Nem könnyű a számunkra nem kedvező
ApCsel 18,9-18 - Az Úr pedig azt mondta éjjel látomásban Pálnak: „Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban.” Ott maradt tehát egy évig és hat hónapig, s közben tanította nekik az Isten igéjét. Egyszer azonban, amikor Gallió volt Akhája prokonzula, a zsidók egy akarattal rátámadtak Pálra. Odavitték az ítélőszékhez, és azt mondták: „Ez törvényellenes istentiszteletre beszéli rá az embereket!” Mielőtt azonban Pál szóra nyitotta volna száját, Gallió így szólt a zsidókhoz: „Zsidó férfiak! Türelemmel lennék hozzátok annak rendje s módja szerint, ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy nagyon gonosz bűntettről volna szó. De ha tanításról, nevekről és a ti törvényetekről folyik a vita, intézzétek el magatok. Ezekben én nem akarok bíró lenni.” S elűzte őket az ítélőszéktől. Erre mindnyájan megragadták Szosztenészt, a zsinagóga elöljáróját, és megverték az ítélőszék előtt, de Gallió ezzel sem törődött semmit. Pál pedig még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől. Miután Kenkreában megnyíratta a fejét - fogadalma volt ugyanis -, elhajózott Szíriába, és vele ment Priszcilla és Akvila is.
Jn 16,20-23a - Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra. Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki. S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem. Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
Nem könnyű a számunkra nem kedvező, ráadásul, a rajtunk kívülálló okokból bekövetkező eseményeket tudomásul venni, azokkal azonosulni, azokhoz alkalmazkodni. Ezek a bennünket kényszerítő körülmények. Nincs rá hatásunk, ugyanakkor elviselésére, elfogadására kényszerülünk.
Vajon, ezekre a helyzetekre fel lehet készülni? Tudatos szeretetre érett felnőttként azt mondom, hogy feladatom az, hogy felkészüljek ezekre a helyzetekre, tudva, számítva rá, hogy a pillanat nem örök, a változás természetes, ráadásul, a változás mindig felelősséget követel tőlem. Ez a felelősség elsősorban az alázatról szól: az elfogadás alázatáról szól. Amit nem tudok megváltoztatni, ahhoz alkalmazkodnom kell, a szeretet felém forduló igényével. Mit vár el tőlem az új helyzet? Mire szólít meg, mire kér engem a változáson keresztül a Változtató? Hinnem kell, hogy a változásban is ott van az Isten, még akkor is, ha a változást nem Ő kényszeríti ki, ill. a változás, Isten természetében, a teremtett mindenségben, teljesen természetes. Ha természetes, akkor nem azért az, hogy nekem szenvedést, kárt, fájdalmat, stb. -t okozzon, hanem, egészen egyszerűen szükséges. A változásban sem én vagyok a középpont, csupán egy szereplője – résztvevője - vagyok, akinek a szerepét éppen a körülmény rendezi. Így kell a helyzettel a viszonyomat is tisztázni. Elfogadni, és ahhoz beleegyezésemet adni; hangsúlyozom, hogy szabad akaratommal! Ami azt jelenti, hogy tudatosultan igazodok, nem követelve magamnak abban az eseményben más helyet, mint amit nekem szán a körülmény. Hangsúlyozni kell azonban, hogy amikor erről beszélek, akkor azokról az eseményekről van szó, melyek rajtam kívül álló okok következményei (halál, katasztrófa, stb.), amibe nem tartozik bele az az esemény, amikor valaki, egy másik személy akarja kijelölni számomra a feladatot, a felelősséget, rám osztva olyan cselekvést, mely valami szubjektív érdek kiszolgálásáról szól, melyben helyemet nem érzem, nem tudom, vagyis felhasználásnak, kihasználásomnak tekintek!
Jézus arról világosít fel ma engem, hogy a pillanat van az egészért. Ahogy a szolga sem lehet nagyobb uránál (l.: Mt 10,24), úgy a pillanat sem lehet több az egésznél.
Nekem a dolgom az, hogy magamon uralkodjak, akkor legalább, amikor nem látom, nem értem, hogy mi haszna, mi értelme, vagy miért jó az, ami történik, ami tőlem is változást követel. Mert nem a pillanat, az idő van értem, hanem az időben kell nekem a helyemen lenni. Ott, ahol Isten akar találni engem. Amit úgy is mondhatok, hogy Isten céljából, céljaira kell mindig cselekvővé lennem. Megengedővé lenni Isten szándékának, akaratának.
Miközben e sorokat írom, elmélkedem, vitatkozom. Az éppen aktuális állapotommal, viszonyaimmal. Ahol tisztáznom kell, és talán ez mindig felmerülő kérdés: mi tekinthető rajtam kívül, tőlem várt eseményhez kapcsolódó megfeleltetésemről?
A kényszerűség és a kényszeredettség között milyen viszony áll fenn? A lelkek megkülönböztetésére való alkalmasságomról van itt szó talán. Arról, hogy mi az, amit Isten vár el tőlem, és mi az, amit az ember? Az az ember, aki a maga céljaira akar használni, amik lehet, hogy kicsinyes öncélúságok, valamilyen ruhába öltöztetve.
Istenem segíts meg engem, hogy képes legyek a Te bölcsességeddel szolgálni a Te dicsőségedet, és ne az emberekét. Amiről Jézusnak az a tanítása jut az eszembe, amikor azt mondja, hogy ne várjunk Istentől jutalmat, amikor mi már egymástól kikényszerítettük a magunk jutalmát. Talán ez szól a leginkább a kényszeredett cselekvésről. Bocsásd meg nekem Istenem, hogy én ilyen játszmákban nem szeretnék szerepet vállalni, becsapva önmagunkat és megpróbálva téged is kicsinyes játékainkhoz eszközül felhasználni! Ámen
