A számonkéréstől való félelem?

Lev 19,1-2.11-18 - Így szól az Úr Mózeshez: „Szólj Izrael fiainak egész gyülekezetéhez és mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok! Ne lopjatok, ne tagadjatok le semmit és ne csalja meg egyiktek a másikat! Ne esküdjél nevemre hamisan, hogy meg ne szentségtelenítsd Istened nevét - én vagyok az Úr! Ne keress ürügyet felebarátod ellen, és erőszakkal se nyomd el őt! Napszámosod bére ne maradjon reggelig tenálad! Ne átkozz süketet és ne tégy gáncsot vak elé: féld az Urat, a te Istenedet - mert én vagyok az Úr! Ne kövess el jogtalanságot és ne ítélj igazságtalanul! Ne nézd a szegény személyét, s ne légy tekintettel a hatalmas arcára: igazság szerint ítélj felebarátodnak. Ne légy rágalmazó, se besúgó a nép között. Ne törj felebarátod vérére - én vagyok az Úr! Ne gyűlöld testvéredet szívedben, hanem fedd meg nyíltan, hogy ne legyen bűnöd miatta. Ne állj bosszút, s ne emlékezzél meg polgártársaid igazságtalanságáról: szeresd felebarátodat, mint te magadat - én vagyok az Úr!

Mt 25,31-46 - Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan [MTörv 33,2], akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.” Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk téged betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?” A király így válaszol majd nekik: „Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.” Erre azok is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?” Akkor ő így felel majd nekik: „Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.” És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.”

A számonkéréstől való félelem? Avagy a fő parancs megértése? Netán a kettő között találom megérintve magam? „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok!"

Isten Igéje kíván megszólítani, és magára vonni a figyelmemet!

A szeretetből való cselekvésben kiteljesedni! A szeretetben kiteljesedés, a legteljesebb megszentelődés kegyelme! Ha a szentségek vétele nem erre ösztönöznek, nem erre indítanak, akkor az azt jelenti, hogy valamit nem értek világosan abból, amit Isten próbál közölni velem.

„Bátorság. Ne féljetek!" [Mt 6,50] Mondja az Úr, a mi Istenünk, azoknak, akik a legközvetlenebb tanítványai, de akiket rajta kap, hogy elbizonytalanodnak hitükben, állhatatosságukban.

Hányszor vagyunk mi magunk is így! Különösen, amikor a városban jártunkban-keltünkben megszólít bennünket egy-egy koldus, nincstelen, elhanyagolt külsejű, hajléktalan, élhetetlen ember. Akikre tekinthetünk úgy is, mint egy Jézus korabeli leprásra. Vajon, a mai evangélium ezekről a kéregetőkről beszél?

A templomunk bejáratánál, a vasárnapi misék előtt és után rendszeresen ólálkodnak kéregetők, akiket papunk rendszeresen elzavar. Sőt, még a rendőrségtől is kér segítséget, hogy tartsák távol őket a templomtól. Mit nem értek? Mivel van dolgom, és mivel nem?

Hol vonatkozik rám Jézus tanítása, és hol nem? Mi szolgálja üdvösségemet, és mi nem?

Hú, mennyire nem könnyű eligazodnom az életben! Jézus szavait, Isten Igéjét aprópénzre váltani, életre kelteni.

Nézzük csak, hogyan folyik a beszélgetés, a képzeletbeli beszélgetés a király és a jobbja felől állók között?

A megszólítás: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta.”

Kik ők, a jobbján állók? Akik: mikor „éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.”

Akkor az igazak értetlenül visszakérdeznek a királyra: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk téged betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?” No lám, az igazak cselekvése, mintha nem azért lett volna jó, igaz, mert félelemből próbáltak volna, igyekeztek volna, kényszerűséggel eleget tenni, hanem önzetlen, szelíd szeretettel, mert szívükből fakadt fel a jóra képesség!

„A király így válaszol majd nekik: „Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” Kik is a király testvérei? Itt kell, hogy helyére kerüljön a tudatosságunk: Én kije vagyok a királynak? Ha én magamat testvérének tekintem, aki sokadmagammal találok testvériségre Benne, akik nálam jobban rászorulók, mert kisebbek, és elesettebbek, akkor azokkal van dolgom. Számukra tőlem vár a király segítséget, hogy én vigyem el azokhoz Őt. A közösségi létem elsősorban a közösségen belüli elvárások iránti elkötelezettséget várja el tőlem. Amikor ott már a szeretet, az alázat, a szelídség, a bölcsesség, dolgában egyenlőségre találtunk, akkor a többletünk az, ami arra való, hogy tovább adjuk azt. Azok felé, akik ebbe a közösségbe kívánkoznak tartozni, mert látják, hogy nem a kapzsiság tart össze bennünket, hanem a szeretet biztonsága és bizonyossága, mely nyitottság, a rászorulók felé való igényesség szelídségével fordulunk. Ami tiszteletet követel, és képes felemelni a rászorultakat.

Ez az az állapot, amit, ha helyesen értünk, és helyesen alkalmazunk, akkor a Szent megszentel bennünket is. Így válik érthetővé, hogy „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok!"

Ó én Istenem, drága gazdám, szerető és gondviselő Atyám! Add meg számunkra a világosság lelkét, hogy képesek legyünk a Te jelenlétedben megszentelődni, szentekké lenni! Ámen