felkínálni. Mert milyen áldozat az, amiben magamat megmentem, és mások életét kívánom azért cserébe.

Jézus a Húsvéti vacsorában bemutatja önmaga áldozatát, mely értünk adott áldozat! Nem nekünk adja az életét, hanem az Atyának, értünk. Példát mutat. „Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek.” [Jn 13,15-17]

Boldoggá lenni! Amikor az Atya példaként állítja elénk a Fiút, akkor nem egy tragédiát, nem is tragikomédiát akar eljátszani a történelem színpadán, hanem teljes őszinteséggel, komolysággal, elkötelezetten a Teremtés céljáért olyan tettet hajt végre, amivel mintát akar adni minden ember számára. Mi a célja Istennek? „Mert én irgalmasságot akarok és nem áldozatot, és Isten ismeretét inkább, mint égő áldozatokat.” [Óz 6,6] Becsületes szándékát nyújtja az Ember számára, ami ezzel az élettel célja Istennek!

Valójában nem az áldozat bemutatására kell az embernek koncentrálnia, hanem Isten szándékára, példaadására, amire kellene, hogy az életem méltósággá válhasson. Dicsőséget szerezni! A főparancs szerint: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. ^{(MTörv 6,5)} Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. ^{(Lev 19,18)} Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.” [Mt 22,37-40] Istent megdicsőíteni, majd az Embert, embertársamban. Ugyanakkor e kettőben rejtőzködik az érdem: én magam csak úgy dicsőülhetek meg, ha megdicsőítem Őket! Ez a valódi Szent Háromság!

Ahogy a háromszemélyű egy Isten sem juthat dicsőségére önmagában, csak úgy, ha egymást dicsőítik – teljesítik ki – folyamatosan; így van ez az Isten, az Ember és a személyem háromszemélyű egységében is.

A mai napon, amikor az Oltáriszentségben azt ünnepeljük, hogy Jézus nekünk ajándékozását dicsőítjük, akkor azt is ki kell jelentenünk, hogy elfogadom Jézus meghívását: „jöjj, kövess engem”: nekem is fel kell áldoznom magam a szeretetért, hogy a szeretet áldozata, dicsőségemmé válhasson! Vállalni kész vagyok, hogy dicsőségedben részem lehessen, Atyám! Ámen