Nekünk van történetünk, de nincs történelmünk

Ter 49,2.8-10 - Gyűljetek össze, s halljátok, Jákob fiai, halljátok atyátokat, Izraelt! Júda: téged dicsőítenek majd testvéreid; ellenségeid nyakán lesz a kezed, és atyád fiai meghajolnak előtted. Júda fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán - ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek.

Mt 1,1-17 - Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia. Ábrahám nemzette Izsákot; Izsák nemzette Jákobot; Jákob pedig nemzette Júdát és ennek testvéreit; Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól; Fáresz nemzette Ezront; Ezron nemzette Arámot; Arám nemzette Aminádábot; Aminádáb nemzette Nahsont; Nahson nemzette Szálmont; Szálmon nemzette Boózt Ráhábtól; Boóz nemzette Obedet Rúttól; Obed nemzette Jesszét; Jessze pedig nemzette Dávid királyt. Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől; Salamon nemzette Roboámot; Roboám nemzette Ábiát; Ábia nemzette Ászát. Ásza nemzette Jozafátot; Jozafát nemzette Jórámot; Jórám nemzette Oziját; Ozija nemzette Jótámot; Jótám nemzette Ácházt; Ácház nemzette Hiszkiját; Hiszkija nemzette Manasszét; Manassze nemzette Ámont; Ámon nemzette Joziját; Jozija pedig nemzette Joakimot és ennek testvéreit a Babilonba való áttelepítéskor. A Babilonba való áttelepítés után Joakin nemzette Salátielt; Salátiel nemzette Zerubbábelt; Zerubbábel nemzette Ábiudot; Ábiud nemzette Eljakimot; Eljakim nemzette Ázort; Ázor nemzette Szádokot; Szádok nemzette Ákimot; Ákim nemzette Eliúdot; Eliúd nemzette Eleazárt; Eleazár nemzette Mattánt; Mattán nemzette Jákobot. Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék; Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig tizennégy nemzedék; és a Babilonba való áttelepítéstől Krisztusig tizennégy nemzedék.

Nekünk van történetünk, de nincs történelmünk. Legalább is olyan személyes nincs amilyen Jézusé. Hogy háromszor tizennégy generáción keresztül visszavezethetnénk sorsunkat az Atyáig! Azért, hogy méltóságunkat, emberi mivoltunkat tisztelhessük. Nekünk nincs is erre szükségünk, ha, a magunk sorsát, Jézus történetébe oltjuk bele! Ahogy beoltják a vadszőlőt is. Erre való keresztségünk, melyben magunkra vesszük Krisztus történetét, aki képes volt múltunkat eltörölni, hogy benne elkezdődhessen isteni életünk. Ha mi benne élünk, akkor az Atyában élünk, hiszen Jézus szava erre a bizonyítékunk (l.: Jn 15,5).

Itt álljunk meg, és sietve vegyünk számot azzal, hogy keresztségünk okán, hol kezdődött el valójában a mi megtérésünk? Megfeneklett életünk újra élesztése - már Krisztusban?

Azon a ponton időzzünk el, idézzük fel az élményét, amit soha nem szabad többé elfelednünk, és amiért soha nem lehetünk elég hálásak.

Hálát adni, örvendezni, és vigadozni azon kell, amit valóban értékünkként tisztelhetünk. Ugyanakkor, azt is meg kell fontolnunk, hogy az érték értékállóságáért mi magunk vagyunk ez után a felelősök! Hiszen, Isten valamit ránk bízott abból, ami nála volt, ami az övé, de úgy ítélte meg, hogy jó helye lesz nálunk: bizalmába fogadott. Életéből egy részt adott nekem, hogy legyen, Benne életem!

Mondjuk ki Jézus szavait kérdésként: „ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen”? (Jn 5,40). És válaszoljunk rá Jézus kérdésével: „Hogyan is tudnátok hinni ti, akik (...) azt a dicsőséget, amely egyedül Istentől van, nem keresitek?” (Jn 5,44)

Ha ezen az úton merek, és akarok elindulni, keresőként, a megtérésem első pillanatától, akkor annak a pillanatnak az ereje, képes lesz minden elbizonytalanodásomon átlendíteni. Mert képes leszek mindig felidézni, hogy ott, akkor, mit tett velem az Isten!

Hinnünk kell, hát „higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében”! (Jn 20,31)

Magaméként tudva Pál szavait: „Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok.” (1Kor 13,2)

Bennünket, kiket belé oltottak, hallanunk kell, és hallgatnunk, mi több: értenünk Jézus szavait. „Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek.” [Jn 15,4-5] És mégsem vagyunk szolgák, barátainak mond bennünket!

A törvény felett álló története, történelmünkké válhat, ha elfogadjuk, hogy története értünk van!

Elfogadókká lenni! De valaki olyan iránt, akiben van növekedésünk. Nincs ember, és nincs e világban még egy olyan érték, ami ennyire önzetlenül, és értünk valóan kész számunkra értékké lenni. Ő, ebben a valóságában ráadásul, személyválogatás nélkül, mindenki számára ezt az értéket szándékozza nyújtani, ajándékozni, kínálni. És, nem kell mást tennünk, csak elfogadókká lenni, iránta!

És akkor máris nem lesz életünk történelmietlen történet.

Ugyanis, a történelem korrajza az, hogy valahonnan valahova mutat, vezet. Felépíti a történelemben annak szereplőit. Ha Jézus történelmében építkezünk, akkor az Atya szereplőivé válhatunk, Aki a szeretet! Legyen nekem Atyám e méltóság, hogy dicsőségedben örvendezhessek Veled! Ámen