A szeretet az egészen más

1Jn 3, 11-21 - Ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást! Ne tegyünk úgy, mint Káin, aki a gonosztól való volt, és megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak. Ne csodálkozzatok azon, testvérek, hogy a világ gyűlöl benneteket. Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad. Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet. A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki - bár bőven van neki a világ javaiból -, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét? Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal. Erről ismerjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e, és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. Ha szívünk vádol minket valamivel, az Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud. Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt.

Jn 1,43-51 - Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”

A szeretet az egészen más, mint csöpögő érzelem, amit ma sokan gondolnak róla. Erich Fromm, A szeretet művészete című könyvében leszögezi, egyrészről, hogy a szeretet „tudást és erőfeszítést igényel”. Akkor tehát, a szeretetet tanulni kell. Én ezt hallom ki János leveléből is, hogy tanítani próbál a szeretetre, mégpedig arra a szeretetre, ami életet jelenthet a számomra.

János pedagógiája, hogy Jézusra mutat, rá irányítja a figyelmemet. Elsőre ellentmondásnak tűnik, hogy aki szeretet, és aki szeretetben való, az miért adja oda az életét? Az miért nem akar benne maradni ebben a létállapotában, miért nem védi a pillanatot, az élményét, amiben hisz, hogy örök és maradandó egyedülien a világban, és az örökkévalóságban is biztosítja az életközeget?

Ne felejtsük, hogy Jézus, emberi mivoltában is Isten tudattal élte az életét. Istenként elénk tárta az emberlét tudatát, melyet, ha a virág életéhez akarunk hasonlítani, akkor válhat széppé, és szépségében kiteljesedetté -, amikor gyönyörködtetni képes az embert. Amikor a virág eléri a Teremtői szándékot, mert kibontakozott, és nap fényében legteljesebb szépségét ontja: szeretetre képessé válik – szerethetővé, és szeretetre képesé a mindenségben és a mindenség számára – tudva, elismerve és elfogadva, hogy a világ minden szépsége az emberért van, hogy az embert meggyőzze a Teremtő iránta való szeretetéről, elkötelezettségéről, jelenlétéről, mely lét érte való!

Tudnom kell, hogy a mindenség előszobája csak ez a világ, amin keresztül kell mennem, jutnom, hogy elérhessem a mindenség szoba ajtajának a kilincsét. Majd képesnek kell lennem rá, hogy azt az ajtót kinyissam, és beléphessek rajta. Egy felnőtt számára ez a cselekvési folyamat nem látszik nagy nehézségnek. Azonban, ha egy gyermek helyzetéből nézem, akkor már több nehézséget is jelent: képes vagyok saját erőmből eljutni az ajtóig? Felérem az ajtó kilincsét? Képes vagyok lenyomni a kilincset? Ha kifelé nyílik az ajtó, akkor pedig nem állhatok előtte, mert pontosan én leszek az akadálya annak, hogy kinyithassam az ajtót. Ha kinyílt, vajon nem lesz ijesztő, amit látok, amiért nem merek majd belépni, mert annyira szokatlan, annyira ismeretlen, vagy hozzám méltatlan csoda az, amit látok? De, az is lehet, hogy kishitűségem, önbizalmam hiánya, stb. lesz gátja annak, hogy be merjek lépni! Ugyanakkor még ott van a küszöb is, amit át kell lépnem. Ki tudja még hány meg hány gyermeki, gyerekes probléma az ok, amiért a mindenségre eljutnom képtelenségnek látszik. Ha jól végig gondolom a problémákat, amiket felsoroltam, akkor azt látom, hogy ha fel nem növök Isteni mivoltomra – előbb önálló személyiséggé, felnőtté, majd e világi felnőttből az Istenfiúság szintjére – bizony, teljességem híján válhatok érdemtelenné a mindenségben elkészített helyem elfoglalására. Hiszen, ha be sem tudok lépni, akkor már eleve kizárt az, hogy Isten azt mondhassa nekem: én megbocsátok neked, lépj be Atyád örökébe!

Jézus a példa, nekem, az embernek. Ha emberré lettem, csak akkor jutok el arra az értelmi képességemre, hogy megértsem, felfogjam, és igent mondjak rá, hogy én is akarok rendelkezni az Isten tudatommal! Majd rádöbbent, ráébreszt az evangélium forgatása arra, hogy Isten tudatomat az Ige tanításának meghallgatásából, Jézus példájából tanulhatom meg. A szeretetet meg kell tanulni! Az önzésem szeretetéből kell kiindulnom, és eljutnom önmagam feláldozásához, hogy a szeretet váljon, válhasson az életemmé. Ez az, amit nem elég tudni, nem elég róla beszélni, „ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal”. János tud valamit, pontosan Ő, aki nagyon érzelmes, érzelgős volt, de Jézustól megtanulta, hogy nem ez a szeretet, amit Jézus hirdet. Mert megtanulta, rádöbbent, magáévá tette, vált képessé rá, hogy bennünket is tanítson, felvilágosítson, hogy mi a szeretet, amivel egymás iránt kell lennünk, hogy életünk legyen, és életet adjunk másoknak is. János azt is értetni próbálja, hogy a szeretet nem önmagam kiteljesítését jelenti, vagyis másokat, önmaguk ellenére is szeretni. A szeretet azt is jelenti, hogy megértem azt, hogy ha a másik nem képes mit kezdeni a szeretettel, csak gyűlölni képes a szeretetet. A meg nem értésért ne vádoljuk magunkat! Tudnom kell, hogy önvádam felett áll Isten, Aki mindent tud, éppen ezért, amivel nem bírok el magam, azt engedjem meg Neki, hogy Neki legyen azzal gondja. Magunknak keresnünk kell a lelkünk békéjét, ha ezt megtaláljuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy szeretetünk Istenben talált otthonra, és békességre. Bizalom Isten iránt, hogy a szeretetben Őt lehessünk képesek dicsőíteni! Legyen nekem Atyám a Te szándékod szerint, hogy az én szándékaim Benned otthonra leljenek! Ámen