Jézusban minden új értelmet kap

Zsid 6,10-20 - Mert Isten nem igazságtalan, hogy megfeledkezzék művetekről és a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok. Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a készséget tanúsítsa mindvégig, míg a remény be nem teljesedik, s hogy ne legyetek restek, hanem azok követői, akik a hit és a béketűrés által örökösei az ígéreteknek. Mert amikor az Úr Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nála nem volt senki nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött: „Bizony, áldván áldalak téged és sokasítván megsokasítalak.” [Ter 22,16-17] Az pedig türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet. Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és minden viszálykodásuk vége a megerősítő eskü. Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az elénk tárt remény elnyerésére. Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig [Lev 16,2], ahová mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké [Zsolt 110,4].

Mk 2,23-28 - Történt ismét, hogy amikor szombaton a vetések közt járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: „Nézd, azt csinálják szombaton, amit nem szabad.” Ő így felelt nekik: „Sohasem olvastátok, mit cselekedett Dávid [1 Sám 21,2-7], amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába Abjatár főpap idejében, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak a papoknak, és adott azoknak is, akik vele voltak?” Aztán hozzátette: „A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is.”

Jézusban minden új értelmet kap! Még azok a viszonylatok is, melyek között élünk, és melyek között meghatározzuk identitásunkat, tudatunkat, és cselekvőképességünket.

Csak egyetlen dolog a probléma: ha életemet nem Jézusban fogalmazom meg, és nem Jézus terében kötelezem el magamat, akkor a vele való viszonyom, tudatosságom, cselekvésem nem érvényesülhet. Akkor a világ felülírja azt a szabályrendszert, amit Jézus szeretne elém élni, megmutatni, és azzal példát adni, hogy hogyan érhetem el a teljességemet, minősített és méltósággal teljes emberségemet.

„A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért.” Amikor erről a mondatáról elmélkedem, és ennek a gondolatnak a kibontásában vetítem le életemet, ráismerek, hogy ez egy új megközelítése annak, amit eddig életnek neveztem. Ebben újdonság elsősorban abban új, hogy a világ, melyben életem van, a vele való kapcsolatom nem direkt, nem én központú, hanem Isten központú. A tengelyében ott áll az Isten, Aki körül zajlik minden. Isten az, akiből árad a centripetális erő, mely vonzás. Vonzani akar magához mindent, mert Benne van az élet. Ennek ellene hat egy másik erő, a centrifugális erő, mely eltávolítani akar, kiszakítani akar a tengely vonzásából. Az ember, a maga személyességével, és e személyességéhez tartozó szabadságával döntheti el, hogy melyik erőnek engedi meg azt, hogy hasson rá. Amikor Jézus azt próbálja elmagyarázni, hogy a törvény, az ideológia, de még a filozófia, vagyis az ember tudata által felállított koordináták nem uralkodhatnak a természetfeletti törvényeken, Isten szabadságán, akkor azt próbálja értésünkre adni, hogy a centripetális erő megtartó erő lehet a számunkra, sőt, életünk, létezésünk feltétele, ereje. Ellentétben azzal az erővel, ami ez ellen próbál hatni.

Látszólag, az ember által megfogalmazott koordinátával, szabállyal magyarázom, indoklom, értelmezem Jézus szerepét, másságát. De azért merem ezt megtenni, mert Isten sem tesz mást, mint emberré lesz, de azért, hogy emberi eszközökkel próbálja megértetni velem isteni szándékát. Az élet célját, létezésem okát, hozzád, és minden természeti dologgal való viszonyomat. Pontosan azért, hogy ne a félelem, a rettegés, az értetlenség, a csalódottság, az okoskodás, a sértettség, stb. legyen úrrá rajtam, és energiáimat ne arra pazaroljam, hogy ebből a megtartó erőből kiszakítsam magam. Hanem, Isten azt akarja, hogy bízzak Benne, merjem Rábízni magam, megengedjem, hogy ereje erőmmel párosuljon, és életet teremjen.

Pál sem beszél másról, csak számomra, ez a most kiragadott részlet, illetve a Zsidókhoz írt levelének részletei önmagukban foltok, amelyek nem utalnak, nem mutatnak az egészre, arra a szándékára, amiért küzd. Talán azért ilyen, mert Ő is érzi, hogy a zsidóság mennyire bajban van, ha Jézust nem érti meg, nem fogadja el, és megtapad a maga Istenről alkotott képénél.

Én nem akarok abba a hibába esni, hogy letapadok a magam Istenképénél. Éppen ezért kutatom, barátjaként próbálom Jézust felfedezni, megismerni a magam számára, hogy általa jussak közelebb az Atyához, akivel Jézus egy. Mert Jézusom, én hiszem, hogy Te az Atyában vagy, és  az Atya Benned, így kérem Istenemet, hogy Szentlelke által vezessen a maga értelmének minél teljesebb megismerésére, hogy a magam teljességére eljuthassak! Ámen