Képes vagyok rá

1Jn 2,3-11 - Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk parancsait. Aki azt mondja: „Ismerem őt”, de parancsait nem tartja meg, az hazug, és nincs benne igazság. Aki azonban megtartja az ő igéjét, abban Isten szeretete valóban tökéletes, és ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne lakik, annak úgy is kell élnie, ahogyan ő élt. Szeretteim! Nem új parancsot írok nektek, hanem régi parancsot, amelyet kezdettől fogva ismertek. A régi parancs az ige, amelyet hallottatok. De új parancsot is írok nektek, s ez rá is, rátok is vonatkozik, mert a sötétség elmúlt, és az igaz világosság világít már. Aki azt mondja, hogy világosságban van, és testvérét gyűlöli, az még most is a sötétségben van. Aki szereti testvérét, az a világosságban marad, és nincs benne botránkozás. De aki gyűlöli testvérét, az sötétben van, a sötétben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét.

Lk 2,22-35 - Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: „Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve” [Kiv 13,2.12], és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: „Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát” [Lev 12,8]. Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod [Iz 40,5], melyet minden nép színe előtt készítettél [Iz 52,10], világosságul a pogányok megvilágosítására [Iz 42,6; 49,6] és dicsőségére népednek, Izraelnek” [Iz 46,13]. Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át - hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.”

Képes vagyok rá, hogy Jézus életét a magam számára úgy összefoglaljam, mint amit követhetek? A kérdést úgy is megfogalmazhatom: hazugnak, vagy igaznak mondhat-e engem Atyám?

János ilyeneket mond:

„Aki megtartja az ő igéjét, abban Isten szeretete valóban tökéletes, és ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk.”

„Aki azt mondja, hogy őbenne lakik, annak úgy is kell élnie, ahogyan ő élt.”

„A régi parancs az ige, amelyet hallottatok.”

Mégis, a legsúlyosabb mondata: „Aki azt mondja: „Ismerem őt”, de parancsait nem tartja meg, az hazug, és nincs benne igazság.”

Ha János igaz, és én magam az igazak útját akarom járni, akkor szavaival kell magamat szembesíteni.

Tegnap egy, depresszióval küszködő barátunk mondta - talán önmagát is igazolandó -, bizonyos körökre hivatkozással, hogy minden szent ember depresszióval küzd. Eltűnődtem: akkor én nem vagyok még szent. Aztán feltettem a magam számára a kérdést, hogy van esélyem rá, hogy depresszióssá legyek? Tisztázva a feleletemet, e kérdésemre, megállapítottam, hogy életszentségre törekszem, de számomra nem járható út az, hogy elfogadjam azt, hogy ahhoz depresszióssá kell válnom. E közben eszembe jutott egy erdélyi barátom mondása, hogy a depresszió úri, civilizációs betegség. Egy paraszt ember soha nem lesz depressziós, miközben műveli a földet, és ellátja az állatait.

Összerakva magamban ismereteimet és tapasztalatomat, valamint a szentírás nyomán szerzett benyomásaimat, továbbá Isten élményeimet, arra a következtetésre jutottam, hogy az, aki depresszióssá lesz, az nem azért lesz azzá, mert szentté akar lenni, vagy, mert már is szent. Úgy gondolom, hogy a depresszió – bár ebben nem rendelkezem képzettséggel – józan paraszti ésszel: önazonossági probléma következménye. Ami egy keresztény, vagy általánosabban vallásos ember esetében azt jelenti, hogy neveltetését, a vele szemben támasztott, vagy éppen önmaga által felállított, vélt igazságoknak képtelen megfelelni. Ugyanakkor, ezeket a vélt igazságokat Istenhez, Jézushoz kapcsolja, belőle eredezteti. Mindeközben a tapasztalatai kudarcélményekkel járnak, mely kudarcok oka az, hogy vélt igazságai, önismerete, és a világ – környezetének megítélése – között nem találja meg az önmaga által elvárt bizonyítékokat. Vagyis: nem az elvárásai teljesültek. Magyarul: elvárásokkal él, úgy gondolja, hogy azonnal szüksége van arra, hogy igazságait visszaigazolja a környezete, pontosabban az Isten. Amiből azt vonom le következtetésként, hogy az illető semmi mást nem tesz, mint önmagát akarja megvalósítani, és ehhez a maga vallásosságát eszközként használja. Ugyanakkor bizonyítási kényszerrel teszi a dolgát, miközben bizonytalan önmagában.

A hívő ember ezzel szemben arra törekszik, hogy önmagát megismerje Jézussal közösségben, miközben egyre jobban megengedővé válik arra, hogy általa az történjen, ami vele Isten szándéka. Ez elkerülhetetlen anélkül, hogy önismeretre tegyek szert. Mindeközben cselekvése nem függ az eredménytől, hiszen nem az eredményért van cselekvése.

Teszem azt, valaki tanár akar lenni, vagy lelki gondozó, mert annak tartja alkalmasnak magát, miközben például, szociális munkásnak kellene lennie, vagy valami olyan munkát kellene végeznie, aminek során felismerné képességeit, alkalmasságát, önmaga és az emberek közötti viszonyokban, vállalva a kudarcokat is, és megtalálva azokat, akik szava segítheti őt magát egyéniségében kialakulni. Például, sok esetben nekünk magunknak problémánk az, hogy nem ismerjük mit is jelent a realitás érzékenység! Mert soha nem vállaljuk fel a megmérettetést, félve attól, hogy jaj, nehogy bűnt kövessek el, vagy hibázzak, esetleg konfliktusba keveredjek. Eközben folyamatosan önmagammal kerülök konfliktusba, ami depresszióhoz vezet.

Olvasok egy üzenetet, mely egy cikket ajánl a figyelmembe: „8 jel, ami arról árulkodik, hogy érzelmi zsarolás áldozata vagy!” (http://superiorhirek.hu/8-jel-ami-arrol-arulkodik-hogy-erzelmi-zsarolas-aldozata-vagy/). Sokszor önmagunk érzelmi zsarolásainak vagyunk az áldozatai! Mert már képtelenek vagyunk az igazságra, hazugságban élünk, önmagunknak is hazudunk, amit vallásos reflexiókkal igazolunk. Mert biztonságra törekszünk, és számunkra a biztonságot a vallásos szlogenek, idézetek, reflexiók, tükrözések adják. Vagy, éppen sérüléseink, csalódásaink, kétségeink és kishitűségünk bizonytalanítanak el, melyeket nem vagyunk képesek elengedni, azok alól hagyva magunkat feloldozni. Mindeközben gerjesztjük magunk körül az örvényt, gyűjtögetve a bizonyítékainkat.

Pedig nem kellene mást tennünk, mint mindezektől a beidegződéseinktől eltávolodni, hogy Krisztushoz csatlakozhassunk.

Mennyei Atyám, látod, a Te Szentlelkedre itt van szükségem: hogy önmagamtól szabadulhassak, és szeretetedet lehessek képes átengedni magamon. Segíts meg engem! Ámen