Lám: a bizonyosságot követi a kétség

1Jn 4,19 - 5,4 - Szeressük tehát Istent, mert Isten előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és a felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk.

Lk 4,14-22a - Jézus pedig a Lélek erejével visszatért Galileába, és a híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette. Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét” [Iz 61,1-2; 29,18; 58,6]. Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.” Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a kedves szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. De utána megjegyezték: „Nem József fia ez?”

Lám: a bizonyosságot követi a kétség. Az első benyomás a fontos, amikor még ösztönösen ráhagyatkozunk azokra az érzéseinkre, amit még nem kontrollál az ész, a szellem. Mikor még érvényesül bennünk is a Lélek ereje. Azonban az egónkat nem hagyja békén az a felismerés, hogy Valaki más akar rajta uralkodni, Valaki más akarja irányítani, ezért azonnal tiltakozik, ha ráismer arra, hogy van esélye uralni énünket. És elnyomja az ego a Lélek hangját. Hogyan lehet szellemünk uralma ellen lázadnunk, tennünk, hogy lelki emberekké legyünk?

Én Jézus példáját próbálom követni. Mire gondolok?

Lukács evangéliumának 3. fejezete azzal ér véget, hogy Jézus megkeresztelkedik a Jordán vizében, és keresztségét szentesíti az Atya szózata: „Történt pedig, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, testi alakban leszállt rá a Szentlélek, s ez a szózat hangzott az égből: »Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem«. ^{(Iz 42,1)}.” [Lk 3,21-22]

Majd, Lukács evangéliumának 4. fejezete így kezdődik: „Jézus pedig telve Szentlélekkel visszatért a Jordántól, és a Lélek a pusztába vitte” [Lk 4,1]

És, a mai evangélium így kezdődik: „Jézus pedig a Lélek erejével visszatért Galileába, (…) Tanított a zsinagógáikban” [Lk 4,14a;15a]

Jézus keresztsége, a galamb – mint a Szentlélek megjelenése, és az Atya szózata nyilvánosan történt, miközben Jézus imádkozott! – Ebben a jelentben a felnőtt Jézus a keresztséget nem csupán megkapja, hanem magára veszi. Amit, ma tulajdonképpen a bérmálás szentségében kellene nekünk magunknak kérnünk, hívnunk. Nem elfogadni, vagy ahogy többnyire a vallási gyakorlat ma érvényesül, hogy ha itt az ideje, akkor a szokást teljesítsük, nehogy kibeszéljenek, vagy mert így szokás, sodródó, langyos keresztényekként tudomásul vesszük. Meg kell élni a kereszténnyé válás, a megváltottság élményét ahhoz, hogy az akaratunkhoz társulhasson a Lélek. Mert a Lélek nem akarja magát senkire sem ráerőltetni. Ami nem jelenti azt, hogy próbál bennünket unszolni, segíteni abban, hogy megvilágosodjunk. Tehát: ebben a jelenetben azon van a hangsúly, ami nem látszik – a Lélek működése szempontjából, mindig azon van a hangsúly, ami nem látszik! Jézus maga veti alá önmagát Isten akaratának, a bűnbánat szentségét itt alapítja meg. „Legyen nekem az akaratod szerint!” Tulajdonképpen lehetne ez Jézus életének a mottója, mint ember, Aki a megtestesült Ige. Itt szeretném közbe vetni: vajon, minden ember megtestesülésében nem Isten Lelke, az Ige akar megtestesülni? Jézus a maga személyében az Isten megtestesülése. Nem gondolom azt, hogy ezzel egyenértékű vagyok, vagy vagyunk mi mind, akik emberré lettünk, de mi mindannyian részt kaptunk az Atya Istenségéből a Lelke által, melyet belénk lehelt. Azzal, hogy ránk bízza az üdvösség történetének egy szeletének megvalósulását. Mindegyikünkre a maga képességei, karizmái, adottságai, időben és térbeli volta szerint!

De menjünk tovább a mai elmélkedésünkön: A Jézusra kiáradt, Őt betöltő Szentlélekben eltelve, Jézus kimegy a pusztába. Vagyis visszavonul Jézus, hogy megérlelje magában, mi is történt, mit is vár el tőle az Atya, mi az Ő küldetése, mire kapta a kegyelmet. Jézusnak – ahogy minden felnőtté lett embernek is -, felnőtté érett emberségében küldetése van ebben a világban, Isten szándéka és akarata szerint. Ahhoz azonban önismeretében kell önazonosságra kerülnie, hogy képessé váljon szinkronizálni Isten szándékát emberségével, adottságai, képességei, és karizmái ismeretében. Jézus tudatos keresztény életet él elénk, én így vallom, és ezt a tudatosságot várja el Isten tőlünk is. Legalább is azoktól, akik tudatosságra képesek, esélyesek. Mert végül is a tudatosság erényéről Jézus konkrétan sehol nem beszél. A tudatosságot a Prédikátor könyvében találjuk meg utalásként: Préd 9,7 és Préd 11,4; illetve konkrétan: „Egyengesd lábad ösvényét, és minden utad legyen céltudatos!” [Péld 4,26].

A ’legyen’, a ’legyetek’, kifejezés is, ami a tudatosságra mutat, többnyire az ószövetségi iratokban található. Azonban, a ’tudjátok’, ’értsétek’ szavak, már Jézus szájából hangoznak el, pld. ilyen értelmezéssel: »Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Akinek füle van a hallásra, hallja meg.« [Mk 7,14-16]

A visszavonultságban önismeretem megszerzése és szinkronizálásom Istennel, azt is jelenti, hogy nem a világgal, a világ viszonyában kell Istennel egyezkednem, hanem Istennel kell közösségre jutnom, hogy a világ számára közvetíthessen a Teremtés tőlem elvárt küldetését.

Miután Jézus ebben a kapcsolatrendszerben, Istennel közösségben, emberségének értelmezésére és értésére megérett, a Szentlélekben megerősödött, átesett a kísértés vizsgáján is, visszatér Galileába, tanítani, hirdetni, azt, amit általa akart az Atya a világ számára tudtul adni! Az Atya üzenete pedig számunkra, Jézus által: ’Benne vagyok köztetek, hogy általa hozzám eltaláljatok!’

Mindenki, aki elfogadja az Atya akaratát, és ehhez személyét alárendelni kész és képes, az által az Atya megjelenik a világban. Vagyis: a szeretet ereje működővé képes lenni a világban.

A bennem lakó Lélek, ha én engedem, hogy megnyilvánuljon, kinyilatkoztassa magát, akkor megnyilvánul, megtestesült Igévé lesz! Csak reményünk lehet az, hogy az imádságban, a nagyon összeszedett, és nagyon belőlünk megszólaló imában képesekké lehetünk a pusztaságot helyettesíteni, önismeretünkben kibontakozni, fokozatosan, egyre mélyebben megismerni önmagunkat, majd szinkronizálni személyiségünket Isten szándékával. De ehhez szükséges az a rejtekben való imádság, amikor a világtól teljesen elkülönülhetek, eltávolodhatok, hogy csak az Istennel legyek kettesben, azonosítottan: ki vagyok én, ki az Isten, és mi ketten miben lehetünk egyek, úgy, hogy magamat alávetem Istenem bennem lakozó részének. Mert otthont biztosítok számára, ahonnan kiléphet, és ahol számára szabad mozgást garantálok: kinyithatja ajtaját, ablakát, kiléphet, és szólhat, amit nem kérek számon rajta, ugyanakkor megengedem, hogy küszöbömet átlépje, és mint otthont nyújtója, képes vagyok felvállalni is, mint részemet. Így talán én válhatok részévé, egy kicsit - ahogy Jézus emberségében része volt Istenségének – úgy válhasson emberségem részévé Istennek!

Ma, Jézus szavait, magamra nézve, legjobb esetben is, csak jövendölésként mondhatom el, Izajáshoz társultan. „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Kérlek, Atyám segíts, hogy egyszer majd, bűnbánatomban felfakadó alázatomból, a Te kegyelmedből, a Lélek erejéből hallhassam, mikor az ég angyalai rám mutatva így fognak felujjongani: „beteljesedett az Írás az egek dicsőségére, mennyei Atyánk örömére!” Ámen