A teljességnek nincs szüksége emberek bizonyságára!

Zsid 7,25 - 8,6 - Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értük közbenjárjon. Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél; akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. A törvény ugyanis gyarló embereket rendel papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút [Zsolt 2,7; 110,4]. Mindabból azonban, amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben [Zsolt 110,1], mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített [Szám 24,6G]. Mivel minden főpapot az ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy neki is legyen valamije, amit bemutat. Ha ő a földön volna, nem is volna pap, mert ezek a törvény szerint mutatnak be áldozatokat, az égi dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak, ahogyan Isten Mózesnek megmondta, mikor a sátrat készítette: „Nézd -- mondta --, készíts mindent arra a mintára, amelyet neked a hegyen megmutattam!” [Kiv 25,40] Ő azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul.

Mk 3,7-12 - Jézus pedig tanítványaival együtt elment a tengerhez. Nagy sokaság követte őt Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idúmeából, a Jordánon túlról. Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság jött hozzá, mert hallották, hogy miket művelt. Tanítványaitól azt kérte, hogy egy bárka álljon készen számára a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt. Mivel azonban sokakat meggyógyított, mindazok, akik valami betegségben szenvedtek, ott tolongtak körülötte, hogy megérinthessék. A tisztátalan lelkek pedig, amikor meglátták, leborultak előtte és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia.” Ő azonban keményen rájuk parancsolt, hogy ne árulják el őt.

A teljességnek nincs szüksége emberek bizonyságára! Mert a teljesség, a világban az által bizonyosul meg, ha a részek, a részei, egységre jutva, képesek igazolni a teljességet. Ugyanakkor, a teljesség, Istenben, önmagában nyer bizonyosságot.

Ahhoz, hogy a részek egységre léphessenek, a teljességbe vetett hitre kell eljutniuk. Mely teljes bizalmukat igényli Istenben, és ezzel együtt a Fiúban. Mert a szeretet befogadásának, megtapasztalásának, végül megélésének ez feltétele. Ez vezetheti el a részeket arra, hogy egységre léphessenek, hogy egységükből képessé legyenek megtermékenyíteni a földet.

De, vajon, kik árulják, árulhatják el a teljességet, az Istent? És mit mond az Írás akkor, amikor azt mondja: „ne árulják el őt”?

Mert a tisztátalan lelkek fogalmát is értelmezhetjük ugyan, azonban valós értelméről nem biztos, hogy helyesen vélekedünk. A „tisztátalan lelkek” fogalmát úgy tűnik, hogy Jézus vezette be, hiszen csak az Újszövetségben találjuk ezt a fordítást. Magát, a „tisztátalan” kifejezést azonban, megtaláljuk már Mózes könyveiben, majd Pál leveleiben.

Úgy tűnik, hogy tisztátalannak azt kell tekintenünk, aki a szentséget megveti, vagy meghazudtolja, illetve a szentséget felhasználja önmaga előnyeire, tehát: visszaél a szentség méltóságával. Nem kell megütközni azon, hogy igen, magamra ismerek. A volt, a múlt árnya kísértsen, de ne engedjük, hogy fogságában tartson! Hiszem azt, hogy engem Jézus felszabadított bűneim terhe alól? Ha képes voltam már életgyónásra, bűneim magvallására, azaz: azokat átengedtem Istennek, akkor tudnom kell eltávolodni a tisztátalanságomtól. Újjászületésem Krisztusban kell, hogy megtörténjen, lefolytatódjon, vagyis, meg kell érnem a szentségi életre. És ez nem okvetlenül áll párhuzamban azzal, hogy az egyház mit tekint annak, minek tekint engem. A magam lelki állapotáról, ha józan, állhatatos és hűségesen kitartok a hitben, csak én vagyok alkalmas rá, hogy számot adjak, és egyedül a velem személyes kapcsolatra lépő Istennek, akivel magam is akarom ugyan azt a személyességet megélni, megtapasztalni, és ápolni.

Uram, Istenem, és Édes Atyám! Neked ajánlom, és tartogatom magam, hogy mikor annak ideje eljön, Te mondhassad rólam, hogy „köszöntelek téged, aki mindent megtettél azért, hogy velem közösségre jussál, emberi mivoltod teljességére sarkallva magad!” Akarom, hogy úgy legyen! Ámen