A Te értelmedből adtál nekem Istenem!

ApCsel 18,23-28 - Miután itt töltött egy bizonyos időt, útra kelt, és sorjában bejárta Galácia tartományát és Frígiát, s minden tanítványt megerősített. Eközben egy Apolló nevű, alexandriai származású zsidó jött Efezusba, aki ékesszóló és az Írásokban igen jártas volt. Mivel már oktatást kapott az Úr útjáról, buzgó lélekkel beszélte el és szorgosan tanította az Úrra vonatkozó dolgokat, de csak János keresztségéről tudott. Bátran kezdett tehát működni a zsinagógában. Amikor Priszcilla és Akvila hallották őt, maguk mellé vették, és alaposabban megmagyarázták neki Isten útját. Mikor aztán elindult Akhájába, a testvérek buzdították, s írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Amikor odaérkezett, sok mindenben hasznukra volt a híveknek, mert ellenállhatatlanul megcáfolta a zsidókat a nyilvánosság előtt, s kimutatta az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus.

Jn 16,23b-28 - S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem. Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen. Ezeket példabeszédekben mondtam nektek. De eljön az óra, amikor már nem példabeszédekben szólok nektek, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon kértek majd az én nevemben. Nem mondom nektek, hogy én fogom kérni az Atyát értetek, mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettetek engem, és hittétek, hogy én Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától, és idejöttem a világba; most újra elhagyom a világot, és elmegyek az Atyához.’’

A Te értelmedből adtál nekem Istenem!

A kényszerűség és a kényszeredettség között milyen viszony áll fenn? - tettem fel a kérdést tegnap.

Kényszerűség = Erőszakolt, saját kényünk, akaratunk, hajlamunk elleni. Amit tudatommal kontroll alatt képes vagyok tartani, így döntésre képes vagyok, hogy szeretettel, vagy szeretet ellen való-e engednem e kényszernek.

Kényszeredettség = Erőszakolt, saját kényünk, akaratunk, hajlamunk elleni. Azonban, nincs, nem bírom felette a tudatos döntés képességét, mert - bármilyen - függőségi viszonyban vagyok a kényszerrel.

A döntésre képességem azon múlik, hogy bennem él-e legalább két, olyan egyenértékű lehetőség, melyek között értékelhető döntésre látok esélyt. A döntésképességemen túl van már az, ami öncélúság, vagy másokért való felelősség. Miről döntök? Arról, hogy mennyire vagyok közösségi ember, ill. mennyire nem.

Azon még morfondírozok, hogy ez mennyiben tanulható, tanítható, vagy, mennyiben természetes része egyéniségünknek? Felmerül bennem, hogy, esetleg, képtelenség elsajátítani, ha a személyiségünk eleve nem rendelkezik ezzel a jeggyel?

Amennyiben a helyzetekben nem döntést hozok, hanem tudatosság nélkül engedek a kihívásnak, anélkül, hogy meghatároznám értékviszonyomat a helyzethez, akkor lehetséges, hogy kényszeredett függőségben vagyok az adott helyzettel. Aminek következtében kijelenthetjük, hogy a helyzet mögött álló személyhez, vagy az adott helyzethez kapcsolható függőségből válok cselekvővé. Az pedig már még messzebbre vezető kérdés, hogy a függőségem kóros, vagy sem. Személyiségem fejlődésében ez utóbbi felvetésnek van jelentősége annyiban, amennyiben meghatározója mozgásteremnek, és torzulásomnak, illetve egészséges, vagy egészségtelen személyiségem kialakulásában.

De, hallgassuk, mit mond Jézus: „Nem mondom nektek, hogy én fogom kérni az Atyát értetek, mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettetek engem, és hittétek, hogy én Istentől jöttem.” Jézus azt állítja, hogy nincs szükségünk az Ő közvetítésére, ha Vele egységet képesek vagyunk teremteni, szeretetben. Ami annyit tesz, hogy tanítása, élete, példája olyan értékű számomra, ami egyenesen az Atya elé visz engem. Ebben a gondolatkörben van jelentősége annak is, hogy „én és az Atya egyek vagyunk”. Hiszen, Krisztussal való egységben, közösségben, ráérezhetek, ráismerhetek az Atya végtelen szeretetére. Ebben a Velük való szeretetközösségben mélyülhet hitem, lehetek azzá, akit bennem Isten „álmodott” meg. Az Atya végtelen hálája azért, amiért a Fiút, mint az Atya Fiát tiszteljük, becsüljük, hittel elfogadjuk, követjük, megvalljuk!

Ezért érdemes hitemben növekednem, hogy birtokomban lehessen az Atya végtelen szeretete, segíts ezen az úton haladnom Atyám! Ámen