Az, hogy Isten emberré lett

Iz 52,7-10 - Milyen szép a hegyeken annak lába, aki örömhírt hoz, aki békét hirdet, aki jó örömhírt hoz, aki szabadulást hirdet; aki azt mondja Sionnak: „Királyként uralkodik Istened!” Hallgasd! Őreid felemelték hangjukat, együtt ujjonganak, mert szemtől szemben látják, amikor visszatér az Úr Sionra. Örvendjetek, ujjongjatok együtt, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az Úr, megváltotta Jeruzsálemet. Felfedte szent karját az Úr, minden nemzet szeme láttára; és meglátja a föld minden határa Istenünk szabadítását.

Zsid 1,1-6 - Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki -- mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével --, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban [Zsolt 110,1]. Mert annyival kiválóbb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Hiszen melyik angyalnak mondta valaha: „Fiam vagy te, én ma szültelek téged” [Zsolt 2,7]? És ismét: „Én Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz?” [2 Sám 7,14] Amikor pedig újra bevezeti elsőszülöttjét a földkerekségre, így szól: „És imádja őt Isten minden angyala!” [MTörv 32,43G]

Jn 1,1-18 - Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tesz róla, és hirdeti: „Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

Az, hogy Isten emberré lett, a történelem idővonalának egy bizonyos pontján, az nem véletlen. Mindazon túl én úgy gondolom, hogy megerősítése annak az isteni szándéknak, amit Isten eredendően szánt az embernek: a teremtés koronája önmagában legyen bizonyossága Isten létének, aki a szeretet. Ilyen módon pedig arról, hogy a Szeretet az Élet, Aki létezésre törekszik, az anyagi természetben rejlő megsemmisülés ellenében. „Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.”

Ez a rendező elv kell, hogy érvényesüljön. A romlandó, egyedül a szeretetben, a szeretet által képes romolhatatlanná lenni. Amit úgy nevezünk mi emberek, hogy az anyagnak meg kell szentelődnie, szentté kell lennie ahhoz, hogy élete, örök élete lehessen.

Jézus Krisztus az, akiben az Ige megtestesült. Hogy az anyagi világ számára egyértelművé, kézzelfoghatóvá váljon: hol az egy, örök, oszthatatlan, teljes igazság. Amit az ember ostromol, megfejteni akar, és akart is, ősidők óta. Csak a baj az, hogy okoskodásából kifelejti, kihagyja az Istent. Pontosan azt a személyt, aki kulcs az ember minden kérdéséhez.

De, mert az anyagi természet léte is Isten valósága. Nélküle semmi sem lehetne. Amit persze, az a töredékes teremtett lény, aki ráadásul szabad akarattal is rendelkezik - pontosan Teremtője akaratából (!) - képtelen elfogadni, vagy talán még felfogni is, hiszen mindent az anyagi világ természetéből következtet ki, és ebből próbál rendszerelméletet felállítani a maga számára. Ha! Azért tartom fontosnak e szócskát ide tenni, mert minden értelem ezen fordulhat meg: ha az anyagi természetből előhívott személy, akit Isten embernek tekint, felfogja - mert Isten szándékából alkalmas rá -, hogy eredendően kettős mivoltában van jelen ebben az életben, amire Jézus próbálja ráirányítani a figyelmünket, akkor lehet képessé arra, hogy kibontakoztassa teljességét, méltóságára felemelkedhessen. Ugyanis, a Teremtő az embert azért helyezi teremtése csúcsára, hogy a teremtés teljessége megvalósuljon, benne, vele, és általa. Másrészről, a Teremtő, az Isten, teljessége az emberben, az emberrel közösségben jöhet csak létre, valósulhat meg. Erre is Jézus a bizonyosság, Akit megigazult, feltámadt valóságában már magába „szippantott”, magával egyesített. Ebből a közösségből árad ki az az isteni erő, Akit Szentléleknek mondunk, hogy ezzel az erővel válhasson az ember, akár minden ember is isteni tényezővé. Megigazulttá, vagy szentté, vagyis Isten részévé. Örökkévalóvá!

Akkor, Jézus születésében mit is ünnepelhet az ember?

A vallásos ember a vallásának megfelelő, Isten létének bizonyosságát.

Hívő emberként ennél sokkal többet. Azt a reményt, mely egész életének irányt szab: ez pedig azt jelenti, hogy sorsa Jézus példájában van elrejtve. Van esélyem az örök életre, arra, hogy istenülhetek. Ettől kezdve, már nem a létfenntartáson jár az ember esze, hanem azon, hogy mit tegyen, mit kell megvalósítania, mire van küldetése, aminek teljesítéséért elnyerheti jutalmát - Jézushoz hasonlóan! Vagyis, üdvösségem ugrózsámolya, ahonnan lendületet vehetek, az a nagyon egyszerű jászol, amiben az Ige testté lett. Azért, hogy „akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek”!

Teremtő Isten, Mennyei Atya, segíts meg engem, hogy betöltve küldetésemet, Jézus nyomába lépve, elnyerhessem az Általad, számomra készített jutalmat! Ámen