Hinni, és hitemmel élni

Zsid 5,1-10 - Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: „Fiam vagy te, ma szültelek téged” [Zsolt 2,7]. És ahogy más helyen is mondja: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” [Zsolt 110,4]. Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki [Iz 45,17G], - mivel Isten főpapnak nevezte őt Melkizedek rendje szerint [Zsolt 110,4].

Mk 2,18-22 - János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Odajöttek néhányan, és megkérdezték tőle: „Miért böjtölnek János és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek. Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt: akkor majd böjtölnek, azon a napon. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor szétszakítja a tömlőket, és kiömlik, s a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való.”

Hinni, és hitemmel élni, hogy mi mind, keresztények és keresztyének Krisztuséi vagyunk!

Még előbb, onnan kell elindulnom, ahol éppen állok, vagyok, életem tart, és mely közösségben találom magam. Mert, ugyan mennyi megdöbbentő körülmény hálózza be életemet, és környezetem életét. Ami mind arra próbál figyelmeztetni, hogy a magam oly ártatlannak és szépnek, üdének, és csillogónak – mondhatom gyermeki ártatlansággal biztonságot – hitető világom kereteit pontosan Krisztus szeretete által merjem tágítani. Beengedni ebbe a világba azokat is, akiknek sorsát nem értem, de tudom, hogy Krisztus keresésében telik. Tudva, hogy nem nekem kell az embereket megdicsőíteni, de nekem kell szeretni. Engedelmességet tanulva Tőle, akiben nem keltett félelmet, idegenkedést, de bűntudatot sem az, hogy megszólítson egy idegen asszonyt, egy samáriai asszonyt!

De miért volt képes Jézus erre a nyitottságra, erre a bátorságra? Mert Jézus nem szenvedett a függőségtől. Jézus az Atya közösségében élte meg emberségét! Nem kényszeredetten, és nem függőségben, nem görcsös megfeleltetések között, hanem szabadságában, önként élte emberségét bele Istenségébe!

Ez a tudás kell, hogy bennünk is gyökeret verjen: én Istenben vagyok szabad; Istenen kívül nem létezem; Istenre bízhatom magam, Akiben nem a vétkeim, bűneim határoznak meg, hanem az, hogy szeretve vagyok Általa, Benne, és Veletek! Akiken keresztül is kifejezni akarja, szándékozza, vágyakozza Isten a szeretetét irántam, ahogy rajtam keresztül is irántatok. Éppen ezért, amikor a magam kénye kedvét, akaratát, és érzéseit megzabolázom, akkor azt azért teszem, hogy ne én, hanem általam Isten kerüljön kapcsolatba Veled! Szeretetében lenni, és szeretetét tükrözni, hogy mi egymásban a jót, a szépet, az igazat, az örökké valót merjem, bírjam és akarjam is felismerni, meglátni.

Vallási hovatartozásban lehetnek különbözőségek közöttünk, de egyben nem: hogy Krisztus szeretetében egyek vagyunk, szükségünk van egymásra, és keressük is a közösséget mindeközben egymással.

A farsang idejét éljük. Mi mind! Az öröm és az ünnep idejét. Talán pontosan azért van ebben az időszakban az ökumenikus hét ünnepe, hogy örömünkben lehessünk egyek, közösek. Tudjunk egymásnak örülni! A kinyilatkoztatás örömében gazdagítsuk egymást.

Jézus ott ült a kút káváján, fáradtan, és szomjasan. Bizonyítva, hogy szüksége van, emberként, de merem állítani, hogy Istenként is rám, a bűnös emberre. Mert engem akar megsegíteni, engem akar élő vízzel meggyógyítani, felrázni; miközben inni adok annak, akinek szüksége van testi hiányában a segítségre!

Igen, nekem, nekünk, alázatot kell gyakorolnunk, hogy alázatosságunkban rádöbbenjünk arra, hogy nekünk egymásra van szükségünk. Nekem hiányom van, amit te tudsz megadni nekem. És nekem észre kell vennem, el is kell hinnem, hogy te hiányt szenvedsz akkor, ha én bezárkózom előtted, és nem engedem bele magam abba a kapcsolatba, amiben én szükségedben szolgálhatlak téged. Nekünk egymás üdvösségére kell lennünk!

Ezen a héten, amikor oly számtalan helyen mi keresztyének és keresztények, legalább egy hétig próbálunk egymásra figyelni, és együtt feléd fordulni, közös imádságban összefonódni, segíts meg, hogy ráérezzünk, és termővé váljon bennünk az alázatos szeretet igényünk, abban a hitben, hogy szükségünk van egymásra! Ámen