A szükség kérdezteti velem
ApCsel 4,32-37 - A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott dolgok árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt. Így József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás melléknevet kapta - ennek jelentése: Vigasztalás fia -, mivel szántóföldje volt, eladta azt, az árát pedig elhozta, és letette az apostolok lábához.
Jn 3,7-15 - Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek. A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.” Nikodémus megkérdezte: „De miképpen lehetséges mindez?” Jézus azt felelte neki: „Te Izrael tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony mondom neked, hogy amit tudunk, azt mondjuk el, és amit láttunk, arról tanúskodunk, de a mi tanúságunkat nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról szóltam nektek és nem hiszitek, hogyan fogjátok majd elhinni, ha a mennyei dolgokról beszélek nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.”
A szükség kérdezteti velem: vajon, a Test szolgája a Lélek, vagy a Lélek szolgája a Test?
A válasz bennem egy újabb kérdésként hangzik: mi minek az alárendeltje számomra: az örökkévaló e világnak, vagy e világ az örökkévalónak? A test, az anyagi létforma, amit most megtapasztalok, e világ része. A Lélek az örökkévalóm része, mely nem kötött sem formához, sem térhez, sem időhöz, sem mulandóhoz. A Lélek, mely éltet, mely létezésem, ami egyszerűen van. „Szükséges újra születnetek” Jézus szavai szerint egyszerűen azt jelenti, hogy a testet, mely előbb van, alá kell rendelni a Léleknek, melyre szolgál a tudatom. Rá kell ismernem, hogy létezésem nem merül ki anyagi mivoltomban, e világi létformámban. Tovább kell fejlődni magam! Jézus, magára utalva mondja: „amit tudunk, azt mondjuk el, és amit láttunk, arról tanúskodunk”. A Tanító, a Mester át akarja adni számomra mindazt, amit az Atya rá bízott.
Nekem, ma már túlhaladott az a vallási berögződöttségünk, hogy Krisztust imádni, nagyobbnak tartani Őt az Istennél, a Teremtőnél, Aki pedig a Fiút azért küldte el, hogy Hozzá vezessen bennünket. Nekem nem szabad leragadnom a Fiúnál, a barátnál, a Kézvezetőmnél, az Utamnál, a Mesteremnél. Tudva és elfogadva, sőt tisztelve, hogy a tanítvány nem lehet nagyobb a mesterénél, mégis a mestert azért kell tisztelnem, amiért az Igazságot szolgálja, és engem a maga hasonlatosságára akar elvezetni az által, hogy mindent megoszt velem, amiről tudomása van, amije van. Ez az, amiért nagynak, magasztosnak tartom.
Jézus halála, és feltámadása nem az én halálom és feltámadásom helyett történt, hanem az én halálom és feltámadásom elkerülhetetlen szükségére akarja ráirányítani a figyelmemet! Pál apostol mondja: „Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.” [Fil 3,10-11]
Richard Rohr mondja: „Jézus sohasem kérte, hogy imádjuk, de azt gyakran mondta, hogy kövessük.” Ugyanakkor Jézus mai szavai is önmagukért beszélnek, csak nem szabad félremagyaráznunk: „… úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.” Mert fölemeltetett, szenvedett és meghalt, hogy halálom se legyen hiábavaló, mégse ébresszen bennem rettegést, annál nagyobbat, mint annak a reménye, hogy feltámadásában is részesülhetek! A hit fényességére lett Jézus szolgálómmá! Bevilágítani akarja azt az utat, amit végig kell járni, hitemet megtartani, míg Isten szeretetébe bele nem csobbanhatok, bele nem merülhetek. Ráismerve arra a végtelen gyönyörűségre és boldogságra, amiért ebben az életben minden gyötrelmet, szenvedést, kínlódást, meg nem értést, el nem fogadást, érdemes elviselni.
Mennyei Atyám, köszönöm a Fiú áldozatát, de kinyilatkoztatását is! Köszönöm, hogy gondoskodsz arról, hogy nekem mindent kiközvetíts ahhoz, hogy utamon a hit bizonyosságával bírjak haladni, a Te teljességed felé, Krisztussal, és Krisztus nyomában; ahogy Pál mondja: „Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az eléje tárt öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül. (Zsolt 110,1) 3Gondoljatok tehát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el –, hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek.” [Zsid 12,2-3]. Dicsőség legyen nevednek! Ámen
